A Magyarországi Református Egyház és az Ír Presbiteriánus Egyház (Presbyterian Church in Ireland, PCI) között hosszú évekre visszanyúló testvéri és missziós kapcsolat áll fenn. Az ír egyház hosszú ideje és rendszeresen támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a református közösségek lelki, szakmai és intézményi megerősödését szolgálják Magyarországon és a Kárpát-medencében. Együttműködésünk egyik meghatározó pontja a teológiai oktatás és vezetőképzés.
Együttműködésünk keretében a PCI Globális Missziói Tanácsa idén ismét elérhetővé tette a magyar reformátusok számára is Leaders in Training (LIT) ösztöndíjprogramját. A programmal az ír presbiteriánusok nemzetközi partnereik és testvéregyházaik, így a Magyarországi Református Egyház jövőbeni és jelenlegi vezetőinek képzését kívánják támogatni.
A cél olyan személyek szakmai, teológiai és vezetői fejlődésének elősegítése, akik saját egyházukban vagy szervezetükben meghatározó szerepet töltenek be, illetve erre kaptak elhivatást. Az ösztöndíj többek között teológiai képzésre, oktatási és egészségügyi misszióhoz kapcsolódó tanulmányokra, bibliafordítással, evangelizációval, gyülekezetépítéssel, fenntartható fejlődéssel, béketeremtéssel vagy szervezetfejlesztéssel kapcsolatos képzésekre igényelhetők, nem feltétlenül csak az Egyesült Királyságban vagy. A támogatás felhasználható alap- és mesterképzésekre, doktori tanulmányokra, rövid szakmai képzésekre, valamint tanulmányi szabadság (sabbatical) finanszírozására is. Pályázatot kizárólag a PCI partneregyházai és szervezetei nyújthatnak be, magánszemélyek nem jelentkezhetnek közvetlenül. A program különös hangsúlyt helyez arra, hogy a megszerzett tudás és tapasztalat hosszú távon a helyi egyházak és közösségek fejlődését szolgálja. Az ösztöndíj fedezheti a tandíjat, az utazási és megélhetési költségeket is, ugyanakkor előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyekhez a partner egyház vagy más támogató részéről társfinanszírozás is kapcsolódik.
Az ösztöndíjjal kapcsolatban további információ a Zsinati Hivatal Külügyi Osztályától kérhető az oikumene@reformatus.hu email címen.
A beérkezett pályázatokat a Zsinati Ösztöndíjas Bizottság bírálja el. A pályázatok beadási határideje 2026. augusztus 1.