„Hogy hozathatnám magamhoz az Isten ládáját?” 1Krón 13
1 Dávid tanácsot tartott az ezredesekkel, századosokkal, valamennyi vezérével, 2 majd ezt mondta Dávid Izráel egész gyülekezetének: Ha jónak látjátok, és ha Istenünknek, az Úrnak úgy tetszik, üzenjük meg otthon maradt testvéreinknek Izráel egész területén, meg a papoknak és a lévitáknak a legelőkkel ellátott városaikban, hogy gyűljenek ide hozzánk, 3 és hozzuk el magunkhoz Istenünk ládáját, mert Saul idejében nem törődtünk vele. 4 Erre azt mondta az egész gyülekezet, hogy így kell tenni, tetszett ugyanis a dolog az egész népnek. 5 Összegyűjtötte azért Dávid egész Izráelt az egyiptomi Síhórtól egészen a Hamátba vezető útig, hogy hozzák el az Isten ládáját Kirjat-Jeárímból. 6 Felvonult tehát Dávid egész Izráellel együtt Baalába, azaz a Júdában levő Kirjat-Jeárímba, hogy elhozzák onnan Istennek, a kerúbokon trónoló Úrnak a ládáját, akinek a nevét segítségül szokták hívni. 7 Az Isten ládáját egy új szekéren szállították el Abínádáb házából, Uzzá és Ahjó vezették a szekeret. 8 Dávid és egész Izráel pedig szent táncot járt Isten színe előtt teljes erővel, énekelve, citera, lant, dob, cintányér és harsona kíséretével. 9 Amikor Kídón szérűjéhez értek, Uzzá kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a ládát, mert megbotlottak az ökrök. 10 Ezért fellángolt az Úr haragja Uzzá ellen. Lesújtott rá, mivel kinyújtotta kezét a láda felé, és meghalt ott, az Isten színe előtt. 11 Dávid pedig megdöbbent attól, hogy az Úr összetörte Uzzát. Ezért nevezik azt a helyet Pérec-Uzzának mindmáig. 12 Akkor félni kezdett Dávid az Istentől, és ezt gondolta: Hogy hozathatnám magamhoz az Isten ládáját? 13 Ezért Dávid nem magához vitette a ládát, Dávid városába, hanem elvitette a gáti Óbéd-Edóm házába. 14 Három hónapig volt az Isten ládája Óbéd-Edóm családjánál, az ő házában, és megáldotta az Úr Óbéd-Edóm háza népét és mindenét.
Bibliaolvasó Kalauz – Bödecs Pál igemagyarázata
„Hogy hozathatnám magamhoz az Isten ládáját?” (12) Sokan aggódhattak akkoriban amiatt, hogy Dávid a saját városába viszi, a saját királyi hatalma megerősítésére használja fel Izráel egyik legszentebb ereklyéjét. Veszélyes dolog önös érdekből, még ha jószándékú számításból is közelíteni Isten szentségéhez, mert előbb-utóbb mindnyájan, mindenkor megtapasztaljuk: „a ti utaitok nem az én utaim” (Ézs 55,8).
RÉ21 182
Napi ének | 767 | Semmi felől ne aggódjál
„Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba...” Zsid 4,1–11
1 Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről. 2 Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták. 3 Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondta Isten: „Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” Jóllehet munkái készen voltak a világ teremtése óta, 4 és valahol így szól az Írás a hetedik napról: „És megnyugodott Isten a hetedik napon minden munkája után.” 5 Itt viszont ezt mondja: „Nem mennek be az én nyugalmam helyére.” 6 Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt, 7 egy napot ismét „mának” jelöl ki. Dávid által hosszú idő múlva így szól, ahogyan előbb is mondtuk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” 8 Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról. 9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. 10 Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. 11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(11) „Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba...” (Zsid 4,1–11)
Ahhoz a kívánalomhoz képest, amelyet a mindennapjaink során igénylünk nyugalom címén, itt hatalmas világtörténelmi ív húzódik meg. Ugyanis a mi hétköznapi nyugalomértelmezésünk és -gyakorlásunk megakad ott, amikor rászólunk egymásra: maradj már nyugton! Higgadj le! Ne nyugtalankodj, törődj bele! Ezek az elkerülhetetlen élethelyzetek felületi kezelésének kényszerei. Az Úr nyugalma azonban az az eredeti állapot, amely egyfelől állandósult, tehát tartós, másfelől biztos kezekben van, mert tőle származik, és ezért mennyiségi tekintetben kifogyhatatlan, minőségi értelemben pedig felülmúlhatatlan. A világméretű ív itt van ebben a szakaszban. A teremtés megmásíthatatlan rendjébe beépítette Isten: a hetedik nap nyugalma nem a kifáradt Teremtő kényszerpihenése, hanem: „megnyugodott munkájától”. Körbenézett rajta, értékelte, és eljött a nyugalom napjának igazi értelme: megáldotta és megszentelte azt. Majd a második nagy nyugalomértelmezés a választottak megérkezése a szent földre, azon belül a nyugalom napja mint időkategória a templomban az Istennel való találkozás pótolhatatlan alkalma. S végül a békesség fejedelmének megérkezésével Krisztusban megbékéltette a világot. E megbékéltek pedig haladnak a végső mennyei nyugalom múlhatatlan ideje és valóságos helye felé. Érdemes hát a figyelmeztetés a komolyan vételre: igyekezzünk bemenni abba a nyugalomba!
