„Jóllehet a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallották meg ezt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából.” (Jn 12,42)
Nagytiszteletű Lelkipásztor Testvérünk!
Ahogyan 2026 bibliavasárnapján a Kalauz szerint János evangéliumát olvassuk, még a negatív szövegkörnyezetben elhangzó mondat is biztatássá válhat sokunk számára, akik az evangéliumot képviseljük ebben a világban. Talán nem is gondolnánk, milyen sokakat foglalkoztat titokban azevangélium, milyen sokan hisznek Jézusban úgy,hogy ezt ilyen vagy olyan okból nem merik felvállalni.
Mi csak a felszínt látjuk, a távolságtartást, de Isten látja azt is, ami az emberek szívében van. Végezzük az Isten országa építésének és az evangélium hirdetésének a szolgálatát azzal a bátorsággal, ami nem a látható eredményekre néz, hanem a láthatatlanba vetett bizalommal szolgálja Isten misszióját! Bibliavasárnapi körlevelünkben szeretnénk tájékoztatást adni a 2025-ben végzett munkánk főbb állomásairól.
Megjelent Tom Wright és Helena Perez Garcia A legelső karácsony című gyermekkönyve, valamint Christiane Herrlinger és Mathias Weber A húsvéti történet című kiadványunk. Tom Wright-nak egy másik, nagyobb terjedelmű kiadványát, „gyerekbibliáját” is szeretettel ajánljuk, A Biblia nagy története címűt.
Elkezdtük ebben az évben a református Vakmisszió által is kért és várt nagy betűs Újszövetség kiadásmunkálatait.
Egy adománygyűjtő akcióval is igyekeztünk megteremteni a kiadvány kiadásának alapjait. Most zajló adománygyűjtő akciónk célja a jelnyelvi bibliafordítás támogatása. Eddig külföldi bibliatársulatok, főleg az amerikai támogatta ezt a bibliafordítási projektet. Ideje, hogy a magyarországi támogatóknak is lehetőséget adjunk arra, hogy részt vegyenek ebben a közel tíz éve folyó szép munkában.
2025-ben két online bibliaismereti játékot szerveztünk, amelyekkel együttesen mintegy ezer középiskolás és egyetemista diákot értünk el és vontunk be a Biblia megismerésébe. Az első témája az ApCsel volt („Erőt kaptok…”), a másodiknak pedig a zarándokzsoltárok („Zsoltárokkal Isten felé”).
Határainkon innen és túl 4725 új fordítású Bibliát osztottunk ki a 2025-ös évben, együttműködésben a Magyarországi Református Egyházzal.
Köszönjük valamennyi református gyülekezetünknek és egyházmegyének a 2025-ben elküldött bibliavasárnapi perselypénzt. Enélkül nem végezhetnénk a bibliamissziót hazai és nemzetközi színtéren sem.
Áldott szolgálatokat, Isten áldását kívánjuk 2026 Bibliavasárnapján!
Budapest, 2026. február 9-én.
Steinbach József püspök
Pecsuk Ottó, a MBTA ügyvezető elnöke s.k. főtitkár