„…a király pedig megcsókolta Absolont” 2Sám 14,21–33
21 Akkor ezt mondta a király Jóábnak: Rendben van, megteszem ezt a dolgot. Eredj, hozd vissza azt a fiút, Absolont! 22 Ekkor Jóáb arcával a földet érintve leborult, és áldotta a királyt. Azután ezt mondta Jóáb: Ma tudta meg a te szolgád, uram, királyom, hogy jóindulattal vagy hozzám, mert teljesítetted, ó, király, a te szolgád kérését. 23 Elindult hát Jóáb, elment Gesúrba, és hazahozta Absolont Jeruzsálembe. 24 De a király ezt parancsolta: Vonuljon vissza a maga házába, nem láthat engem! Absolon tehát visszavonult a házába, és nem láthatta a királyt. 25 Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolon. Nem volt benne semmi hiba tetőtől talpig. 26 És amikor levágatta a haját – időnként ugyanis levágatta, mert olyan nehéz volt a haja, hogy le kellett vágatnia –, kétszáz sekel volt hajának a súlya, a királyi súlymérték szerint. 27 Három fia született Absolonnak meg egy leánya, név szerint Támár. Ez igen szép nő volt. 28 Két esztendeje lakott már Absolon Jeruzsálemben, de a királyt nem láthatta. 29 Üzent azért Absolon Jóábnak, hogy elküldje a királyhoz, de ő nem akart elmenni hozzá. Üzent másodszor is, de ő mégsem akart elmenni. 30 Akkor így szólt szolgáinak: Nézzétek, Jóáb birtoka az enyém mellett van, és ott árpája van neki. Menjetek és gyújtsátok föl! Föl is gyújtották Absolon szolgái azt a birtokot. 31 Ekkor fölkelt Jóáb, elment Absolonhoz, és ezt kérdezte tőle: Miért gyújtották föl szolgáid az én birtokomat?! 32 Absolon így felelt Jóábnak: Azért, mert üzentem neked, hogy jöjj ide; el akarlak küldeni a királyhoz, hogy mondd meg neki: Miért jöttem haza Gesúrból? Jobb volna nekem még mindig ott lennem. Most már látni akarom a királyt! Ha bűnös vagyok, ölessen meg! 33 Elment tehát Jóáb a királyhoz, és elmondta neki ezt, ő pedig magához hívatta Absolont. Az elment a királyhoz, és arcával a földet érintve leborult előtte; a király pedig megcsókolta Absolont.
Bibliaolvasó kalauz – Fónagy Miklós igemagyarázata
„…a király pedig megcsókolta Absolont” (33). Dávid késznek mutatkozik rendezni a kapcsolatot fiával. Némi vonakodás után, Jóáb közbenjárására végül is megadja Dávid a fiának a teljes bocsánatot. Dávid kezéből azonban sorra csúsznak ki gyermekei. Absolon elérte, amit akart, a bocsánatot, de annál ellenszenvesebb, hogy mégis fellázad apja ellen. Döbbenetes látni, miként hullik darabjaira egy család a bűnök láncolatának következményeképpen.
RÉ 504 MRÉ 288
„Áldott az Isten…” 2Korinthus 1,1–11
1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: 2 Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, 4 aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. 5 Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. 6 Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. 7 A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. 8 Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. * 9 Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; 10 aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, 11 mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(3) „Áldott az Isten…” (2Korinthus 1,1–11)
Áldott az Isten, mert Ő a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja. Az egyetlen, élő Istenről csakis Jézus Krisztusra tekintve beszélhetünk, aki által az elérhetetlen Isten olyan közel jött hozzánk, mint apa a gyermekéhez. Még ma is emlékszem az apám ölelésére: szilárd, erős szeretettel teli biztonságot jelentett (3).
Áldott az Isten, mert Ő az irgalom Atyja. Szükségünk van az irgalomra. Ez az irgalom az Isten irgalma, amelyet Ő megmutatott Jézus Krisztus keresztjén, ahol bűneink büntetését elhordozta: miattunk, érettünk és helyettünk. Isten irgalma újjászül bennünket és arra indít, hogy mi is irgalmasak legyünk egymáshoz. A krisztusi irgalmasság kockázata megdöbbent, mert annak a vége ma is kereszt. A gyarló ember ugyanis mindig visszaél az irgalommal. Mi ezt tesszük Isten szeretetével; de ezt tesszük egymással is, ha irgalmat tapasztalunk. Az irgalmat nyert ember egyszerre csak feléled és neked jön; neked, aki segítettél rajta; ahol azonban erőt tapasztal, ott továbbra is meghúzza magát. Nagyon sokszor átéltem ezt én magam is: akiken segítettem, fájdalmasan visszaéltek a bizalommal. Ma a kapum előtt sírt valaki, aki váratlanul jött hozzám, és nem tudtam beengedni többé… Megdöbbentem a magam gyarlóságán és gyengeségén. Mi néha tudunk krisztusiak lenni, de többnyire félünk a kereszttől, ami már nem teológiai értelemben vett kereszt, hanem csak a megváltott ember krisztusi szeretetének halálos kockázata (3).
Áldott az Isten, mert Ő a vigasztalás Istene. Kell a vigasztalás! Sok szomorúsága van a hívő embernek: megszomorodik a bűnei miatt, és sír a „hasadt” világ gyarlósága és nyomorúsága felett. De boldogok, akik sírnak, mert ők isteni vigasztalást nyernek (Máté 5,4), az örök élet bizonyosságát. Csak ezzel a vigasztalással tudunk vigasztalni másokat. Más vigasz csak hazug áltatás. Akinek örök életbe vetett reménysége és üdvbizonyossága van, annak lehet vigasztalása e-világ minden kínzó görbesége között (3–4).