„Azt tette, amit rossznak lát az Úr” 2Krón 22,2–12
2 Negyvenkét éves volt Ahazjá, amikor király lett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Ataljá volt, Omrí unokája. 3 Ő is Aháb házának az útjain járt, mert anyja volt a tanácsadója, aki bűnbe vitte. 4 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, éppúgy, mint Aháb háza, mert vesztére apja halála után ugyanazok maradtak az ő tanácsadói is. 5 Az ő tanácsukat követte akkor is, amikor Jórámmal, Aháb fiával, Izráel királyával együtt háborút viselt Hazáél, Arám királya ellen Rámót-Gileádért, de az arámok megsebesítették Jórámot. 6 Ezért visszatért Jezréelbe, hogy kigyógyíttassa magát a sebekből, amelyeket Rámában ejtettek rajta, amikor Hazáél, Arám királya ellen harcolt. Ahazjá, Jórám fia, Júda királya pedig elment, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát Jezréelben, mert beteg volt. 7 De Isten akaratából vesztére lett Ahazjának, hogy Jórámhoz ment. Mert odaérve, kivonult Jórámmal együtt Jéhú, Nimsí fia ellen, akit az Úr fölkenetett, hogy Aháb házát kiirtsa. 8 Amikor Jéhú ítéletet tartott Aháb háza fölött, ott találta Júda vezéreit és Ahazjá testvéreinek a fiait, akik Ahazjá szolgálatára álltak, és legyilkoltatta őket. 9 Ahazját is megkerestette, és elfogták őt, mert Samáriában rejtőzött, és elvitték Jéhúhoz, aki megölette. De eltemették őt, mert ezt mondták róla: Jósáfát unokája volt, aki tiszta szívvel kereste az Urat. Ahazjá családjából azonban nem volt senki, akinek lett volna ereje magához ragadni a királyságot. 10 Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy meghalt a fia, fogta magát, és elpusztított Júdában minden gyermeket, aki a királyi családból származott. 11 De Jósabat, a király leánya fogta Jóást, Ahazjá fiát, és kilopta őt a király fiai közül, akiket halálra szántak, és őt meg a dajkáját a hálószobába vitte. Így rejtette el őt Ataljá elől Jósabat, Jórám király leánya, Jójádá főpap felesége, aki Ahazjá húga volt; így Jóást nem tudta Ataljá megöletni. 12 Hat évig rejtegették maguknál, az Isten házában. Az országban pedig Ataljá uralkodott.
Bibliaolvasó Kalauz – Tóth Viktória igemagyarázata
Ahazjának, Jórám fiának, Júda királyának rossz tanácsadói is voltak, akik bűnbe vitték (3–4). „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” – írja Pál apostol (1Kor 15,33). Vizsgáld meg az életedet, és nézd meg Isten „szemüvegén keresztül”, hogy milyen „társaság” vesz körül!
RÉ21 657
Szombat esti dicséret | 688 | Felséges Isten, mennynek, földnek Ura, Ki mindeneknek
„…megmenthet és elveszthet.” Jak 4,11–17
11 Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim. Aki testvérét rágalmazza vagy ítélkezik felette, az a törvényt rágalmazza, és a törvény felett ítélkezik. Ha pedig a törvény felett ítélkezel, nem megtartója, hanem ítélőbírája vagy a törvénynek. 12 Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett? 13 Most tehát, akik azt mondjátok: „Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk”, 14 azt sem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. 15 Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni. 16 Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. 17 Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata
(12) „…megmenthet és elveszthet.” (Jak 4,11–17)
Láttuk a bomlasztó viszálykodás okát, az irigységet (4), és tudjuk, hogy mi az orvoslata: az Isten előtti alázat (10). Ám nem könnyű gyógyulást remélve Istenhez közeledni, mert ennek a háborúskodásnak az egyik bevett eszköze, a rágalmazás visszaható módon is befertőz mindent. Pál a rágalmazást az istengyűlölet mellé helyezi (Róm 1,30), Hóseás prófétánál pedig így panaszkodik az Úr: „…megszabadítottam őket; de ők hazugságot szólnak ellenem!” (Hós 7,13) Aki a testvérét rágalmazza, az a törvényt rágalmazza – mondja Jakab. Miután ugyanis hazugságot hordunk a másikra (karaktergyilkosság), a törvényre is panaszkodni kezdünk (minket túl szigorúan ítél, ellenfelünk iránt túl enyhe). Egyszóval Isten felett ítélkezünk, miután megrágalmaztuk. A gyógyulás kezdete egész életünk (a jövőnk!) átadása Isten kezébe. Nem kegyes frázis, hanem tiszta alázat a mondat: „ha az Úr akarja”, mert valóban, csak ha ő akarja, akkor fogunk élni... Nehéz lecke ez, mert miközben az általunk habart rágalmazásból Istenre is fröccsent, és megvetéssel beszéltünk róla és törvényéről is, végső soron mégis hozzá, az idő és életünk Urához kell igazítunk jövőbe nézésünket. Boldog „kell” ez.
