„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. /.../ Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod-” Zsolt 139
1 A karmesternek: Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. 2 Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. 3 Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. 4 Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. 5 Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. 6 Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. 7 Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? 8 Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. 9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, 10 kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. 11 Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: 12 a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. 13 Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. 14 Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. 15 Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. 16 Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. 17 Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! 18 Számolgatom, de több a homokszemeknél, és a végén is csak nálad vagyok. 19 Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst, és távoznának tőlem a vérontó emberek! 20 Akik csalárdul beszélnek rólad, ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet. 21 Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, Uram? Ne utáljam-e támadóidat? 22 Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek. 23 Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! 24 Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!
Bibliaolvasó Kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata
A zsoltárost igazságtalan vádak érték. Nem vitatkozott támadóival, hanem Istenhez folyamodott. Nekünk is irányt mutatva, a legjobb megoldást választotta. Megtapasztalta, hogy Isten minden oldalról „körülfogta” (Károli: körülzárta) őt és fölötte tartja kezét (5). Miként a levegő vagy a fény körülveszi az embert (ApCsel 17,28), úgy veszi körül az Úr azt, aki nála keres oltalmat. Kálvin így magyarázza: Isten „ráhelyezte kezét minden halandóra, s úgy tartja őket szeme előtt, hogy az ő tudtán kívül még a legkisebb eltérést sem tehetik meg az iránytól”.
RÉ21 139
Napi ének | 751 | Jöjj el az élet vizéhez
„...szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben...” 2Tim 1,1–7
1 Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint, 2 Timóteusnak, szeretett fiának: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól. 3 Hálát adok Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben, 4 és könnyeidre emlékezve látni kívánlak, hogy öröm töltsön el. 5 Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan. 6 Ezért emlékeztetlek téged, hogy éleszd fel magadban Isten kegyelmi ajándékának tüzét, amely kézrátételem által van benned. 7 Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(3) „...szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben...” (2Tim 1,1–7)
A pásztori levelek nagy ajándéka, hogy közelről láthatunk rá arra a személyes és mély kapcsolatra, amely összefűzi Pál sorsát Timóteus vagy Titusz életével. Őszinte, szeretettel áthatott sorok ezek, olyan személyes részletek, amelyekre példaként tekinthetünk. Mint itt is: Pálnak fontos Timóteus, és ez megjelenik abban, ahogyan imádkozik érte. Szüntelenül, éjjel és nappal. Mit jelent ez? Nem azt, hogy csak a fiatal szolgatárssal foglalkozik, nem megkötözi ez a kapcsolat. Éppen ellenkezőleg, az imádság szabadságát láthatjuk itt is. Pálnak lényeges, hogy Timóteus élete rendben legyen, épp ezért bármikor, amikor eszébe jut, szabad rá, hogy imádkozzon érte. Bármikor imádkozik, szabad rá, hogy abba beemelje a tőle távol lévő fiatal szolgatársat. Nincs korlát, nincs, ami a személyes viszonyt gyengíthetné. Imádság és kapcsolat összetartozik, együtt mélyül. Megszívlelendő figyelmeztetés ez nekünk az imádság évében. Például a vezetőkhöz fűződő kapcsolatunk mennyire csapódik le a könyörgéseinkben? Tudunk-e tartósan, újra és újra, folyamatosan imádkozni azokért, akikhez kötődünk? Természetes-e az nekünk, hogy a csendességünkben „bérelt helyet” kapnak a hozzánk közel állók? Különösen igaz ez akkor, ha a másik nincs a közelünkben, ha nagy távolság válasz el tőle, mint Pál és Timóteus esetében. A fohászkodás egymásért földrésznyi távolságokat köt össze, hisz az az Isten, aki elé odavisszük a másikat, ugyanolyan elérhető mindannyiunknak.
