„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” Róm 10,14–21
14 De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? 15 És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” 16 Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?” 17 A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. 18 Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” 19 De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először Mózes mondja: „Egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.” 20 Ézsaiás pedig nyíltan ki is mondja: „Megtaláltak azok, akik nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem kérdezősködtek utánam.” 21 Izráelről viszont így szól: „Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.”
Bibliaolvasó Kalauz – Némethné Sz. Tóth Ildikó igemagyarázata
Pál apostol végigveszi az evangélium üdvösségre vezető útját: Krisztus hírnököket választ ki, azok prédikálnak, és akik hallják, hitre juthatnak, végül pedig így hívhatják segítségül az üdvözítőt. Isten kegyelme és munkája mindez a mai napig a világ minden népe között. Hálára indít, hogy az Úr Jézus Krisztus maga beszél választott eszközei által hozzánk, hogy megismerhessük Őt, és életet ajándékozhasson nekünk.
RÉ21 714 • IÉ Jer 31,31–34 • Zsolt 1
A vasárnap éneke | 229 | Járuljunk mi Istennek ő szent Fiához
Heti zsoltárének | 47 | No, minden népek, Örvendezzetek
„Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Küldj férfiakat, hogy kémleljék ki Kánaán földjét…” 4Móz 13
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Küldj férfiakat, hogy kémleljék ki Kánaán földjét, amelyet majd Izráel fiainak adok. Mindegyik ősi törzsből egy férfit küldjetek, mind tekintélyes ember legyen. 3 Mózes elküldte őket a Párán-pusztából az Úr parancsa szerint. Valamennyien főemberek voltak Izráelben. 4 Név szerint ezek voltak: Rúben törzséből Sammúa, Zakkúr fia. 5 Simeon törzséből Sáfát, Hórí fia. 6 Júda törzséből Káléb, Jefunne fia. 7 Issakár törzséből Jigál, Jószéf fia. 8 Efraim törzséből Hóséa, Nún fia. 9 Benjámin törzséből Paltí, Ráfú fia. 10 Zebulon törzséből Gaddíél, Szódí fia. 11 A József törzséhez tartozó Manassé-törzsből Gaddí, Szúszí fia. 12 Dán törzséből Ammíél, Gemallí fia. 13 Ásér törzséből Szetúr, Míkáél fia. 14 Naftáli törzséből Nahbí, Vofszí fia. 15 Gád törzséből Geúél, Mákí fia. 16 Így hívták azokat a férfiakat, akiket elküldött Mózes, hogy kémleljék ki az országot. Mózes Hóséát, Nún fiát Józsuénak nevezte el. 17 Amikor elküldte őket Mózes, hogy kémleljék ki Kánaán földjét, ezt mondta nekik: Menjetek itt a Délvidéken át, föl a hegyvidékre. 18 Nézzétek meg, hogy milyen az a föld, és a rajta lakó nép erős-e vagy gyenge, kevés-e vagy sok! 19 Milyen az a föld, amelyen lakik: jó-e vagy rossz? Milyenek a városok, amelyekben lakik: táborfélék vagy megerősített helyek? 20 Milyen a föld: kövér-e vagy sovány, van-e rajta fa vagy nincs? Legyetek bátrak, és hozzatok a föld gyümölcseiből! Akkor éppen az első szőlőfürtök érésének az ideje volt. 21 Elmentek tehát a férfiak, és kikémlelték a földet a Cin-pusztától egészen Rehóbig, a Hamátba vezető útig. 22 A Délvidéken át mentek föl, és Hebrónig jutottak. Anák leszármazottai, Ahíman, Sésaj és Talmaj éltek ott. Hebrón hét évvel korábban épült, mint az egyiptomi Cóan. 23 Amikor eljutottak az Eskól-völgyig, lemetszettek ott egy szőlővesszőt egyetlen szőlőfürttel, amelyet ketten vittek rúdon. Szedtek gránátalmát és fügét is. 24 Azt a helyet Eskól-völgynek nevezték el arról a szőlőfürtről, amelyet ott metszettek le Izráel fiai. 25 Negyven nap múlva visszatértek az ország kikémleléséből. 26 Visszamentek, és megérkeztek Mózeshez, Áronhoz és Izráel fiainak egész közösségéhez a Párán-pusztába, Kádésba. Beszámoltak nekik meg az egész közösségnek, és megmutatták nekik a föld gyümölcseit. 27 Elbeszélésükben ezt mondták neki: Elmentünk arra a földre, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel és mézzel folyó föld az, ilyen a gyümölcse! 28 Csakhogy erős nép lakik azon a földön, a városok falakkal vannak megerősítve, és nagyon nagyok, sőt még Anák leszármazottait is láttuk ott! 29 A Délvidéken Amálék lakik, a hegyvidéken a hettiták, a jebúsziak és az emóriak laknak, a tenger és a Jordán partján pedig a kánaániak élnek. 30 Bár Káléb csitította a népet, amely Mózes ellen fordult, mert ezt mondta: Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert le tudjuk győzni őket, 31 de azok a férfiak, akik vele mentek, ezt mondták: Nem vonulhatunk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb nálunk! 32 És rossz hírét keltették Izráel fiai között annak a földnek, amelyet kikémleltek, mert ezt mondták: Az a föld, amelyet bejártunk, hogy kikémleljük, olyan föld, amely megemészti lakosait! A nép pedig, amelyet ott láttunk, csupa szálas emberből áll. 33 Sőt láttunk ott óriásokat is, Anák óriás fiait: parányi sáskáknak éreztük magunkat, és ők úgy is tekintettek ránk.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(1–2) „Azután így beszélt Mózeshez az Úr: Küldj férfiakat, hogy kémleljék ki Kánaán földjét…” (4Móz 13)
Fordulópont a kémek története Izráel történetében. Tizenkét férfit választanak ki, hogy felderítsék, mire számíthatnak, ha el akarják foglalni az országot. Isten küldte őket, vagy inkább csak engedte (5Móz 1,22), hogy előre meglessék azt, mielőtt bemerészkednek oda? Inkább az utóbbi. Mert ez lett a vesztük. Keresztül-kasul be is járják a tengerpart mentét, a hegyvidéket és a Jordán völgyét negyven napon át. A tizenkét tekintélyes ember nem azonos a könyv elején megismert és később is említett tizenkét törzsfővel. Kettőre érdemes különösen is felfigyelni. Az egyik Józsué, aki Mózes szolgálatában áll, és majd utóda is lesz, a másik Káléb (5Móz 1,36–38), ők biztató beszámolót adnak. A többi tíz azonban elriasztó, sötét képet fest a várható harcokról. Valóban csodálatos, tejjel-mézzel folyó ország. Mesés szőlőtermést hoznak (egész szőlővesszőt fürtökkel) mutatóba, hogy ketten alig bírják. Ám a lakói félelmetesen erősek, hatalmasak, sőt „óriások” (talán azért laknak emeletes házakban), a városfalak bevehetetlenek. A páni félelem és a kisebbségi érzés teljesen úrrá lett rajtuk, és ráragasztották azt mindenkire: „…parányi sáskáknak éreztük magunkat…” (33).
