„Kezdetben volt az Ige…” Jn 1,1–13
1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. 2 Ő kezdetben Istennél volt. 3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. 4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5 A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. 6 Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. 7 Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. 8 Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. 9 Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 10 A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 11 a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 12 Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, 13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
Bibliaolvasó Kalauz – Németh Áron igemagyarázata
„Kezdetben volt az Ige…” (1) Erős kezdés. Sokan – teljes joggal – a Biblia legelső fejezetével állítják párhuzamba a János-prológust. Tartalma alapján akár a Zsoltárok könyve kezdetével is rokoníthatnánk. Az 1. zsoltár a két út közti választás örök kérdését tárja elénk, ami az evangéliumban Jézus elutasításának vagy befogadásának kérdése lesz (11–12). Mintha csak a betlehemi fogadósok karácsony esti dilemmája kerülne kozmikus megvilágításba. Az Ige, az élet, a világosság, azaz Jézus Krisztus ma is befogadható.
RÉ21 401 • IÉ Titusz 3,4–7 • Zsolt 96,7–13
Karácsonyi korál | 405 | A mennyből jöttem
„Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt.” Énekek 2
1 A Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma. 2 Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt. 3 Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek. 4 Elvitt engem a borozóhelyre, melynek jelvénye a szerelem. 5 Erősítsetek aszú szőlővel, üdítsetek fel almával, mert a szerelem betege vagyok! 6 Bal karja a fejem alatt, jobbjával átölel engem. 7 Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! 8 Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon. 9 Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas. Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsokon. 10 Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! 11 Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment. 12 Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön. 13 Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! 14 Galambom, a sziklahasadékban, a magas kőszál rejtekében, mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod! 15 Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket! 16 Szerelmesem enyém, és én az övé vagyok, övé, ki a liliomok közt legeltet. 17 Ha hűs szél támad, és megnyúlnak az árnyak, jöjj vissza, szerelmesem, a hegyszakadékokon át, mint a gazella vagy a fiatal szarvas!
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(3) „Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt.” (Énekek 2)
Szulamit és a király felelgetnek egymásnak, s mintha a király nem értené, hogy bókjaira jövő válaszok nem az iránta való vágyról, hanem a pásztorfiú utáni vágyakozásról szólnak. Az erdőt azon a vidéken élő emberek a veszélyek forrásának tekintették, a ragadozók lapulóhelyének. Így az almafához hasonlított kedves nemcsak a hiábavalók közül tűnik ki, mint női párja, a nárcisz vagy tavirózsa a tövisek között, de ráadásul félelmetes, akár elveszejtő körülmények közül a biztonság és élet reményeként. Árnyékában kíván lenni, és ott meggyökerezni. Egy baj van: Szulamit nem szabad. Kényszerűségből, büntetésből van a háremben. Nincs útja a pásztorhoz. Épp ezért fájdalmas a felkiáltása: erősítsetek, mert beteg vagyok a hiánytól! A Krisztus nélküli ember kilátástalansága szólal meg itt. De egyben a remény is: az akadályokat legyőző pásztor közeledik. Eljön, és megáll, közel. De Szulamitnak is maga mögött kell hagynia a háremet. Az ember szabad akarata az a fal, amely előtt Isten megáll. Most is közel van, de nem tör ránk. Megtehetné, de nem abban leli örömét. Hanem abban, ha közeledésére közeledéssel válaszolunk. Ha a kényszerű szerelem ellenében a miénk önkéntes, belülről fakadó.
