„Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem…” Ef 3,1–13
1 Ezért vagyok én, Pál Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. 2 Ha ugyan hallottatok arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra, 3 amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. 4 Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, 5 amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: 6 hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. 7 Ennek lettem szolgájává Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. 8 Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát, 9 és hogy feltárjam mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; 10 és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége. 11 Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: 12 őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által. 13 Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.
Bibliaolvasó Kalauz - Pap Ferenc igemagyarázata
„Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem…” (8). Pál apostol megrendítő példaadással és alázatosan nevezi magát mindenkihez képest a legkisebbnek. Apostoli elhívását és szolgálatba állítását magától a feltámadott Úrtól vette, hogy a sor végén, tizenharmadik apostolként hirdesse a pogányoknak szerte a világban „Krisztus mérhetetlen gazdagságát”. Kicsinységünk, méltatlanságunk és alkalmatlanságunk számbavétele után fogadjuk el azt is, hogy a legkisebbnek is adatik a kegyelem a legnagyobb, Krisztus hordozására és hirdetésére.
RÉ 357 MRÉ 319
„A Gézerben lakó kánaániakat azonban nem űzték ki.” Józsué 16
1 A József fiainak kisorsolt terület határa Jerikó mellett, a Jordántól indul, Jerikó vizeitől keletre, a pusztában, majd Jerikótól továbbmegy a hegyvidéken Bétel felé. 2 Azután továbbmegy Bételtől Lúz felé, és átmegy az arkiak területére Atárótig. 3 Majd lemegy a tenger felé a jaflétiak területére, Alsó Bét-Hórón vidékéig és Gézerig, és a tengernél végződik. 4 Így kapták meg örökségüket József fiai, Manassé és Efraim. 5 Ez lett Efraim fiainak a határa nemzetségenként: Örökségük határa keleten Atrót-Addártól húzódik Felső Bét-Hórónig, 6 és eléri a határ a tengert. Északon Mikmetátnál kelet felé fordul a határ Taanat-Sílónak, majd továbbmegy mellette keleten Jánóah felé. 7 Jánóahtól lemegy Atárót és Naará felé, érinti Jerikót, és kiér a Jordánhoz. 8 Tappúahtól nyugat felé megy a határ a Káná-patakig, és a tengernél végződik. Ez Efraim fiai törzsének az öröksége nemzetségenként. 9 De Manassé fiainak az örökségében is különítettek el városokat Efraim fiainak, mindegyik várost a falvaival együtt. 10 A Gézerben lakó kánaániakat azonban nem űzték ki. Ezért ott laknak a kánaániak Efraim között még ma is, de kényszermunkásokká lettek.
Az Ige mellett - Steinbach József igemagyarázata
(10) „A Gézerben lakó kánaániakat azonban nem űzték ki.” (Józsué 16)
– József erős háza két törzsből állt, Efraim és Manassé törzséből. Ezek az Ígéret Földjének középső, gazdag területét örökélték; Júda törzse után a területben is legnagyobbakat. Közöttük Dán és Benjámin törzsének méretben sokkal kisebb terület jutott.
– Ebben a világban mindig vannak különbségek, nincs egyenlőség. Isten megváltó szeretete – amely ugyanaz, népének minden tagja számára – ebben a világban különbözőképpen mutatkozik meg. Vegyük észre azt, amit Isten nekünk adott, azért legyünk hálásak, és ne azt nézzük, hogy mi jutott a másiknak. Hiszen Jézus Krisztus megváltó szeretetében, Isten már mindent nekünk adott. Például: Efraim területén állhatott a szent sátor háromszáz évig, Sílóban. „…minden a tietek…” (1Korinthus 3,21)
– Efraim harcosai, Júda férfiaihoz hasonlóan, nem űzték ki teljesen a kánaániakat, Gézerben inkább adófizetőikké és robotos szolgáikká tették őket. Ez a könnyebb, kényelmes és haszonleső megoldás, később sok gondot okozott. A bírák korában azonban visszájára fordult a helyzet. A kánaániak felkeltek ellenük és szolgáikká tették Izráelt. Ebben a világban nincsenek „arany középutak”; ha nem számolunk le végérvényesen a régivel, az felzabál bennünket… Jézus Krisztus visszajövetelének teljesen új korszakára várunk, a kegyelem teljességének korszakára, ahol mindez bizonnyal másként lesz.