előző nap
következő nap

„Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek.” Jn 4,46–54

46 Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia. 47 Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van. 48 Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. 49 A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem! 50 Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult. 51 Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él. 52 Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. 53 Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe. 54 Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába.

A történet elején erről az édesapáról azt tudjuk meg, hogy a király szolgálatában állt. Magas pozíciójú, komoly, megbecsült ember. A történet végén pedig arról kapunk híradást, hogy az örökkévaló Király hatalma alá tette az életét. Ami a kettő között történt, az a teljes uralomváltás és egy élet tökéletes megváltozása: a megtérés. Ennyi? Igen, ennyi. Minden!

RÉ 71 MRÉ 71

„Szánakozzatok rajta…” (Jeremiás 48,1–25) Jeremiás 48,1–25

(17) „Szánakozzatok rajta…” (Jeremiás 48,1–25)

– 1. Uram, a Te Igéd iránti tisztelet miatt remegve fogalmazzuk meg, mint a veled alkudozó Ábrahám, hogy szinte agyonnyom bennünket a sok ítéletes, pusztulással fenyegető szó, amit Jeremiásra bíztál, népe és minden nép temérdek bűne miatt (1–6; 8–9; 12–15; 19–25).

– 2. Köszönjük, hogy a Szentlélek által beláthatjuk, igazad van, mert pont úgy van, ahogy mondod. Mi olyanok vagyunk, mint Moáb népe volt:

– Alkotásainkban és kincseinkben bízunk, papjainkkal és vezetőinkkel együtt. De a köznép, aki ezeket bírálja, semmivel sem különb (7).

– Legfontosabb, életet ajándékozó „dolgunkat”, az Úr dolgát hanyagoljuk (10).

– Gondtalanul élünk, élvezzük önmagunkat. De olyanok vagyunk, mint a seprőn hagyott, lefejtés nélküli bor, amely túl édes lett, majd megbuggyant (11).

– 3. A prófétának nem okoz örömöt az ítélet hirdetése. Nem saját kegyesen frusztrált agresszivitása dühöng itt, hanem az Úr szava szól általa. Ezért a próféta, miközben ezt hirdeti, szánakozik, siratja őket, és megtérésért, megmenekülésért, megváltásáért imádkozik (17–18; 28; 31; 34–39). Könyörögve kérünk, Urunk, hogy hadd halljuk meg az üzenetből kegyelmes szándékodat, amelyet Jézus Krisztusban készítettél (47).

___

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Legfontosabb, életet ajándékozó „dolgunkat”, az Úr dolgát hanyagoljuk.

Ellentétes értelmű képpel fejezi ki ezt a próféta.

Ezzel jelzi, hogy az Úr dolgaival kapcsolatos hanyagságunk halálos.

Olyan restek vagyunk ebben az „életes, üdvösséges” dolgunkban, mint amikor a katona kíméli a kardját a harcban, pedig ott a harc lenne a dolga, éppen az életért, mert egyébként hanyagsága a halálát okozza (10).

 

Röviden Moáb népéről…

Moáb Ábrahám rokonának, Lótnak fia, az idősebb lányától (1Mózes 19,37).

A Moábtól származó nép országa a Jordántól keletre terült el (4Mózes 21,13–15).

Moáb megtagadta Izráeltől, hogy Kánaán felé vonulva átmenjen a földjén (Bírák 11,17–18).

Moáb bízta meg Bálámot, hogy átkozza meg Izráelt (4Mózes 22–24).

Dávid leigázta a moábitákat (2Sámuel 8,2).

A próféták gyakran feddték meg Moábot (Ézsaiás 15–16; Jeremiás 9,26; Ezékiel 25,8–11; Ámósz 2,1; Zofóniás 2,8–11).

Ruth, aki Jézus Krisztus nemzetségtáblázatában is szerepel (Máté 1,5) moábita nő volt (Ruth 1,4).