„Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak a kezéből,...” 1Móz 32,1–22
1 Reggel fölkelt Lábán, megcsókolta unokáit és leányait, és megáldotta őket. Azután elment Lábán, és visszatért lakóhelyére. 2 Jákób is útnak indult. Ekkor találkoztak vele Isten angyalai. 3 Amikor Jákób meglátta őket, ezt mondta: Isten tábora ez! És elnevezte azt a helyet Mahanajimnak. 4 Azután követeket küldött Jákób maga előtt bátyjához, Ézsauhoz Széír földjére, Edóm mezejére, 5 és ezt parancsolta nekik: Mondjátok meg uramnak, Ézsaunak: Ezt mondja a te szolgád, Jákób: Lábánnál voltam jövevény, ott tartózkodtam mostanáig. 6 Szereztem marhákat, szamarakat és juhokat, szolgákat és szolgálóleányokat. Azért küldök neked üzenetet, uram, hogy elnyerjem jóindulatodat. 7 A követek ezzel tértek vissza Jákóbhoz: Elmentünk bátyádhoz, Ézsauhoz: jön is már eléd, de négyszáz férfi van vele! 8 Jákóbot ekkor nagy félelem és szorongás fogta el, ezért két táborra osztotta a vele levő népet meg a juhokat, marhákat és tevéket. 9 Mert úgy gondolta: Ha eléri Ézsau az egyik tábort, és levágja azt, legalább a másik tábor megmenekülhet. 10 Jákób azután ezt mondta: Ó, atyámnak, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene, Uram, aki ezt mondtad nekem: Térj vissza hazádba, rokonságod közé, és jót teszek veled! 11 Méltatlan vagyok mindarra a hűségre és szeretetre, amiben szolgádat részesítetted. Hiszen csak egy vándorbottal keltem át itt a Jordánon, most pedig két táborom is van. 12 Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak a kezéből, mert félek, hogy ha idejön, megöl engem és az anyákat is gyermekeikkel együtt. 13 Hiszen te mondtad: Sok jót teszek veled, és utódaidat olyanná teszem, mint a tenger homokja, amely olyan sok, hogy nem lehet megszámolni. 14 Miután ott töltötte azt az éjszakát, ajándékokat válogatott ki bátyjának, Ézsaunak mindabból, amire szert tett: 15 kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot, húsz kost, 16 harminc szoptatós tevét csikóstul, negyven tehenet és tíz bikát, húsz szamárkancát és tíz szamárcsődört. 17 Szolgáira bízott minden nyájat külön-külön, és ezt mondta szolgáinak: Keljetek át előttem, de hagyjatok távolságot a nyájak között! 18 Az elsőnek azt parancsolta: Ha találkozik veled a bátyám, Ézsau, és megkérdezi, hogy kinek a szolgája vagy, hová mégy, kié ez a jószág előtted, 19 akkor ezt mondd: Szolgádé, Jákóbé, aki ajándékul küldi uramnak, Ézsaunak. Ő maga is itt van mögöttünk. 20 Ezt parancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, mindazoknak, akik a nyájak után mentek: Így beszéljetek Ézsauval, amikor találkoztok vele! 21 Ezt is mondjátok: Szolgád, Jákób itt van mögöttünk. Mert ezt gondolta: Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán akkor szívesen fogad. 22 Az ajándék tehát elindult előtte, ő azonban a táborban töltötte azt az éjszakát.
Bibliaolvasó kalauz – Hajdú Zoltán Levente magy.
Vajon mit mondhattak Isten angyalai Jákóbnak, hogy utána ő úgy gondolta, követeket kell küldenie a bátyjához, Ézsauhoz, hogy kibékülhessen vele? Bemehet-e az ember az ígéret földjére (vö. 28,4) úgy, hogy elrendezetlen ügyek, lezáratlan konfliktusok szegélyezik az útját? Jákób és Ézsau – két világ. Hány olyan ember vesz körül téged is, aki rengeteg dologban különbözik tőled? Nem kell-e megtenned mindent, ami rajtad múlik, ahhoz, hogy Isten békessége az életedben egyre inkább kiteljesedhessen?
RÉ 375 MRÉ 247
„Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura…” Máté 11,20–30
20 Akkor feddeni kezdte azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, mert nem tértek meg: 21 Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákruhában és hamuban! 22 Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítélet napján, mint nektek. 23 Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek nálad történtek, megmaradt volna a mai napig. 24 Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének könnyebb lesz az ítélet napján, mint neked. 25 Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. 26 Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 27 Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. 28 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. 29 Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30 Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(25) „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura…” (Máté 11,20–30)
JÉZUS HÁLAADÁSA ÉS HÍVÓ SZAVA.
– 1. Jézus magasztalja az Atyát, aki a menny és föld Ura, hogy kijelentette magát. Ha a mindenek Ura szól, akkor az „kijelentés”: abból el nem vehetünk, ahhoz hozzá nem tehetünk, azzal nem vitázhatunk; azelőtt csak leborulhatunk, arra csak igent mondhatunk, mert minden jó, amit az Isten tesz (25).
– 2. Jézus magasztalja az Atyát, mert az Atya mindent átadott Őneki. Jézus és az Őt küldő Isten egysége zavartalan (János 10,30): a mennyei világ „előíze” ez. A mindenség Urát mi Jézus Krisztusban szemlélhetjük. Ő hordozza a mindenséget (Zsidókhoz írt levél 1,3), mindenünk az Övé, és mi mindenestől az Övéi vagyunk; vagyis minden „látszat” ellenére sem vagyunk kiszolgáltatva idegen, gonosz hatalmaknak, bűnnek, betegségnek, halálnak (27).
– 3. Jézus magasztalja az Atyát, mert kijelentése megnyílik azok előtt, akiknek az értelmét és a szívét Ő megnyitja az Isten kijelentése előtt (27). Ezek gyermeki bizalommal hagyatkozhatnak Jézus Atyjára, az egyetlen, élő Istenre. A gyermek – egy bizonyos korig – nem okoskodik és bölcselkedik, hanem bízik a szüleiben. A világ bölcsei és értelmesei előtt elrejtett marad az Isten kijelentése, lényegi üzenete, Jézus Krisztus megváltó szeretete. Sok okos és értelmes ember zseniálisan gondolkozik és méricskél a maga barlangjában, amit lassan elönt a víz (25).
– 4. A bölcs és értelmes ember nem tudja magasztalni az Atyát. Figyeljük csak meg: minél bölcsebb és értelmesebb a világ, annál nagyobb bolondság és botrány Jézus Krisztus keresztje (1Korinthus 1,23); annál felfoghatatlanabb Jézus feltámadása és az örök élet bizonyossága; annál inkább tilos kimutatni bármiféle fáradtságot és terhet, hiszen az „emberi erő, bölcsesség és értelem” fitogtatásának világában csak fiatal, friss és tehetséges lehet az ember, alázat és szelídség nélkül, amivel egyébként is könyörtelenül visszaélnek (28–29). Nincs alázatosan hordozott iga, nincs mennyei erővel bírt teher, nincs üdvösséges nyugalom másnál, csakis az Úr Jézus Krisztusnál (29). Őnélküle állandó lázadás, erővel palástolt erőtlenség, pótcselekvésekkel rejtegetett nyugtalanság gyötör bennünket. Őbenne adatik megoldás, megváltás.