„... lecsendesítette a sokaságot” ApCsel 19,23–40
23 Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt. 24 Mert egy Demeter nevű ötvös, aki ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, nem csekély keresethez juttatta a kézműveseket. 25 Ez az ember összegyűjtötte a kézműveseket, valamint a hasonló foglalkozásúakat, és így szólt hozzájuk: Férfiak, tudjátok, hogy ebből a mesterségből származik a mi jólétünk. 26 De látjátok és halljátok, hogy nemcsak Efezusban, hanem szinte egész Ázsiában nagy tömeget nyert meg és vezetett félre ez a Pál, aki azt mondja, hogy amiket emberkéz alkot, azok nem istenek. 27 Nemcsak az a veszély fenyeget azonban, hogy a mesterségünk csődbe jut, hanem az is, hogy a nagy istennőnek, Artemisznek a templomát is semmibe veszik, és így ő, akit egész Ázsia és az egész földkerekség tisztel, el fogja veszteni dicsőségét. 28 Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: Nagy az efezusi Artemisz! 29 A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Majd megragadva a makedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, egy akarattal a színházba rohantak. 30 Pál is be akart menni a nép közé, de őt nem engedték a tanítványok. 31 Néhány tartományi főtisztviselő, aki barátja volt, szintén üzent neki, és kérte, hogy ne menjen el a színházba. 32 Ott pedig az egyik ezt, a másik azt kiáltozta, a gyűlésben ugyanis nagy volt a zűrzavar, és a legtöbben azt sem tudták, miért jöttek össze. 33 A tömegből előszólították Alexandroszt, mivel a zsidók őt tuszkolták előre; Alexandrosz pedig intett a kezével, hogy védőbeszédet akar mondani a nép előtt. 34 De amikor felismerték, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindenkiből, és ezt lehetett hallani mintegy két órán át: Nagy az efezusi Artemisz! 35 Végre a város jegyzője lecsendesítette a sokaságot, és így szólt: Efezusi férfiak, van-e olyan ember, aki ne tudná, hogy Efezus városa a nagy istennő, Artemisz templomának és az ő égből leszállt képének az őrizője? 36 Mivel tehát ezt senki nem vitathatja, nyugodjatok meg, és ne kövessetek el semmiféle meggondolatlanságot! 37 Mert idehoztátok ezeket az embereket, akik nem templomrablók, és nem is káromolják a mi istennőnket. 38 Ha tehát Demeternek és a hozzá tartozó kézműveseknek panaszuk van valaki ellen, vannak törvénykezési napok, és vannak helytartók, pereljenek ott egymással! 39 Ha pedig ezenkívül van valami kívánságotok, azt törvényes népgyűlésen kell elintézni. 40 Mert így is az a veszély fenyeget minket, hogy lázadással vádolnak a mai nap miatt, nincs ugyanis semmiféle ok, amellyel meg tudnánk magyarázni ezt a csődületet. Ezeket mondva feloszlatta a gyűlést.
Bibliaolvasó Kalauz – Bodnár Máté igemagyarázata
Isten Igéje minden korban rontja a bálványimádás üzletét. Demeter igyekszik fennköltebb okokkal lázítani (a szakma jó hírneve, a templom presztízse, az istennő dicsősége), de egyértelmű: egyedül a profitot félti. Isten szavát azonban nem lehet elhallgattatni: Ő képes a város jegyzőjét felhasználva lecsendesíteni a háborgó, értetlen tömeget. A gyűlés feloszlik, a gyülekezet nem.
RÉ21 765
Ének az eljövendőkről | 626 | Fenn a mennyben az Úr
„…törvényt hirdet a népeknek.” Ézs 42
1 Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. 2 Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. 3 A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki, hűen hirdeti a törvényt. 4 Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek. 5 Ezt mondja az Úristen, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és abból növényeket sarjaszt, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak: 6 Én, az Úr, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket. 7 Nyisd meg a vakok szemeit, hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket! 8 Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. 9 A régebbiek már beteljesedtek, most újakat mondok. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek. 10 Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld határáig, akik tengerre szálltok, és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik! 11 Zengjen a puszta és városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklákon lakók, a hegytetőkön is kiáltozzanak! 12 Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a szigeteken! 13 Az Úr kivonul, akár egy hős, átjárja a harci kedv, akár egy katonát, harsányan zengi a csatakiáltást, és diadalmaskodik ellenségein. 14 Sokáig hallgattam, némán türtőztettem magam. De most zihálva nyögök és lihegek, akár egy szülő asszony. 15 Pusztává teszek hegyet és halmot, kiszárítok rajtuk minden zöld növényt. A folyókon gázlókat készítek, és kiszárítom a mocsarakat. 16 A vakokat olyan úton vezetem, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a göröngyös utat egyenessé. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el! 17 Meghátrálnak, csúfosan megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik szobroknak mondogatják: Ti vagytok az isteneink! 18 Ti süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek föl, és lássatok! 19 Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az Úr szolgája? 20 Sokat láttál, de nem ügyeltél rá, nyitva volt a füled, mégsem hallottál. 21 Igazsága érdekében akart az Úr nagy és felséges tanítást adni. 22 Ezért lett ez a nép kirabolt és kifosztott; csapdába és verembe estek mindnyájan, és börtönbe vannak zárva. Kirabolták őket, és nem volt szabadító, kifosztották őket, és nem mondta senki: Add vissza! 23 Ki ügyel erre közületek, ki hallgatja figyelmesen a jövő érdekében? 24 Ki engedte meg, hogy kifosszák Jákóbot, és kirabolják Izráelt? Vajon nem az Úr, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására. 25 Ezért zúdította rá haragjának hevét és a háború tombolását. Lángolt körülötte, de nem értette, égette őt, de nem szívlelte meg.
Az Ige mellett – Fodor Ferenc igemagyarázata
(1) „…törvényt hirdet a népeknek.” (Ézs 42)
A próféta ebben a mondatban foglalja össze Isten népe küldetését. Pontosabb értelme ez: kiviszi (!) Isten jogrendjét a népek közé. Szóhasználatában itt a pogány népekről van szó. Azokról, akik nem részesei az Ábrahám és leszármazottjai számára adott ígéreteknek (1Móz 12,2–3). Isten, íme, mégis számít a periférián lévőkre is, a „szigetekre” (Ézs 49,1), akiket Ábrahám későbbi utódai nem tekintettek az isteni ígéretek várományosainak. Ám itt a próféta szerint az Úr őket is be akarja vonni szövetségi rendjébe. Hozzájuk vigyék ki az Úr jogrendjét azok, akik ezt már megismerték. Képviseljék azt, ami az Istennel való szövetségből az emberre hárul. Isten népének missziós szolgálata „kivinni”, azaz mindenki számára ismertté tenni azokat az életszabályokat, amelyek a vele való kapcsolatból fakadnak. Kálvin ezzel összefüggésben azt írja, Isten jogrendjének nemcsak Júdában kell érvényesülnie, „hanem mindenütt a földön…, egy egészen új és hallatlan ígéretként. Hiszen Isten kizárólag Júdában volt ismert, a pogányok pedig minden kegyelem kilátásából ki voltak zárva. Ezért van nagy szükség ezekre a fényes bizonyságtételekre…” Jézus a keresztség elrendelésekor hagyta meg: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…” (Mt 28,19).
