„Vesszen el a pénzed veled együtt…” ApCsel 8,9–25
9 Élt abban a városban már azelőtt is egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Samária népét, mert hatalmasnak mondta magát. 10 A város apraja-nagyja hallgatott rá, és azt mondták: Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje. 11 Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket. 12 De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek, férfiak és nők egyaránt. 13 Simon maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult. 14 Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. 15 Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, 16 mert még nem szállt le egyikükre sem, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. 17 Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában. 18 Amikor látta Simon, hogy az apostolok kézrátételével adatik a Lélek, pénzt ajánlott fel nekik, 19 és így szólt: Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket. 20 Péter azonban ezt mondta neki: Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát! 21 Nem részesülhetsz és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem tiszta az Isten előtt. 22 Térj meg tehát e gonoszságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát. 23 Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél. 24 Simon így válaszolt: Könyörögjetek értem az Úrhoz, hogy semmi se szálljon rám abból, amit mondtatok! 25 Ők pedig bizonyságot tettek, és hirdették az Úr igéjét, azután visszatértek Jeruzsálembe, és útközben sok samáriai faluban hirdették az evangéliumot.
Bibliaolvasó kalauz – Tarr Kálmán igemagyarázata
„Vesszen el a pénzed veled együtt…” (20). Ma (egyébként többnyire mindenkor) olyan korban élünk, amikor a legtöbb ember azt gondolja (hiszi!), hogy pénzért minden megvásárolható. Simon mágus még a Szentlelket is megvehetőnek gondolta. Azért olyan kemény vele Péter, hogy próbálja meg felfogni: Isten ajándékai nem vehetők meg. Van, ami „ingyen” van, a számunkra ilyen a Jézus Krisztusban megjelent isteni kegyelem, amelyet ma is kiáraszt ránk a Szentlélek. De „ára” volt: Jézus értünk és helyettünk hozott áldozata.
RÉ 33 MRÉ 33
„…megkérdezték az Urat…” Bírák 1,1–15
1 Történt Józsué halála után, hogy Izráel fiai megkérdezték az Urat: Melyikünk vonuljon fel elsőnek a kánaániak ellen, hogy harcoljon ellenük? 2 Az Úr ezt mondta: Júda vonuljon fel, mert kezébe adtam az országot. 3 Akkor Júda ezt mondta testvérének, Simeonnak: Vonulj fel velem együtt a nekem kisorsolt területre, hogy harcoljunk a kánaániak ellen, és én is veled megyek majd a neked kisorsolt területre. És Simeon elment vele. 4 Júda felvonult, az Úr pedig kezükbe adta a kánaániakat és a perizzieket, és megverték őket Bezeknél, tízezer embert. 5 Ott találták Bezekben Adóníbezeket is, harcoltak ellene, és megverték a kánaániakat meg a perizzieket. 6 Adóníbezek futásnak eredt, de ők üldözőbe vették, elfogták, és levágták a hüvelykujjait meg a nagylábujjait. 7 Akkor ezt mondta Adóníbezek: Hetven király szedegetett morzsákat asztalom alatt, akiknek én vágattam le a hüvelykujjait és a nagylábujjait; ahogyan én bántam velük, úgy fizetett meg nekem az Isten. Azután elvitték Jeruzsálembe, és ott halt meg. 8 Azután Jeruzsálemet támadták meg Júda fiai; elfoglalták, lakosait kardélre hányták, a várost pedig lángba borították. 9 Azután lementek Júda fiai, hogy harcoljanak a hegyvidéken, a Délvidéken és a Sefélá-alföldön lakó kánaániak ellen. 10 Majd a Hebrónban lakó kánaániak ellen fordult Júda. Hebrón neve azelőtt Kirjat-Arba volt. És megverték Sésajt, Ahímant és Talmajt. 11 Onnan Debír lakói ellen vonult. Debír neve azelőtt Kirjat-Széfer volt. 12 Akkor ezt mondta Káléb: Aki megveri és elfoglalja Kirjat-Széfert, annak adom a lányomat, Akszát feleségül. 13 Otníél, Káléb öccsének, Kenaznak a fia foglalta el azt, így neki adta a lányát, Akszát feleségül. 14 Amikor az asszony hozzáment, a férje rábeszélte, hogy kérjen mezőt az apjától. Amikor leszállt a szamárról, Káléb megkérdezte tőle: Mi járatban vagy? 15 Az asszony ezt felelte neki: Ajándékozz meg engem! Ha a Délvidéken adtál férjhez, akkor adj nekem forrásokat is! És neki adta Káléb a Felső-forrásokat meg az Alsó-forrásokat.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „…megkérdezték az Urat…” (Bírák 1,1–15)
Megkérdezni az Urat, azt jelenti: segítségül hívni Őt. Az életünknek, a cselekedeteinknek az ad célt, értelmet, igazolást, hogy az Úr előtt, az Úr felhatalmazásából, az Úr áldását bírva tesszük azt, amit teszünk. Isten népe, azon belül az egyes hívő ember az Úr színe előtt él, rendszeresen megáll az Úr előtt, folyamatosan megkérdezi az Urat; vezetést, útmutatást kér. Ez annak elismerése, hogy nem mi, hanem csakis az Úr tudja jól, mit kell tenni, legyen meg mindenben az Úr akarata, ezért mindenben az Ő vezetésére és kegyelmére hagyatkozunk, engedelmes szívvel. Isten akaratát, ma, rendszeres kegyességgel, imádsággal, Isten Igéjére figyelve tudhatjuk meg, miközben hisszük, hogy Isten az eseményeknek is az Ura; nem engedi népét másként cselekedni…
Isten népe, a mai Ige szerint is, megkérdezte az Urat. Isten népe addig Isten népe, amíg az Úr előtt áll. Ez a kérdés most, Józsué halála után, az Ígéret Földjének birtokba vételére vonatkozott. Júda és Simeon törzsei kérdezték meg az Urat, hogy a nekik kirendelt területet miként foglalhatják el (1–2). Isten megkérdezése egyben Isten segítségül hívását jelentette; tegyenek meg mindent, amit meg kell tenni, és semmit ne tegyenek, ami nem kedves az Úrnak.
Aki megkérdezi az Urat, aki az Úr előtt él, az mentes minden kegyetlenségtől – nem akarom a barbarizmus kifejezést használni –, amely másoknak fájdalmat okozhatna. Egy itt megemlített, legyőzött királlyal barbár módon bánnak Isten népének tagjai. Ez engedetlenség. Ezt Isten nem parancsolta. Vigyázzunk, mert napi kegyességünk a mindennapok éles küzdelmeiben lesz hitelessé. Ugyanakkor döbbenetes az igeszakasz leírása. Adóníbezek király ugyanezt a barbarizmust sok emberrel tette meg, hogy ellehetetlenítse őket a saját győzelme érdekében. Akkor látjuk, mit okoztunk mi másoknak, ha ugyanazt nekünk is a saját bőrünkön kell megtapasztalnunk. Aki az Úr előtt áll, az érzékeny lesz mások szenvedéseire, még mielőtt a saját bőrén megtapasztalná azt. Áldott legyen, hogy Isten nem úgy fizet nekünk, ahogy mi másokkal bántunk; de aki erre a kegyelemre ráébredt, az irgalmassá lesz (5–7).