„Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az Úr az egész föld nyelvét,” 1Móz 11
1 Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 2 Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. 3 Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. 4 Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén! 5 Az Úr pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. 6 Akkor ezt mondta az Úr: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek. 7 Gyerünk, menjünk le, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét! 8 Így szélesztette szét őket onnan az Úr az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. 9 Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az Úr az egész föld színére. 10 Ez Sém nemzetsége: Sém százéves volt, amikor Arpaksadot nemzette, két évvel az özönvíz után. 11 Arpaksad születése után Sém ötszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. 12 Arpaksad harmincöt éves volt, amikor Selahot nemzette. 13 Selah születése után Arpaksad négyszázhárom évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. 14 Selah harmincéves volt, amikor Hébert nemzette. 15 Héber születése után Selah négyszázhárom évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. 16 Héber harmincnégy éves volt, amikor Peleget nemzette. 17 Peleg születése után Héber négyszázharminc évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. 18 Peleg harmincéves volt, amikor Reút nemzette. 19 Reú születése után Peleg kétszázkilenc évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. 20 Reú harminckét éves volt, amikor Szerúgot nemzette. 21 Szerúg születése után Reú kétszázhét évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. 22 Szerúg harmincéves volt, amikor Náhórt nemzette. 23 Náhór születése után Szerúg kétszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. 24 Náhór huszonkilenc éves volt, amikor Tárét nemzette. 25 Táré születése után Náhór száztizenkilenc évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. 26 Táré hetvenéves volt, amikor Abrámot, Náhórt és Háránt nemzette. 27 Ez Táré nemzetsége: Táré nemzette Abrámot, Náhórt és Háránt. Hárán nemzette Lótot. 28 Hárán meghalt még apja életében a szülőföldjén, Úr-Kaszdímban. 29 Abrám és Náhór megházasodtak: Abrám feleségének Száraj volt a neve, Náhór feleségének pedig Milká volt a neve: ő Háránnak, Milká apjának és Jiszká apjának volt a leánya. 30 Száraj azonban meddő volt, nem volt gyermeke. 31 Táré fogta fiát, Abrámot és Lótot, fiának, Háránnak a fiát és menyét, Szárajt, fiának, Abrámnak a feleségét, és elindult velük Úr-Kaszdímból, hogy Kánaán földjére menjen. Eljutottak Háránig, és ott letelepedtek. 32 Táré kétszázöt éves volt, amikor meghalt Háránban.
Bibliaolvasó kalauz – Szentgyörgyi László igemagy.
„Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az Úr az egész föld színére” (9). Az Istent nélkülöző emberi rend, legyen az bármennyire átgondolt, megtervezett, sőt célratörő, a mennyei optika szerint zűrzavar csupán. Kérjük az Úr vezetését életünk céljainak megfogalmazásánál, kérjük az ő erejét a mindennapok küzdelmeiben, és az ő áldását életünk minden rendjében.
RÉ 127 MRÉ 127
„Ti vagytok a föld sója.” Máté 5,13–16
13 Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. 14 Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. 15 Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. 16 Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(13) „Ti vagytok a föld sója.” (Máté 5,13–16)
MIT MOND JÉZUS A TANÍTVÁNYAIRÓL? (1)
– 1. Mi vagyunk: a föld sója, világító lámpásként a világ világossága és a hegyen épített város.
– 2. Jézus Krisztus szava teremtő és újjáteremtő szó. „Ti vagytok…” – mondja Jézus (13). Nem a magunk erejéből leszünk áldássá mások életében. Az Úr jelenléte, követése, áldása, újjászülő kegyelme tesz bennünket ilyenekké. Éppen ezért, Jézus nem jövő időben fogalmaz, hanem jelen időben. Nem arról van szó, hogy egyszer majd ilyenekké leszünk, hanem már azok vagyunk. Micsoda kegyelem, méltóság, bizalom…
– 3. A só ízesít, tartósít, tisztít és gyógyít. A lámpás világít a sötétben, utat mutat. A hegyen épült város messziről látható, biztos pont, mint amilyen Jeruzsálem volt, meg a templom hegye: láthatóan hirdetve az élő Isten krisztusi szeretetét, az élet és az örök élet ajándékozóját.
– 4. Valójában Jézus Krisztus a soha meg nem ízetlenülő só; Ő az örök világosság; Ő a hegyen épített, mennyei város. Mi annyiban lehetünk ilyenekké, amennyiben Őt hirdetjük, Őt szolgáljuk, Őt követjük, Őbenne élünk, Ő formálódik ki bennünk és általunk. Így bármi szépet és jót teszünk, nem minket dicsérnek, hanem dicsőítik a mennyei Atyánkat (16). A só a legfontosabb az ételben, de soha nem szerepel az étlapon. Nem látványosan szolgálni! Mi azért vagyunk megízetlenült só, elrejtett lámpás, és önmagát reklámozó város; mert mi minden módon látszani akarunk; mert Krisztust emlegetve is mi akarunk látszani. Ha így maradunk, kidobnak, elfújnak, lebontanak…
___
A só eloszlik, átjár, ízesít, megóv a romlástól. Óvni a világot a romlástól, átjárni az életet, mint kovász a tésztát, só az ételt: ez a mi szolgálatunk.
Isten a fény. Ez a fény Jézus Krisztus arcán ragyogott fel, és azok arcán, akik Őrá tekintenek. Amikor a napba tekintünk, fénylik az arcunk, de a fény nem a miénk; úgy kaptuk azt. A fény világosságot, reménységet, örömöt, utat és célt sugároz. A mi feladatunk, áldott kiváltság, hogy sugározzuk Isten Igéjét, üzenetét, evangéliumát. Jaj, ha véka alá rejtjük, ha megtartjuk magunknak, ha szégyelljük, ha nem vállaljuk fel, vagy meghamisítjuk a ránk bízott üzenetet.
A hegyen épített város nemcsak látszik, útba igazít, hanem hirdeti azt is, hogy Isten népe nem magányos szemlélődője hitének, hanem egy gyülekezet tagja, egy közösség része. A város viharban, vészben, ellenség dúlásában, éhínségben, tűzvészben, özönvízben is megáll; amíg csak lehet. A város puszta léte bizonyságtétel. Itt állok, másként nem tehetek. Csak akkor alkalmazkodom, ha földig lerontanak. Isten örökké megőriz! (Ravasz László)