„Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek” Jn 4,27–30
27 Ekkor megérkeztek a tanítványai, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, mégsem mondta egyikük sem: Mit akarsz tőle? Miért beszélgetsz vele? 28 Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek: 29 Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ő a Krisztus? 30 Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.
Bibliaolvasó kalauz – Vad Zsigmond igemagyarázata
„Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek” (28). Aki Krisztust megtalálja, az nem tarthatja örömét magában, mert azt meg kell osztani másokkal. Más dolog valamiről hallani, vagy valamit személyesen megtapasztalni. Magával ragadó erő abban a bizonyságtételben van, amely a személyes megtapasztaláson nyugszik, ebből a személyes élményből táplálkozik. Ha meg akarok valakit nyerni az ő ügyének, el kell mondanom, hogy Jézus velem mit tett, és mit jelent ő az én életemben. Menj, és cselekedj így!
RÉ 286 MRÉ 379
„Ó, Uram, Uram! Bocsáss meg! Mi lesz így Jákóbbal, hiszen olyan kicsiny?” Ám 7
1 Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az Úr: Íme, egy sáskarajt teremtett a sarjúfakadás kezdetén, amikor már nőtt a sarjú a királyi kaszálás után. 2 És amikor a föld összes növényét meg akarták enni, ezt mondtam: Ó, Uram, Uram! Bocsáss meg! Mi lesz így Jákóbbal, hiszen oly kicsiny? 3 Megbánta ezt az Úr: Nem történik meg! – mondta az Úr. 4 Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az Úr: Tüzet hívott elő ítéletre az én Uram, az Úr, és az megemésztette a nagy mélységet. Mikor már a földet kezdte perzselni, 5 ezt mondtam: Ó, Uram, Uram, hagyd abba! Mi lesz így Jákóbbal, hiszen oly kicsiny? 6 Megbánta ezt az Úr: Ez sem történik meg! – mondta az én Uram, az Úr. 7 Ezt mutatta nekem látomásban az Úr: Íme, az Úr ott állt egy meredek falon, függőónnal a kezében. 8 Ezt kérdezte tőlem az Úr: Mit látsz, Ámósz? Így feleltem: függőónt. Akkor ezt mondta az Úr: Függőónnal vizsgálom meg népemet, Izráelt, többé nem bocsátok meg neki. 9 Elpusztulnak Izsák áldozóhalmai, romba dőlnek Izráel szentélyei, mert fegyverrel támadok Jeroboám házára. 10 Ezt az üzenetet küldte Amacjá, Bétel papja Jeroboámnak, Izráel királyának: Összeesküvést szít ellened Ámósz Izráel népe körében. Nem tűrheti el az ország az ő beszédeit! 11 Mert így beszél Ámósz: Fegyvertől hal meg Jeroboám, Izráelnek pedig fogságba kell mennie földjéről. 12 Ámósznak viszont ezt mondta Amacjá: Te látnok! Menj el innen, menekülj Júdába, ott keresd a kenyeredet, és ott prófétálj! 13 Bételben nem prófétálhatsz többé, mert királyi szentély ez itt, és az ország temploma! 14 Ámósz így válaszolt Amacjának: Nem vagyok próféta, sem prófétatanítvány. Pásztor vagyok én, és fügét termesztek. 15 De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és ezt mondta nekem az Úr: Eredj, és prófétálj népemnek, Izráelnek! 16 Most azért halld meg az Úr igéjét! Te ezt mondtad: Nem prófétálhatsz Izráel ellen, nem prédikálhatsz Izsák házáról! 17 Ezért így szól az Úr: Feleséged parázna nő lesz a városban, fiaid és leányaid fegyver által esnek el, földedet fölosztják mérőzsinórral, te magad tisztátalan földön halsz meg, Izráel pedig fogságba megy földjéről!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „Ó, Uram, Uram! Bocsáss meg! Mi lesz így Jákóbbal, hiszen olyan kicsiny?” (Ámósz 7)
Ámósz az Úr elhívott prófétája, akit – egy meghatározott időre – a „kenyérkereső” pásztori és fügetermesztő munkája mellől hívott el az Úr. Ámószra azt bízta az Úr, hogy mutasson rá az északi országrész hitetlenségére, jólétéből fakadó bűneire, az elkövetkezendő ítéletre. A jólétben mindig „életveszélyes” felvállalni az Úr prófétai szavát, amely int, amely világosan rámutat arra, ami nem jó; és amely figyelmeztet arra, hogy megtérés nélkül, elveszünk. Ámósz szavát azonnal támadják, az adott „rend” elleni összeesküvésnek veszik (10–11).
Amacjá és Ámósz vitája (10–17) nem arra mutat rá, hogy a hivatalos, „pénzkereső” próféta az elhívás nélküli, hamis próféta; a másik pedig az elhívott, az igazi. Arra a veszélyre azonban döbbenetesen rátapint ez a vita, ahogy a hivatalos próféták elkényelmesednek, és észre sem veszik, amint hűtlenné lettek ahhoz az Úrhoz, aki egyedül képes megtartani és kiteljesíteni az életet.
Többféleképpen kísért minket ez a veszély. Egyrészt, ma ez a veszély úgy fenyeget minket, hogy csak a szeretetről szólhatunk, és a szeretet nevében mindent el kell néznünk, miközben mindent feladunk már, amit az Isten ránk bízott, és ami egykor a miénk volt. Másrészt úgy fenyeget minket ez a veszély, hogy tisztán és prófétai módon hirdetjük az Igét, csak éppen a krisztusi szeretet nincs meg bennünk; sőt, szinte élvezettel és harsányan hirdetjük az ítéletet. Mindkettő zsákutca.
Ámósz próféta nem kötött alkut, hirdette az Úr – adott, jóléti helyzetre vonatkozó – ítéletes szavát, nem félt, hű maradt (10–17). Ugyanakkor Ámósz próféta féltő szeretettel szólt, közbenjáró könyörgést mondott azért a népért, amely ellen prófétált, mert azt akarta, hogy megtérjenek, éljenek, és Isten könyörüljön rajtuk (1–9).