előző nap
következő nap

„Aki őbenne marad, az nem vétkezik...” 1Jn 3,1–12

1 Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. 2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. 3 Ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta. 4 Aki bűnt cselekszik, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés. 5 Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. 6 Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látja és nem ismeri őt. 7 Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. 8 Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. 9 Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született. 10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét. 11 Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást, 12 nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak.

„Aki őbenne marad, az nem vétkezik..." (6). János levele szókimondóan, erős kifejezésekkel, de nem elméletekben fogalmazza meg Isten és az ördög gyermekei közti különbséget. Számára a „gyümölcs" mindent elárul a termő fáról. Ha valaki bűnt követ el, nem erkölcsi vétket követ el „csupán", hanem Isten akaratával megy szembe. Isten ellen lázadó életünknek csak külső jele az irigység, szeretetlenség, önzés, csalás, hazugság. Aki ezekkel él, az szeretetét, gondviselését, akaratának helyességét vonja kétségbe, és így vele száll harcba. Ebben az új esztendőben kérjük, hogy Istennel szembeszálló természetünket naponkénti harcokban tudjuk újra és újra legyőzni.

RÉ 282 MRÉ 210

„…reménységes jövőt adok…” (Jeremiás 29,1–19) Jeremiás 29,1–19

(11) „…reménységes jövőt adok…” (Jeremiás 29,1–19)

A REMÉNYSÉGRŐL…

– 1. A hívő ember nem keseredhet bele a megoldhatatlan jelenbe, hanem az adott keretek között mindig teszi, amit éppen az Istennek kedves módon tehet, hűséggel hitéhez, övéihez, miközben áldássá lesz mások számára is. Az adott kereteket mindig áthatja a reménység.

– 2. Nem győzhet le bennünket a világban tapasztalható gonoszság, hazugság, valamint az a tény, hogy ma már mindenhol, mindenki mondja a magáét, és a hangzavarban, mintha halkabb lenne az élő Istenbe vetett hit hangja. Ha csak a magamét mondom, hamis próféta vagyok! Isten embere nem a magáét mondja, noha az általa hirdetett üzenet az övé lett (8–9).

– 3. Ezt a reménységet nagyon el kell kérni, mert bizony emberileg vannak reménytelen helyzetek, ahol szó szerint már nem értelmezhető az, hogy ide visszahoz bennünket az Úr. A reményteljes, romolhatatlan jövő a feltámadott Úrban van, véglegesen soha nem itt, hanem mindig odaát. Ezt ki kell mondani (10–14). A reményteljes sorokat követő, eddigi összefüggéstől idegen, ítéletes prófécia erre is utalhat (15–19).

___

Hozzáfűzés az Igemagyarázathoz

A bevezető versek az első Kr. e. 597-es fogságba vitelre utalnak.

Cidkijjá helytartó hivatalos küldöttséget meneszt Babilonba, az ottaniakhoz, egy levél kíséretében.

Ez a levél olyan fontos üzenetet tartalmaz, a reménység hangján, amelyet a teljes Biblia hangsúlyoz.

A „Jekónjá”, „Konjáhú” nevek, Jójákin királyra utalnak.

Jósiásnak két fia volt, Jóáház és Jójákim. Jóáházt, miután apja elesett az egyiptomiak ellen vívott Megiddói csatában (Kr. e. 605), pár hónapos uralkodás után az egyiptomi fáraó vitte magával és testvérét Jójákimot helyezte a trónra.

Jójákin követte őt, szintén pár hónapig, amikor Babilonba hurcolták népének egy részével együtt, Kr. e. 597-ben. Nekik szól Jeremiás ma olvasott levele.

Helyére Cidkijját ültette Nebukadneccár, babiloni király (1–3).

Mi az Istennek kedves, ha az Ő gyermekei egy számukra idegen világban kénytelenek élni?

– Építsenek házakat, ültessenek kerteket, házasodjanak, szaporodjanak és ne fogyjanak!

– Dolgozzanak, és fáradjanak annak a helynek a jólétén, ahol élnek! (4–7)

– Vagyis reménységben éljenek!

– A többit pedig majd Isten megcselekszi, akarata és jótetszése szerint, az nem rájuk tartozik.