„…Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett…” Ef 2,1–10
1 Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2 amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. 3 Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. 4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5 hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek! – 6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, 7 hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. 8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.
Bibliaolvasó Kalauz – Bölcsföldi András:
„…Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett…” (10). Meg-váltottságunknak hihetetlen következményei és ajándékai vannak. Hiszen a legfőbb és leggazdagabb király ajándékaiban részesülünk. Üdvösségünk az ő ajándéka, nem tettünk érte semmit, mégis örülhetünk következményeinek. Református felfogásunk szerint Isten iránti hálánkat az emberekért tett jó cselekedeteinkkel fejezhetjük ki. Ezek nem üdvösségszerzőek, viszont jelzik azt, hogy új életben, megajándékozottságban járunk, hiszen azért tudunk másokért jót tenni, mert Isten velünk is jót tett. Ez vezéreljen a mai napon is!
RÉ 353 MRÉ 235
„Én olyan hírt hoztam…” Józsué 14
1 Ez lett Izráel fiainak az öröksége Kánaán földjén. Eleázár pap és Józsué, Nún fia meg a törzsek családfői osztották ki örökségül Izráel fiainak; 2 sorsolással osztották ki a kilenc és fél törzs örökségét, ahogyan megparancsolta az Úr Mózes által. 3 Mert két és fél törzsnek még Mózes adott örökséget a Jordánon túl. A lévitáknak azonban nem adott örökséget közöttük. 4 Mivel József fiaiból két törzs lett, Manassé és Efraim, ezért a lévitáknak nem adtak birtokrészt az országban, hanem csak városokat, hogy azokban lakjanak, meg az azokhoz tartozó legelőket nyájaik és egyéb jószáguk számára. 5 Úgy jártak el Izráel fiai, és úgy osztották fel a földet, ahogyan Mózesnek megparancsolta az Úr. 6 Júda fiai Gilgálban Józsué elé járultak, és a kenizzi Káléb, Jefunne fia ezt mondta neki: Te tudod, hogy mit mondott az Úr Mózesnek, az Isten emberének rólam és rólad Kádés-Barneában. 7 Negyvenéves voltam, amikor elküldött engem Mózes, az Úr szolgája Kádés-Barneából kikémlelni ezt az országot, és én megbízható híreket hoztam neki. 8 Társaim, akik velem jöttek, megrémítették a nép szívét; én azonban hűségesen követtem Istenemet, az Urat. 9 Azon a napon megesküdött Mózes: Bizony, a te örökséged lesz és a te fiaidé mindörökké az a föld, amelyet bejártál, mivel hűségesen követted Istenemet, az Urat. 10 Mostanáig megőrizte életemet az Úr, ahogy megígérte. Negyvenöt éve annak, hogy ezt az ígéretet tette az Úr Mózesnek, amikor a pusztát járta Izráel. Most, éppen ma vagyok nyolcvanöt esztendős. 11 Még ma is olyan erős vagyok, mint amikor Mózes elküldött engem. Amilyen erőm volt akkor, olyan az erőm most is: harcba vonulok, és visszatérek. 12 Most azért add nekem azt a hegyvidéket, amelyet megígért az Úr azon a napon, hiszen te is hallottad akkor, hogy anákiak vannak ott és nagy, erődített városok. Talán velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, ahogyan megígérte az Úr. 13 Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának. 14 Azért lett hát Hebrón a kenizzi Kálébnak, Jefunne fiának az öröksége mind a mai napig, mert hűségesen követte az Urat, Izráel Istenét. 15 Hebrón neve azelőtt Kirjat-Arba volt. Arba volt a legnagyobb ember az anákiak között. És béke lett az országban a háború után.
Az Ige mellett - Steinbach József igemagyarázata
(7) „Én olyan hírt hoztam…” (Józsué 14)
– Kálébet még Mózes küldte el, negyvenesztendős korában, hogy társaival együtt tekintsék meg az Ígéret Földjét, mielőtt átlépik annak határát. Káléb jó hírt hozott arról a földről, nem pedig rémhírt, miszerint az ottani erős és hatalmas néppel szemben nincs esélyük (4Mózes 13,30). Káléb bátorította a népet és bízott Isten ígéreteiben. Igen, mi akkor követjük hűséggel az Urat, ha jó és bátorító hír követeivé leszünk, amellyel kapcsolatosan Jézus Krisztus feltámadása óta bizonyosságunk van! Aki Isten Igéjével megrémíti mások szívét, az nem hűséges szolga, és valójában a saját gyarló, emberi indulatai munkálnak ilyenkor. Isten majd megrémít embereket, ha erre van szükség. De akkor ezt az Úr tegye! Mi pedig csak hirdessük az örömhírt! (6–9)
– Káléb hálát ad azért, hogy ebben a világban is hosszan és egészségesen, ereje teljében megőrizte őt az Úr. Egy nyolcvanöt éves ember hálaadása ez. Nem mindig képesek az idős és egészséges emberek eléggé hálát adni ezért a csodáért, miközben körülöttük meghalnak, vagy megrokkannak a „negyvenévesek”. Mindenkinek másként adatik ez. Nagy dolog, amikor valakiben igaz hálaadásra indul ezért a lélek. Minden nap kegyelem itt (10–11).
– Káléb számára beteljesedtek Isten ígéretei, mert megkapta azt a várost, ahová először lépett, amikor meglátták az Ígéret Földjét. Hebrón városát még mindig az anákok lakták. Káléb számára ez idősen is harcot jelentett. Ebben a világban utolsó pillanatig tart a harc. Csak az Úr erejével van esélyünk! Isten ígéreteinek valós, békességes beteljesedése a Jézus Krisztusban van, és ezek az ígéretek maradéktalanul csakis „odaát” teljesednek ki (12–15).