„Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott…” 2Krón 26,16–23
16 Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az Úr ellen. Bement ugyanis az Úr templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron. 17 De bement utána Azarjá főpap és vele együtt az Úr papjai, nyolcvan erős ember. 18 Elébe álltak Uzzijjá királynak, és ezt mondták neki: Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az Úrnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek föl, hogy ők mutassák be az illatáldozatot. Menj ki a szentélyből, mert vétkeztél, és ez nem válik dicsőségedre az Úristennél! 19 Erre felbőszült Uzzijjá, akinek éppen a kezében volt az illatáldozathoz való tömjénező. De amikor felbőszült a papok ellen, poklos folt jelent meg a homlokán az Úr házában levő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett. 20 Amikor aztán Azarjá főpap és a többi pap feléje fordult, meglátták a poklos foltot a homlokán. Ekkor kiűzték onnan, de ő maga is sietve távozott, mert az Úr verte meg őt. 21 Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az Úr házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött. 22 Uzzijjá egyéb dolgait elejétől a végéig megírta Ézsaiás próféta, Ámóc fia. 23 Azután Uzzijjá pihenni tért őseihez, és eltemették ősei mellé a királyi temető mezejébe, mert megállapították róla, hogy poklos. Utána a fia, Jótám lett a király.
Bibliaolvasó Kalauz – Karsay Eszter igemagyarázata
„Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott…” (16) Úgy tűnik, törvényszerű ez a séma. A nehézségben Istent kérjük, jó dolgunkban már magunk akarunk irányítani, ellenőrizni mindent. Kivesszük Isten kezéből az életünket, még a templomi kultuszt is a magunk tetszésére formálnánk (16–19). De a gőgös előbb-utóbb megszégyenül, magát zárja ki a közösségből. Istennek az alázatosok a kedvesek, őket tudja használni.
RÉ21 185
Napi zsoltár | 60 | Minket, Úr Isten, elhagyál
„…múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.” 1Jn 2,7–11
7 Szeretteim, nem új parancsolatot írok nektek, hanem régi parancsolatot, amely kezdettől fogva megvan nálatok: ez a régi parancsolat az az ige, amelyet hallottatok. 8 Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. 9 Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van. 10 Aki szereti a testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne semmi megbotránkoztató; 11 aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.
Az Ige mellett – Bereczky Ildikó igemagyarázata
(8) „…múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.” (1Jn 2,7–11)
„Isten közelebb van hozzánk, mint a múlt.” (Bonhoeffer) A káini testvérgyilkosság óta olyan mélyen beleivódott az önzés és a testvérgyűlölet az ember szívébe, hogy teljesen vakká tette az Úr szeretetével szemben. „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” (Jn 1,4) „A bűn sötétben tévelyeg / És bajba dönt vakon; [...] A bűnben kín van s gyűlölet, / Mi mást, más minket öl” (RÉ 761) Aki hangoztatja a hitét, de gyűlöli a másikat, elfogadva, hogy ilyen a világ, az sötétségben jár. „Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!” (Mt 6,23) Ahogy a világosság és a sötétség, úgy a szeretet és a gyűlölet is kizárják egymást. Ha a gyülekezeten belül sem tudjuk egymást szeretni, az botrány (az eredeti szövegben skandalum). Jézus értünk hozott áldozatával azonban a sötétség ideje lejárt, ő megvilágosít minden embert, leleplez, megtisztít és megszentel. Az ő „szeretete az egyetlen zsinórmérték, törvény, amelyhez az életet igazítanunk kell. Olyan, mint a déli napfény, amelyhez szemünknek egyre jobban kell igazodnia.” (Kálvin) „De Krisztus kézen fog s vezet / Világos utakon. [...] Öröm köt egybe s szeretet / Az Úr szívén belül.” (RÉ 761)
