„aki elől Isten elzárt minden utat” Jób 3
1 Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. 2 Megszólalt Jób, és ezt mondta: 3 Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! 4 Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár! 5 Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé! 6 Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába! 7 Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás! 8 Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt. 9 Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, 10 mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! 11 Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? 12 Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak? 13 Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna 14 a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak, 15 vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat. 16 Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra? 17 Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. 18 A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját. 19 Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától. 20 Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, 21 akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, 22 akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; 23 az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat? 24 Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. 25 Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem. 26 Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.
Bibliaolvasó Kalauz – Gerecsei Zsolt igemagyarázata
Az útvesztőbe jutott ember az, „aki elől Isten elzárt minden utat” (23). Az ige szava valójában ezt jelenti: Isten bekerített. Akkor nincs kiút? Csak kitör belőlünk az ordítás (24)? Akkor jobb meghalni, és ott nincs már semmi baj? Nemcsak az a döbbenetes, ha az élet helyett a halált választjuk, hanem az is, ha az Élő helyett a sír felé fordulunk. Egy út mindig van: az Út, az Élet: Jézus Krisztus. Egy út mindig van: „Jób! Nézz fel!”
RÉ21 57
Esti ének | 695 | Néked, mennyei Atyánk, hálát adunk
„Aki nem marad meg Krisztus tanításában, hanem azon túllép, annak nincs Istene...” 2Jn 7–13
7 Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus. 8 Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. 9 Aki nem marad meg Krisztus tanításában, hanem azon túllép, annak nincs Istene; aki megmarad a tanításban, azé az Atya és a Fiú. 10 Ha valaki hozzátok érkezik, és nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek, 11 mert aki köszönti, közösséget vállal annak gonosz cselekedeteivel. 12 Sok írnivalóm van nektek, de nem akartam papíron és tintával írni. Remélem azonban, hogy eljutok hozzátok, és személyesen beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen. 13 Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvéred gyermekei.
Az Ige mellett – Bereczky Ildikó igemagyarázata
(9) „Aki nem marad meg Krisztus tanításában, hanem azon túllép, annak nincs Istene...” (2Jn 7–13)
A gyülekezet lelki életéért felelősen aggódó presbiter eltiltja olvasóit a hamis tanítókkal való minden érintkezéstől. Mire ez a kirekesztő hang? Kiderül, hogy a gyülekezet misszióba küldött tagjai között voltak, akik Jézusnak látszattestet tulajdonítottak (doketisták, dokeo = nekem úgy tetszik, azt vélem). Ezek szerint ha Jézust keresztre feszítették is, nem halhatott meg. Az így gondolkodók kiszakadtak a gyülekezetből, jelszavuk a továbblépés lett. „A szektások, akik „minden avantgarde eszmét megragadnak, csak azért, mert az új” (Kruse). Látjuk, hogy a gyülekezetnek akkor sem békében, hanem ellenségeskedésben kellett Krisztusba vetett hitéért kiállnia. Minden, a közösséget felhígító, egyensúlyt megbontó törekvéssel szemben csak úgy maradhatott meg a belső tartásuk, ha a Krisztusról szóló apostoli tanítást mindenek fölé helyezték. Vajon mi lett volna, ha az első gyülekezetek nem ragaszkodnak a Krisztusban kapott identitásukhoz? Az Isten Igéjéért folytatott harcban nem vagyunk diadalmas hősök, ez a küzdelem mindig újra sebeket ejt a gyülekezetekben. Csak abban bízhatunk, hogy az ő sebei árán mégis meggyógyulhatunk (Ézs 53), hogy örömünk teljes legyen.
