„Sába királynője hallotta Salamon hírét, ezért eljött, hogy próbára tegye Salamont találós kérdésekkel.” 2Krón 9,1–12
1 Sába királynője hallotta Salamon hírét, ezért eljött, hogy próbára tegye Salamont találós kérdésekkel. Megérkezett Jeruzsálembe Salamonhoz igen tekintélyes kísérettel és tevékkel, amelyek balzsamot, töméntelen aranyat és drágakövet hoztak. Beszélt vele mindenről, amit kigondolt. 2 De Salamon megfelelt minden szavára; nem volt egyetlen olyan rejtvény sem, amelyikre Salamon ne tudott volna megfelelni. 3 Amikor Sába királynője látta Salamon bölcsességét és a palotát, amelyet építtetett, 4 az asztalán levő ételeket, az udvari emberek ülésrendjét, a felszolgálók magatartását és öltözetét, a pohárnokokat és azok öltözetét, továbbá a följáróját, amelyen az Úr házába szokott följárni, még a lélegzete is elállt, 5 és ezt mondta a királynak: Igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről, 6 de nem hittem azoknak a beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam. Még a felét sem mondták el nekem nagy bölcsességednek; felülmúlod azokat a híreket, amelyek hozzám eljutottak. 7 Boldogok az embereid, és boldogok azok a szolgák, akik állandóan előtted állnak, és hallgatják bölcs szavaidat! 8 Áldott legyen Istened, az Úr, aki kedvét lelte benned, és trónjára ültetett az Úrnak, a te Istenednek a királyaként! Mivel Istened szereti Izráelt, és fenn akarja tartani örökké, azért tett királyukká téged, hogy jogot és igazságot szolgáltass. 9 Azután adott a királynak százhúsz talentum aranyat, igen sok balzsamot és drágakövet. Nem volt ahhoz fogható balzsam, mint amilyet Sába királynője adott Salamon királynak. 10 Hírám szolgái meg Salamon szolgái, akik aranyat hoztak Ófírból, ébenfát meg drágaköveket is hoztak. 11 A király az ébenfából lépcsőket készíttetett az Úr templomába és a királyi palotába, az énekeseknek pedig citerákat és lantokat. Nem is láttak ilyet azelőtt Júda országában. 12 Salamon király is adott Sába királynőjének mindent, ami megtetszett neki, és amit csak kért, de mást, mint amit ő hozott a királynak. Azután visszatért országába szolgáival együtt.
Bibliaolvasó Kalauz – Nyilas Zoltán András igemagyarázata
„Sába királynője hallotta Salamon hírét, ezért eljött, hogy próbára tegye Salamont találós kérdésekkel.” (1) Sába királynője messziről kelt útra és keresztkérdései voltak. Az evangélista Lukács is pontosan utánajárt Jézus „titkának”, ezért tudja leírni Urunk szavát: „Dél királynője... eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, de íme, nagyobb van itt Salamonnál” (Lk 11,31). Ne féljünk nehéz kérdéseket feltenni Krisztusnak, és ne féljünk meghallani és megcselekedni válaszát sem!
RÉ21 805
Napi ének | 286 | Fényességes mennybéli nagy Isten
„Még egyszer…” Zsid 12,25–29
25 Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk. 26 Az ő hangja akkor csak a földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: „Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is.” 27 A „még egyszer” pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek. 28 Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. 29 Mert a mi Istenünk emésztő tűz.
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(26) „Még egyszer…” (Zsid 12,25–29)
Amikor Mózes átadta a szövetség Igéit, a rémült nép csak vele akart beszélni, és ezt kérték: „Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk!” (2Móz 20,19) Holott Isten életre hívta meg népét. A rémült kérés valójában elutasítás volt: hallgasson el Isten. Pedig azért szól, hogy éljünk. Most tehát elutasításunk lázongó elfordulás volna tőle, aki mindig szólt és szól (vö. 19). Igen, Isten végleg és teljesen a Fiú által szól, akiben felfénylett az isteni dicsőség, aki részestárs a teremtés művében, szavával hordozza a mindenséget, megtisztított minket bűneinktől, és dicsőségben az Atya jobbján ül (1,1–3). Mózes idején Isten szava megrendítette a földet, és majd még egyszer megrendül menny és föld, hogy véglegessé váljon a mulandóság és a rendíthetetlen ország különbsége. A konkolyt megégeti a megemésztő tűz (Mt 13,40). A Heidelbergi Káté szép kifejezésével: mi „felemelt fővel” várjuk ezt a „még egyszert”, az eget-földet megrendítő szót, amely ítélet és üdvösség szava. Krisztus már átvitt a semmibe hulló mulandóságból a maradandó reményébe. Földi életünk hálás készület arra, hogy ami halandó, elnyeli majd az élet (2Kor 5,4).
