„…ne emlékezz arra, hogy milyen bűnt követett el a te szolgád…” 2Sám 19,16–31
16 Visszaindult tehát a király, és elérkezett a Jordánhoz. A júdaiak pedig Gilgálba érkeztek, hogy elébe menjenek a királynak, és segítsenek a királynak átkelni a Jordánon. 17 A benjámini Simí, Gérá fia is sietve elment Bahúrímból a júdaiakkal együtt Dávid király elé. 18 Ezer benjámini ember volt vele, továbbá Cíbá, Saul házának a szolgája, tizenöt fiával és húsz szolgájával együtt. Még a király előtt odaértek a Jordánhoz, 19 átkeltek a gázlón, hogy áthozzák a király háza népét, és megtegyék, amit csak jónak lát. Simí, Gérá fia pedig leborult a király előtt, amikor átkelt a Jordánon. 20 Ezt mondta a királynak: Ne rója fel bűnül az én uram, és ne emlékezz arra, hogy milyen bűnt követett el a te szolgád akkor, amikor eltávozott az én uram, királyom Jeruzsálemből! Ne vegye azt szívére a király! 21 Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, én jöttem ma elsőnek József egész házából, hogy elébe menjek az én uramnak, királyomnak! 22 De megszólalt Abísaj, Cerújá fia, és ezt mondta: Hát nem kell Simínek meghalnia azért, hogy szidalmazta az Úr fölkentjét? 23 Dávid azonban ezt mondta: Nem rám és nem rátok tartozik ez, Cerújá fiai! Még kísértésbe visztek ma engem! Miért kellene ma bárkinek is meghalnia Izráelben? Hiszen tudom én, hogy ma lettem ismét Izráel királya! 24 Simínek pedig ezt mondta a király: Nem kell meghalnod! Meg is esküdött neki a király. 25 Mefíbóset, Saul fia is elment a király elé. Nem gondozta a lábát, nem gondozta a szakállát, és nem mosatta a ruháját attól fogva, hogy a király elment, egészen addig, amíg békességben meg nem érkezett. 26 Amikor aztán Jeruzsálemben a király elé érkezett, megkérdezte tőle a király: Miért nem jöttél velem, Mefíbóset? 27 Ő így felelt: Uram, királyom, becsapott engem a szolgám. Mert én, a te szolgád, ezt mondtam: Fölnyergeltetek egy szamarat, felülök rá, és úgy megyek a királlyal, mert béna a te szolgád. 28 Ő azonban rágalmazta szolgádat az én uram, királyom előtt. De az én uram, királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy azért úgy, ahogyan jónak látod! 29 Mert apám egész háza népe nem várhatott mást az én uramtól, királyomtól, mint halált, te mégis azok közé ültetted szolgádat, akik asztalodnál esznek. Mi jogom volna tehát, hogy még panaszkodjam a királynak? 30 Akkor ezt mondta neki a király: Nem is kell többet mondanod! Kijelentem, hogy te és Cíbá osztozni fogtok a mezőn! 31 Mefíbóset ezt felelte a királynak: Akár az egészet is elveheti, csakhogy az én uram, királyom békességben hazajött!
Bibliaolvasó kalauz – Magyarné Balogh Erzsébet
Aki új esélyt kapott, az tud esélyt adni másoknak is. Így tesz Dávid is. Simí, aki Saul házából származott, csúnyán szidalmazta a menekülő királyt és seregét, most pedig az életéért könyörög: „…ne emlékezz arra, hogy milyen bűnt követett el a te szolgád…” (20). Dávid rajta is könyörül. Az új esélyt kapott király senkin nem áll bosszút, hanem megbocsát. A mi Urunk sem áll bosszút, Jézusban mindent megbocsát. Legyünk ma a megbocsátás emberei. Akik új esélyt kaptunk, adjuk mi is azoknak, akik vétkeztek ellened.
RÉ 41 MRÉ 41
„…Isten szerint szomorodtatok meg…” 2Korinthus 7,8–16
8 Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, 9 de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. 10 Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. 11 Mert éppen az, hogy Isten szerint szomorodtatok meg, mekkora buzgóságot keltett bennetek, sőt mentegetőzést, sőt méltatlankodást, sőt félelmet, sőt vágyódást, sőt ragaszkodást, sőt a vétkes megbüntetését! Mindenképpen igazoltátok, hogy ártatlanok vagytok az ügyben. 12 Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő miatt és nem is a sértett érdekében írtam, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá legyen buzgóságotok, amely Isten színe előtt van bennetek irántunk. 13 Ezért tehát megvigasztalódtunk, de megvigasztalódásunkon túl még jobban örültünk Titusz örömének, hiszen ti mindnyájan megnyugtattátok a lelkét. 14 Mert ha egy kissé eldicsekedtem neki veletek, nem szégyenültem meg, hanem amint mindent az igazsághoz híven mondtunk el nektek, úgy Titusz előtt való dicsekedésünk is igaznak bizonyult. 15 Ő még jobb szívvel gondol rátok, amikor visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, amint félve és remegve fogadtátok őt. 16 Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(9) „…Isten szerint szomorodtatok meg…” (2Korinthus 7,8–16)
A világ szerinti szomorúság halálos. Isten őrizzen bennünket minden közömbösségtől, megkeseredéstől, megfáradással teli csalódástól, amely valóban megölhet (10). Ezért könyörögni kell, mert a világ szerinti szomorúság folyamatosan kísért bennünket. A világ szerinti szomorúság az is, amikor valaki emberi módon menekül ez elől, például úgy, hogy nem tud leállni akkor sem, amikor annak már régen eljött az ideje, és nem tudja másban megtalálni az örömöt, élete értelmét, mint amit korábban tehetett. Azzal is sok kárt tehetünk, ha nem hitben járva, hanem csak pótcselekvésként menekülünk az egyházban, hogy ott még tevékenykedhessünk, a magunk önző, zavart keltő aktivitásával.
Isten szerint megszomorodni azt jelenti, hogy mindenekelőtt a magam nyomorúságát látom meg, és az Úrhoz menekülök, kegyelemért. Ez a megtérés: az Úrhoz fordulás, elfordulva a bűntől. Ettől kezdve mindig az Urat látom, az Ő kegyelmes hatalmát, üdvösségre kiválasztó szeretetét, amelytől senki és semmi nem választhat el. Isten felől garantált, hogy megbánhatatlan a megtérésem; noha ebben a világban hátulról még mardos a bűn, a gonosz; de már nincs hatalmuk felettem (9–12).
Isten szerint megszomorodni azt jelenti, hogy az Úrhoz fordulva, rendezem az ügyemet a mellettem élő embertársammal – nemcsak a Krisztusban testvéremmel –, amíg egy úton vagyunk, amíg tehetem. Aki az Úrhoz fordul, az mindig a másik emberhez fordul; mégpedig úgy, hogy nem a másikra vár, hanem ő teszi meg, bűnbánattal, az első lépést a másik felé. A korinthusiak így látták be a saját hibájukat, tévesztéseiket abban, amit az apostollal szemben elkövettek, és igyekeztek azt rendezni. Miért nem tudja sok-sok megtért ember rendezni a dolgait, még a testvéreivel sem? (11)
Isten szerint megszomorodni azt jelenti, hogy megvigasztalódva örülünk, jó híreket hozunk egymásnak; jó híreket mondunk, híresztelünk egymásról; bízunk egymásban; hiszen eleve a jó hír, az evangélium követei vagyunk, így a mindennapokban sem bánthatunk, szapulhatunk senkit. A szeretettel teli intés és az építő kritika egészen más; mert bizony kiérzik, hogy milyen lélek van bennünk, amikor szólunk (Lukács 9,55–56). Titusz jó híreket hozott (13–16).