„...azért jöttem, hogy... megmentsem” Jn 12,44–50
44 Jézus pedig hangos szóval ezt mondta: Aki hisz énbennem, az nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem; 45 és aki engem lát, az azt látja, aki elküldött engem. 46 Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. 47 Ha valaki hallja az én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. 48 Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. 49 Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. 50 Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.
Bibliaolvasó kalauz – Michna Krisztina
„...azért jöttem, hogy... megmentsem” (47). Ki ne szeretné látni Istent? Miért keressük őt? Hiszen járt már itt. Aki Jézust látta, látta az Atyát, aki Jézusban hisz, abban hisz, aki őt elküldte. Aki Jézus szavát olvassa, ahhoz Isten szava szól. Mi van, ha valakinek ez nem elég? Tud róla, mégsem foglalkozik vele. Hallja a beszédeit, de nem tartja magát hozzá. Érte jött Jézus, hogy megmentse.
RÉ 172 MRÉ 162
„…csonkák és fogyatékosak nem szereznek kegyelmet nektek…” 3Mózes 22,17–33
17 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 18 Szólj Áronhoz és fiaihoz meg Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha valaki Izráel házából és az Izráelben élő jövevények közül áldozatot akar bemutatni, és akár fogadalmi, akár önkéntes áldozatként valamiből égőáldozatot mutat be az Úrnak, 19 hibátlan hím marhát, juhot vagy kecskét vigyetek, hogy ő kedvesen fogadja tőletek. 20 Ne mutassatok be olyat, aminek fogyatékossága van, mert akkor nem fogadja kedvesen tőletek. 21 Ha valaki marhát, juhot vagy kecskét akar bemutatni békeáldozatul az Úrnak, akár fogadalma teljesítéseként, akár önkéntes áldozatként, hibátlan legyen az, semmiféle fogyatékossága se legyen, mert akkor fogadja kedvesen. 22 Ne mutassatok be az Úrnak vakot, törött csontút, sérültet, szemölcsöset, viszketegest vagy sömöröset. Ne adjatok ilyenekből tűzáldozatot az Úr oltárára! 23 Torz és csenevész marhát vagy juhot önkéntes áldozatul be lehet mutatni, de fogadalmi áldozatként Isten nem fogadja azt kedvesen. 24 Összenyomott, zúzott, megszakadt vagy kimetszett heréjűt ne mutassatok be az Úrnak. Ne tegyétek ezt országotokban. 25 Ha idegen ember kezéből való bármi efféle, akkor sem mutathatjátok be mint Istenetek eledelét. Mivel csonkák és fogyatékosak, nem szereznek kegyelmet nektek. 26 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 27 A borjú, a bárány és a kecskegida maradjon az ellés után az anyja mellett hét napig. A nyolcadik naptól fogva szereznek kegyelmet, ha feláldozzák tűzáldozatul az Úrnak. 28 Marhát vagy juhot fiastul ne vágjatok le ugyanazon a napon. 29 Ha hálaáldozatot mutattok be az Úrnak, úgy áldozzátok, hogy kedvesen fogadja tőletek. 30 Még aznap egyétek meg, ne hagyjatok belőle reggelre. Én vagyok az Úr! 31 Tartsátok meg parancsolataimat, és teljesítsétek azokat. Én vagyok az Úr! 32 Ne gyalázzátok meg szent nevemet, hogy megszentelt legyek Izráel fiai között. Én, az Úr vagyok a megszentelőtök, 33 aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy a ti Istenetek legyek. Én vagyok az Úr!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(25) „…csonkák és fogyatékosak nem szereznek kegyelmet nektek…” (3Mózes 22,17–33)
Hibátlan állatott lehetett feláldozni az Úrnak. Amelyik állat, akár a legkisebb fogyatékossággal is rendelkezett, az az állat nem volt alkalmas az áldozatra (19–20), kivéve ha önkéntes áldozatról volt szó (23). A hibátlant fogadja kedvesen az Úr. Csonkák és fogyatékosak, nem szereznek kegyelmet nekünk (25).
Többször is olvassuk itt ezt a tagmondatot: az áldozati állat vére kegyelmet szerez nekünk. Az egész ószövetségi áldozati kultusz, annak minden részletével együtt csakis arra mutat rá, hogy az ember, Isten kegyelméből állhat meg az Úr előtt.
Az áldozati állat hibátlanságának követelménye rámutat a szent Isten tökéletességére, aki nem tűrheti a bűnt, a hibát, a bármiféle fogyatékosságot.
A hibátlan állat feláldozása azonban a szent Isten kegyelmét hirdette meg, aki gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnös embert, könyörülni akar a vétkes emberen. Isten kedvesen fogadja a hibátlan áldozati állatot, mert könyörülni akar rajtunk.
A hibátlan állatot hozta a sokféle szempontból nem hibátlan ember, hogy az állat hibátlanságára tekintve, az Isten az embernek kegyelmezzen. Ez a helyettes elégtétel. Tehát, nem az áldozónak, hanem az áldozatnak kellett tökéletesnek lenni: Isten kegyelméhez éppen ezért mindenféle csonka-bonka, fogyatékos, beteg, bűnös, terhelt ember odajárulhat, ha látja a maga nyomorúságát és hiszi az Úr kegyelmének elégséges, gyógyító, üdvözítő hatalmát.
Jézus Krisztus a mi tökéletes és megismételhetetlen áldozatunk, akire támaszkodunk, mint ahogy az áldozó rátette a kezét az áldozat állat fejére, és azzal azonosította magát. Jézus Krisztus az, akinek kegyelmébe kapaszkodunk, akiben elrejtőzve járulhatunk az Úr elé.
Jézus Krisztus kegyelme azonban újjászül már ebben az életben, hogy mi, akik kegyelmet nyertünk, Isten irgalmának eszközei lehessünk egy irgalmatlan világban.