„Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Róm 9,14–33
14 Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! 15 Hiszen így szól Mózeshez: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” 16 Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. 17 Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen azért emeltelek trónra, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.” 18 Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít. 19 Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?” 20 Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” 21 Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja? 22 Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? 23 Vajon nem azért is, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített, 24 amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a többi nép közül is? 25 Amint Hóseásnál is mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, az én népemnek hívom, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, 26 és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: ti nem az én népem vagytok, ott neveztetnek majd az élő Isten fiainak.” 27 Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: „Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül, 28 mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.” 29 És amint előre megmondta Ézsaiás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna utódot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához.” 30 Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a népek, amelyek nem törekedtek az igazságra, igazságot nyertek, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; 31 Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem érte el a törvényt. 32 Miért? Azért, mert nem hitből, hanem mintegy cselekedetekből törekedtek rá: beleütköztek a megütközés kövébe, 33 amint meg van írva: „Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.”
Bibliaolvasó Kalauz – Ablonczy Kálmán igemagyarázata
„Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (15) Isten szuverén Úr. Hatalma, kegyelme, bölcsessége, értünk hozott áldozata bőségesen elegendő, hogy bízzunk benne. Megengedhetően, istenbizalomban így is fogalmazhatunk: „Akarhatunk, igen, de nem azé, aki akarja. Futhatunk, igen, sőt, ami előttünk van annak nekifeszülve kitartással fussunk is a cél felé, de nem azé, aki fut…” Ne nyugtalankodjunk, könyörülő Istenünk van. Teljes benne a bizalmunk?
RÉ21 205
Mennybemenetel himnusza | 533 | Jézus Krisztus, mi királyunk
„A nép pedig folyton csak panaszkodott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora.” 4Móz 11
1 A nép pedig folyton csak panaszkodott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora. Az Úr pedig meghallotta, és haragra gerjedt. Fölgyulladt ellenük az Úr tüze, és belekapott a tábor szélébe. 2 Ekkor a nép segítségért kiáltott Mózeshez, Mózes pedig imádkozott az Úrhoz, és elaludt a tűz. 3 Azt a helyet pedig Tabérának nevezték el, mert felgyulladt ellenük az Úr tüze. 4 A közöttük levő gyülevész népség azonban telhetetlen volt, ezért Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek: Ki ad nekünk végre húst enni? 5 Emlékszünk, hogy Egyiptomban ingyen ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. 6 Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül. 7 A manna olyan volt, mint a koriandermag, hasonló az illatos gyantacsepphez. 8 A nép elszéledt, és úgy szedegette. Kézimalommal megőrölték, vagy mozsárban megtörték, azután fazékban megfőzték, és lepényt készítettek belőle. Olyan íze volt, mint az olajos süteménynek. 9 Amikor a harmat leszállt éjjel a táborra, akkor hullott rá a manna is. 10 Mózes meghallotta, hogy a nép siránkozik, egyik nemzetség éppúgy, mint a másik, mindenki a sátra bejáratánál. Akkor igen fölgerjedt az Úr haragja, és Mózes is rossznak látta ezt. 11 Ezért Mózes ezt mondta az Úrnak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját? 12 Vajon bennem fogant ez az egész nép, vagy én szültem-e, hogy ezt mondod nekem: Ahogyan a dajka viszi a csecsemőt, úgy vidd az öledben arra a földre, amelyet te ígértél oda esküvel atyáiknak? 13 Honnan vegyek húst, hogy adjak ennek az egész népnek? Hiszen így siránkoznak előttem: Adj nekünk húst, hadd együnk! 14 Nem tudom egyedül vinni ezt az egész népet, mert túl nehéz nekem. 15 Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg, légy ennyi jóindulattal hozzám! Ne kelljen látnom nyomorúságomat! 16 Azután ezt mondta Mózesnek az Úr: Gyűjts össze nekem hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és ott álljanak melléd. 17 Akkor leszállok, és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely rajtad nyugszik, és rájuk is kiárasztom, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne hordozd azt egyedül. 18 A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az Úrnak: Ki ad nekünk végre húst enni? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az Úr húst, és ehettek. 19 Nemcsak egy napig ehettek, nem is két napig, nem öt napig, nem tíz napig, nem húsz napig, 20 hanem egy álló hónapig, míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle, mivel megvetettétek az Urat, aki köztetek van, és így siránkoztatok előtte: Miért is jöttünk ki Egyiptomból? 21 Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogosból áll a nép körülöttem, és te azt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?! 22 Lehet-e annyi juhot és marhát vágni nekik, hogy elég legyen nekik? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik? 23 De az Úr ezt mondta Mózesnek: Talán kevés ehhez az Úr ereje? Most majd meglátod, beteljesedik-e az én szavam, vagy sem. 24 Mózes kiment, és elbeszélte a népnek az Úr szavait, majd összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket. 25 Az Úr pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá. Majd elvett abból a lélekből, amely Mózesen nyugodott, és kiárasztotta a hetven vénre. Amikor a lélek leszállt rájuk, akkor prófétáltak, de máskor nem. 26 Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Rájuk is kiáradt a lélek, mert ők is az összeírtak között voltak, bár nem mentek ki a sátorhoz. Ők a táborban kezdtek prófétálni. 27 Egy szolga elfutott, és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban. 28 Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! 29 De Mózes így felelt neki: Engem akarsz féltékenyen védeni? Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr! 30 Ezután Mózes visszavonult a táborba Izráel véneivel együtt. 31 Akkor az Úr szelet támasztott, amely a tenger felől fürjeket sodort magával, és leszórta őket a táborra, innen is, onnan is egynapi távolságban a tábor körül, kétkönyöknyire a föld színén. 32 Akkor nekiállt a nép, és egész nap és egész éjjel, sőt az egész következő napon is gyűjtötték a fürjeket. Még aki keveset gyűjtött, az is gyűjtött tíz hómert, és szétterítették azokat a tábor körül. 33 De a hús még a foguk között volt, még meg sem rágták, amikor az Úr haragra gerjedt a nép ellen, és súlyos csapást mért a népre az Úr. 34 Azt a helyet Kibrót-Taavának nevezték el, mert ott temették el a telhetetlen népet. 35 Kibrót-Taavából elindult a nép Hacérót felé, majd Hacérótban tartózkodott.
Az Ige mellett – Karsay Eszter igemagyarázata
(1) „A nép pedig folyton csak panaszkodott az Úrnak, hogy rosszul megy a sora.” (4Móz 11)
Az itt következő három fejezet lázongásokról szól. Az elégedetlenség, ha egyszer lángra kap, tűzként terjed, nehéz eloltani. Van nekünk, magyaroknak is elterjedt szólásmondásunk azokra, akik jó dolgukban fanyalognak: unják a banánt. (Egykor még ritka és drága csemege volt ez a déligyümölcs). Isten népe elunta a mannát, a mindennapi kenyeret, a pusztai vándorlás alatt (2Móz 16,13–36). Emlékeikben az egyiptomi életből csak a „húsosfazekak” maradtak meg. Az általános zúgolódás persze Mózesre szakad rá, így belőle is kitör a tehetetlen kétségbeesés. Istenhez kiált, perlekedik vele, vitázik. Az Úr pedig azzal büntet néha – mi is tapasztaljuk –, hogy megadja, amit annyira kívántunk, és belebetegszünk. A fürjek olyan sokaságát sodorja, hajtja hozzájuk a szél, hogy az lesz a nép veszte, „kívánságuk sírja”. Sokan elpusztulnak a váratlan bőséges lakomában (31–35; Zsolt 78,17–31). Mózes viszont népes „presbitériumot” kap, hetven bölcs öreget, hogy segítsenek neki, és vele együtt vezessék és lelkigondozzák a népet. Maga Isten avatja fel őket: Mózes prófétai lelkéből ad nekik is egy időre. És Mózes szívesen osztozik a prófétaságban.
