„Én vagyok az igazi szőlőtő...” Jn 15,1–8
1 Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. 2 Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. 3 Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. 4 Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. 5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. 6 Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. 7 Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. 8 Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.
Bibliaolvasó kalauz – Nyilas Zoltán igemagyarázata
Az életet, s benne a hitéletet gyakran mímelni szoktuk. Ám Jézus legsajátosabb önkijelentése mindig arról szól, ami az ember létszükségletének egyike: „Én vagyok az igazi szőlőtő...” (1). Mai világunk a felületes érintkezésről és az egyéni érdek kizárólagosságáról szól. Így benne maradni és gyümölcsöt teremve szolgálni nehéz feladat egyénnek, egyháznak, nemzetnek. Urunk nem görcsös önmegvalósításra hív, hanem a vele való közösség valóságos megtapasztalására: „nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20).
RÉ 67 MRÉ 67
„De ne érintsék a szent dolgokat, mert akkor meghalnak.” 4Mózes 4,1–16
1 Azután így beszélt Mózeshez és Áronhoz az Úr: 2 Számold össze Kehát fiait Lévi fiai közül nemzetségenként és nagycsaládonként, 3 a harmincévesektől fölfelé az ötvenévesekig minden hadkötelest, hogy a kijelentés sátránál végezzenek munkát. 4 Ez Kehát fiainak a tennivalója a kijelentés sátránál a szentek szentjével: 5 Amikor elindul a tábor, menjen be Áron a fiaival, vegyék le a függőkárpitot, és takarják be azzal a bizonyság ládáját. 6 Tegyenek arra delfinbőr takarót, terítsék le egy csupa kék bíborból készült ruhával, és helyezzék be a rúdjait. 7 Az áldozati kenyerek asztalát is terítsék le kék bíbor ruhával, tegyék rá a tálakat, serpenyőket, kelyheket és italáldozati korsókat. Legyen rajta a szent kenyér is. 8 Terítsék le karmazsin fonálból készült ruhával, fedjék be delfinbőr takaróval, és helyezzék be a rúdjait. 9 Azután vegyenek egy kék bíbor ruhát, és göngyöljék bele a lámpatartót és annak mécseseit, koppantóit, hamutartóit és az összes olajosedényét, amelyből feltöltik. 10 Tegyék mindezt és ezek egész fölszerelését egy delfinbőr takaróba, és tegyék a hordozórudakra. 11 Az aranyoltárra is terítsenek kék bíbor ruhát, takarják be egy delfinbőr takaróval, és helyezzék be a rúdjait. 12 Szedjék össze valamennyi istentiszteleti edényt, amelyet a szentélyben használnak, tegyék kék bíbor ruhába, takarják be delfinbőr takaróval, és tegyék a hordozórudakra. 13 Azután takarítsák el a hamut az oltárról, és terítsenek rá piros bíbor ruhát. 14 Tegyék rá az egész hozzá tartozó fölszerelést, amellyel az áldozatot bemutatják: a szenesserpenyőket, villákat, lapátokat, hintőedényeket, az oltár egész fölszerelését, terítsenek rá delfinbőr takarót, és helyezzék be a rúdjait. 15 Miután Áron és fiai elkészültek, és betakarták a tábor indulásakor a szentélyt és a szentély egész fölszerelését, menjenek oda Kehát fiai, és ők vigyék azokat. De ne érintsék a szent dolgokat, mert akkor meghalnak. Ezeket kell vinniük Kehát fiainak a kijelentés sátrából. 16 De Eleázárnak, Áron főpap fiának a gondjaira bízták a lámpaolajat, a jó illatú füstölőszereket, az állandó ételáldozatot és a fölkenéshez való olajat. Rábízták az egész hajlékot és mindazt, ami ahhoz tartozik, a szentélyt és fölszerelését.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(15) „De ne érintsék a szent dolgokat, mert akkor meghalnak.” (4Mózes 4,1–16)
Lévi fiai közül Kehátnak és fiainak volt a legfontosabb és legveszélyesebb feladatuk. Az induláskor Kehát fiai takarták le gondosan, és hordozták a legszentebb istentiszteleti tartozékokat: a szent ládát, a szent kenyerek asztalát, a lámpatartót és ezek tartozékait.
Olyan fontos feladatuk volt, Kehátnak és fiainak, hogy külön figyelni kellett arra, hogy Kehát nemzetsége ki ne vesszen a léviták közül (4,18). Úgy kellett letakarniuk ezeket a szent berendezéseket, majd úgy kellett a hordozó rudat a karikákba illeszteniük, hogy hozzá ne érjenek a szent dolgokhoz, mert különben meghalnak (15). Azóta, az életben maradásunk nem a szent dolgoktól függ. Mégis, vegyük komolyan, hogy az, ami szent, ami Isten számára elkülönített, az csak az Isten számára kijelölt célra használható. Az úrvacsorai kehelyből nem iszunk máskor, csak az úrvacsorai közösség szent alkalmakor. Ilyen értelemben érinthetetlen ma is például az úrvacsorai kehely. Ugyanez érvényes arra a szentségre is, amelyet mi Jézus Krisztusban kaptunk. Ez azt jelenti, hogy életünk az Isten számára elkülönített élet. Isten népe, benne Isten gyermeke nem tehet akármit, nem érinthet akármit, nem vállalhat közösséget bármivel. Mindenkivel közösséget vállalunk, a Jézus Krisztusban, mint megváltásra szoruló emberrel, de soha nem mondhatunk igent egyben arra is, amire az Úr nemet mondott.
Ma egy olyan világban élünk, amikor mindent érinthetővé tettünk, minden titkot felfedtünk, mindent hétköznapivá silányítottunk. Silány, szegényes, hétköznapi és szánalmas lett az életünk, ahol minden egy téma körül forog: a jelen még hatékonyabb élvezetén. De csak kínlódunk, mert kifolyik a kezünk közül az élet. Csak Jézus Krisztus megtartó szeretete végzi el azt a csodát, hogy ki ne vesszünk az életből (4,18). Aki ezt a szeretetet megtapasztalta, az leborul a szent Isten előtt, annak fensége és titkai előtt is, és minden nyomorúsága ellenére is, Ő maga is szentté válik, az Úr tulajdonává. Nem is engedi azt az Isten, hogy illetéktelen, ártó kezek hozzáérjenek szentjei életéhez…