„…egy lélek sem vész el közületek.” ApCsel 27,9–26
9 Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket: 10 Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományban és a hajóban okozhat nagy kárt, hanem életünket is veszélyezteti. 11 De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. 12 A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz. 13 Mivel pedig enyhe déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat, felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelében. 14 Nemsokára azonban a sziget irányából lecsapott az Eurakvilónak nevezett szélvihar. 15 Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele. 16 Amikor egy kis sziget, Klauda szélárnyékos oldalára befutottunk, nagy nehezen ugyan, de meg tudtuk tartani a mentőcsónakot. 17 Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tovább. 18 A vihar hevesen hányt-vetett bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet, 19 harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel. 20 Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. 21 Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt. 22 Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó. 23 Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. 24 Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. 25 Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. 26 Egy szigetre kell kivetődnünk.
Bibliaolvasó Kalauz – Kuti József igemagyarázata
„…egy lélek sem vész el közületek.” (22) Történetünk jobbra fordulása szabadítás vagy szerencse? Istentől van, vagy a véletlen műve? Hányan menekülnek meg úgy a biztos haláltól, hogy nem ismerik fel – még utólag sem – Isten közvetlen jelenlétét? Hányan vannak, akiknek Isten a szabadulásban mutatja meg magát? Hányan vannak, akik el tudják mondani, hogy nemcsak a szabadítást, de a Szabadítót is megismerték?
RÉ21 416
Adventi kánon | 391 | A sötétség szűnni kezd már
„…bűneink hatalmába adtál bennünket.” Ézs 63,15–64,11
15 Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szánalmadat, irgalmadat miért vonod meg tőlünk? 16 Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk. 17 Miért engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, és ne féljen téged? Fordulj oda ismét a te szolgáidhoz, a törzsekhez, melyek a te örök tulajdonod! 18 Kis időre elfoglalták szent néped birtokát, szentélyedet ellenségeink taposták. 19 Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem rólad neveztek volna el minket. Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!
1 Ahogy a tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled a népek, 2 ha majd váratlanul félelmetes dolgokat művelsz: ha majd leszállsz, hogy meginogjanak előtted a hegyek. 3 Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért. 4 Örömmel fogadod az örvendezőt, mert igazak tettei, utaidon jár, és rád gondol. De te megharagudtál, mert vétkeztünk. Régóta így vagyunk, bárcsak megszabadulnánk! 5 Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a falevél, bűneink elsodornak bennünket, mint a szél. 6 Nincs, aki nevedet segítségül hívná, aki buzgón ragaszkodnék hozzád. Elrejtetted orcádat előlünk, bűneink hatalmába adtál bennünket. 7 Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian. 8 Uram, ne haragudj ennyire, ne emlékezz örökké bűneinkre! Tekints le ránk: mindannyian a te néped vagyunk! 9 Szent városaid pusztává lettek, pusztává lett a Sion is, Jeruzsálem pedig lakatlanná. 10 Szent és dicső templomunk, ahol őseink magasztaltak téged, tűz martaléka lett, romba dőlt minden, ami drága volt nekünk. 11 Még ezek után is türtőzteted magad, Urunk? Hallgatsz, és még tovább gyötörsz bennünket?
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(64,6b) „…bűneink hatalmába adtál bennünket.” (Ézs 63,15–64,11)
A fogságban születő nemzeti panaszéneket halljuk itt fel-felbukkanni, bűnbánatot, de ezt is át- és átszövi a hitvallás. Például arról, kitől származik a szenvedés, akár a nép fogsága. Bűneink hatalmába adtál: kifejezi ez azt, milyen a súlya az ember életvitelének, tetteinek, szavainak, egyúttal szép hitvallás arról, hogy Isten nem oka a szenvedésnek. Nem szabadít ránk kreatív, mennyből kigondolt csapásokat. Csak átad bennünket annak, amit mi választottunk. Hasonlóan ahhoz, amikor a nép először királyt kért magának. C. S. Lewis írja így: „A pokol kapui belülről vannak bezárva.” Az ok bennünk van, az ok mi vagyunk. És nincs drámaibb annál, mint összezárva lenni a saját döntéseink következményeivel. A fordulat pedig ismét a fiúság felismeréséhez kötődik: Atyánk vagy te mégis! Nem oka a szenvedésnek, de jelen van, és ő az egyetlen, akinél elég hatalmas a változáshoz. A mi panaszunk – akár nemzeti, egyéni vagy közösségi – beszél-e az Istenről, vagy csak az emberről? Van-e a mi panaszunkban is hitvallás? Vagy épp olyan belülről bezárt, mint amilyennek az előbb a poklot említettük? Ha kesergünk magunkon, embertársainkon, a világ folyásán, ne álljunk meg félúton: az ember gyarlóságától jussunk el Isten kegyelméig!
