Elhunyt Molnár János felvidéki lelkipásztor, a komáromi teológia korábbi dékánja

Életének 83. esztendejében, november 27-én elhunyt Molnár János református lelkipásztor, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara korábbi dékánja, valamint az elődintézmény, a Calvin J. Teológiai Akadémia volt igazgatója. Gyászistentisztelete december 2-án 11 órakor lesz a révkomáromi református templomban.

A ma7.sk felvidéki hírportálon közzétett életrajza szerint Molnár János 1938. január 16-án született Garammikolán. A teológiát a prágai Comenius Evangélikus Teológiai Fakultáson (ma a Károly Egyetem Evangélikus Teológiai Kara) végezte 1958 és 1963 között. 1961-től a teológiával párhuzamosan a Károly Egyetem Bölcsészkarán szemitológiát és arabisztikát is hallgatott, tanulmányait 1968-ban fejezte be a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán. 1973-ban doktorált a prágai Károly Egyetemen.

molnar_janos_reformata.jpg

Fotó: Iski Ibolya/reformata.sk

Pozsonyban 1965-1968-ig segédlelkész, majd 1968-ban a pozsonyi Egyetemi Könyvtár munkatársa lesz, ahol eleinte a nyelvészet és irodalom, valamint a teológia szakelőadója, később tudományos munkatársa.

1985 elejétől 1990 végéig a Közel-Keleten, Egyiptomban, Jordániában és Irakban dolgozik tolmácsként, szakértőként és tanácsadóként, közben tanulmányozza az ottani népek kultúráját és történelmét. A mohamedán vallás és szokásjog mellett leginkább a keleti keresztyén közösségek történelmét, egyházi életét és mindennapjait vizsgálja.

1992 januárjától 1995 szeptemberéig a Károly Egyetem Evangélikus Teológiai Karán tanít adjunktusként vallástörténetet, a református diákoknak homiletikát és magyar egyháztörténetet. 1995-től 1998-ig a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán oktat vallástörténetet. A Calvin J. Teológiai Akadémia indulásától, 1994 szeptemberétől az intézet Vallástörténeti és Filozófiai Tanszékének vezetője, 1997-től az intézet dékánja. 2004-től a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának tanára és dékánja.

Több mint tizenegy évig a réte-boldogfai református anyaegyház és a szenci leánygyülekezet lelkipásztora volt.

Temetése, gyászistentisztelet keretében, december 2-án, szerdán 11 órakor lesz a révkomáromi református templomban, majd ezt követően kísérik utolsó földi útjára 15 órától a garammikolai temetőbe.