„Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye?” Jób 28
1 Az ezüstnek megvan a bányája, az aranynak is a helye, ahol mossák. 2 A vasat a földből hozzák elő, a rezet pedig kőzetből olvasztják. 3 Véget vet az ember a sötétségnek, és végigkutatja sorra a sűrű homályban és sötétségben rejlő köveket. 4 Aknát törnek lakatlan helyen, elfeledett tájon, ahol senki sem jár, abban függnek, himbálóznak, messze az emberektől. 5 A föld, amelyből kenyér terem, odalent olyan, mintha tűz pusztította volna. 6 A zafír kőzetben található, az arany pedig rögöcskékben. 7 Ösvényét nem ismeri a ragadozó madár, a sólyom szeme sem pillantja meg. 8 Nem járnak ott vadállatok, az oroszlán sem lépked rajta. 9 A legkeményebb követ is megmunkálja, a hegyek tövét is földúlja az ember. 10 A sziklákban folyosót hasít, és felkutatja valamennyi kincsét. 11 A beszivárgó víz útját eltömi, és napvilágra hozza, ami rejtve van. 12 De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye? 13 Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén. 14 A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen! 15 Nem lehet megvenni színaranyért, nem lehet árát ezüstben kimérni. 16 Nem fizethető meg Ófír aranyával, sem drága ónixszal vagy zafírral. 17 Nem ér föl vele az arany és az üveg, arany ékszerekért sem kapható cserébe. 18 Szóba sem jöhet a korall és a kristály: a bölcsesség drágább kincs az igazgyöngyöknél. 19 Nem ér föl vele az etióp topáz, színarannyal sem lehet megfizetni. 20 Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye? 21 Rejtve van minden élő szeme előtt, az ég madarai elől is el van takarva. 22 Az enyészet helye és a halál így szól: Csak hírét hallottuk fülünkkel. 23 Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét. 24 Mert ő ellát a föld pereméig, mindent lát az ég alatt. 25 Amikor megszabta a szél erejét, és megállapította a vizek mértékét, 26 megszabta az eső rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját, 27 akkor megtekintette és számba vette, elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet. 28 Az embernek pedig ezt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz elkerülése az értelem.
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Sándor Péter igemagyarázata
A bölcsességet nem lehet természetes lelőhelyeken megtalálni. A föld gyomrából, amely olyan, mintha ott belül tűz pusztított volna, nem kerül elő bölcsesség. Nem lehet megszerezni a piacokon sem, ahol szinte minden mást be tudunk szerezni. Isten azonban elérhetővé tette számunkra a bölcsességet – az az Úr megismeréséből fakad, a félelmeinket legyőző istenfélelemből. A te bölcsességed igazi bölcsesség-e? Miből táplálkozik?
RÉ21 770
Zsoltárdicséret | 168 | Ne hagyj elesnem
„A három és fél nap elmúltával azután Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket.” Jel 11,7–14
7 És amikor bevégzik bizonyságtételüket, a fenevad, amely feljön az alvilágból, hadat indít ellenük, legyőzi és megöli őket. 8 Holttestük a nagy város utcáján hever majd, amelynek neve lelki értelemben Sodoma és Egyiptom, ahol az ő Urukat is megfeszítették. 9 A népek és a törzsek, a nyelvek és a nemzetek fiai látják az ő holttestüket három és fél napig, de nem engedik sírba tenni. 10 A föld lakói pedig örülnek ennek, és vigadnak, ajándékokat küldenek egymásnak: mert ez a két próféta gyötörte meg a föld lakóit. 11 A három és fél nap elmúltával azután Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket. 12 És hatalmas hangot hallottak a mennyből, amely így szólt a két prófétához: Jöjjetek fel ide! És ellenségeik szeme láttára felmentek a felhőben a mennybe. 13 Abban az órában nagy földrengés támadt, és a város tizedrésze összedőlt, a földrengés megölt hétezer embert, a többieket pedig rémület szállta meg, és dicsőítették a menny Istenét. 14 A második jaj elmúlt: íme, a harmadik jaj eljön hamar.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(11) „A három és fél nap elmúltával azután Istentől az élet lelke szállt beléjük, és lábra álltak. Nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket.” (Jel 11,7–14)
A két tanú sorsát nézzük végig! Gondoljuk meg, mennyire más lenne, ha annyit olvasnánk: tanúságot tettek, megmenekültek, és az égbe vitettek. Ehhez képest a valós sorrend és menet az, hogy tanúságot tettek, a fenevad támadást indított ellenük, meghaltak, mások szánakoztak méltatlan halálukon és temetetlen, megalázott holttesteik felett, majd ezek után feltámadtak, és így mentek az égbe. A hívők sorsa nem kímélet, fotelkényelem, végképp nem fáklyás menet. De végül az Isten dicsősége veszi körül őket, ahogyan azt a felhő oly sokszor szimbolizálja. Ezt pedig sokan látják, végignézik. És ezek a másodlagos tanúk – szemben a korábbi nem megtérőkkel – a tanúság és a jel, a földrengés hatására elkezdik dicsőíteni az Istent. A gonosz, a világ megölheti, bánthatja az Úr tanúit, de sem az jutalmukból, sem az ő bizonyságuk erejéből, másokra való hatásából nem tudnak elvenni. Ezeket a határokat jelöli ki Isten. Hiszen a csapások, a szörnyetegek, minden emberi vagy emberen túli gonoszság csak ideig-óráig érvényesülhet, Isten nem hagyja a saját tervét és értékeit – közte az övéivel – elveszni.