„Gondom lesz felkentem mécsesére” Zsolt 132
1 Zarándokének. Emlékezz, Uram, Dávidra, minden viszontagságára! 2 Mert esküt tett az Úrnak, fogadalmat Jákób erős Istenének: 3 Nem megyek be addig házamba, nem fekszem le fekvőhelyemre, 4 szememet nem hagyom aludni, szempilláimat nyugodni, 5 míg nem találok helyet az Úrnak, lakóhelyet Jákób erős Istenének! 6 Hallottuk, hogy a láda Efrátában van, és rátaláltunk Jaar mezőin. 7 Menjünk el lakóhelyére, boruljunk le lába zsámolyánál! 8 Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, te és hatalmad ládája! 9 Papjaidat vedd körül igazságoddal, híveid pedig hadd ujjongjanak! 10 A te szolgádért, Dávidért ne fordulj el felkent királyodtól! 11 Megesküdött az Úr Dávidnak igazán, nem másítja azt meg: Véredből való utódot ültetek trónodra. 12 Ha fiaid megtartják szövetségemet és intelmeimet, amelyekre tanítottam őket, akkor még az ő fiaik is trónodon ülnek mindvégig. 13 Mert a Siont választotta ki az Úr, azt kívánta lakóhelyéül: 14 Ez lesz lakóhelyem örökre, itt fogok lakni, mert így kívánom! 15 Gazdagon megáldom eledelét, szegényeit jól tartom kenyérrel, 16 papjait körülveszem szabadításommal, hívei vígan ujjonganak. 17 Ott növelem meg Dávid hatalmát, gondom lesz felkentem mécsesére. 18 Ellenségeire szégyent borítok, őrajta azonban ragyogni fog koronája.
Bibliaolvasó Kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Osztozunk az ószövetségi nép tapasztalatában: nem mindegy, hogy az uralkodó hogyan gyakorolja a hatalmát. Jézusban felragyogott az ígéreteit megtartó Isten irgalmassága és áldása: Dávid Fiában közöttünk lakozott testben, és ma is jelen van elhívott és megszentelt gyülekezetében. Isten hű marad ígéretéhez, akár igaz, akár istentelen uralmak váltják egymást: „Gondom lesz felkentem mécsesére” (17). Maradjunk mi is hűségesek hozzá, járjunk Krisztus világosságában, az ő követésében, jó tettekben és szeretetben, hogy Isten országának fényét látva jöjjenek hozzá azok is, akik most még hátat fordítanak Neki.
RÉ21 132
Napi ének | 799 | Mindig velem, Uram
„Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbat pedig mint öcsédet, az idősebb asszonyt mint anyádat, a fiatalabbat mint húgodat: teljes tisztasággal.” 1Tim 5,1–16
1 Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbat pedig mint öcsédet, 2 az idősebb asszonyt mint anyádat, a fiatalabbat mint húgodat: teljes tisztasággal. 3 Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. 4 Ha pedig egy özvegyasszonynak vannak gyermekei vagy unokái, akkor ezek először azt tanulják meg, hogy saját családjukról istenfélő módon gondoskodjanak, és hálájukat szüleik iránt így róják le, mert ez kedves Istennek. 5 A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal. 6 A kicsapongó pedig már életében halott. 7 Ezekről a dolgokról is rendelkezzél, hogy feddhetetlenek legyenek. 8 Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél. 9 Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki nem fiatalabb hatvanévesnél, aki egy férfi felesége volt, 10 aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak: gyermekeket nevelt fel, vendégszerető volt, a szentek lábát megmosta, elesetteken segített, mindenféle jó cselekedetre kész volt. 11 A fiatalabb özvegyeket pedig ne jegyezd be, mert ha feltámad bennük a vágy, hogy férjhez menjenek, elfordulnak Krisztustól. 12 Ezek ítéletet vonnak magukra, mert előző fogadalmukat megszegték. 13 Ráadásul semmittevők is, akik megszokták, hogy házról házra járjanak, de nemcsak semmittevők, hanem fecsegők is, a más dolgába avatkoznak, és olyanokat beszélnek, amilyeneket nem kellene. 14 Azt akarom tehát, hogy a fiatalabb özvegyek menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és ne adjanak semmi alkalmat az ellenségnek a gyalázkodásra. 15 Mert egyesek már a Sátánhoz hajlottak. 16 Ha egy hívő asszonynak özvegyasszony hozzátartozói vannak, segítse őket, ne terheljék a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket segíthesse.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(1–2) „Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbat pedig mint öcsédet, az idősebb asszonyt mint anyádat, a fiatalabbat mint húgodat: teljes tisztasággal.” (1Tim 5,1–16)
Timóteusnak, vezetve a gyülekezetet, konfliktusokat is kellett vállalnia. Pál bölcsességét és tapasztalatát mutatják az olvasott gyakorlatias tanácsok. Nem mindegy, kivel beszél az ember, nem mindegy, hogyan csomagolja a mondanivalóját. Figyeljük meg, milyen szépen elkerül két, ma annyira jellemző szélsőséget az apostol! Nem azt mondja, mindegy, hogyan fogalmazod meg, amit kell, hiszen az az igazság. Hányszor tapasztaljuk, hogy az igazság kimondása eltöröl minden más szempontot, mondván: lehet bántón, fájón, hisz ez a valóság – és közben rombol, gyengít, ahelyett, hogy segítene. Ráadásul így fedhet el az ember indulatot, sőt rosszindulatot. Pál sorai figyelmeztetnek: lényeges, miként közlünk valamit. De azt is elkerüli a tanács, hogy az udvariasságban elvesszen, feloldódjon az igazság. Ha kell, figyelmeztessünk, intsünk, kérdezzünk, tanácsoljunk! Az udvariasság, a tisztelet lényeges, de nem válhat ürüggyé arra, hogy folytatódjon az, ami rossz. Családként vagyunk a gyülekezetben együtt, egymás mellett és egymás fejlődéséért.
