Vég nélküli végek

„A régi félelmeinket, amelyek főként a természeti csapásokkal, spirituális jelenségekkel, járványokkal voltak kapcsolatosak, újakra cseréltük” – Szűcs Boglárka, a a KRE ETK Teremtésvédelmi Kutatóműhelyének referense szorongásról, természeti jelenségekről és évzárásról.

pexels-photo-360912.jpeg

Újra és újra előkerül a végidővárás gondolata, amikor valamilyen különleges természeti jelenség történik. A viszonylag gyakori holdfogyatkozásokkal kapcsolatos híradásokban például rendszeresen olvashatjuk, hogy az Apokalipszis beköszöntének csalhatatlan jele, különösen akkor, ha az égitest vörös fényben izzik, tehát a köznyelvben vérholdnak nevezett jelenség következik be, amikor a Nap fénye a földi légkör molekuláiról verődik vissza.

A természeti erőforrások állandóságától és elérhetőségétől közvetlenül függő népek hit- és gondolatvilágát átszövi a természettel való együttműködés, annak tisztelete és a természeti erőktől való félelem is. A posztmodern társadalmak a tudomány nevében eltávolodtak ettől a holisztikus szemlélettől, a természet erői azonban ugyanúgy szorongást keltenek bennünk is, és az egész közbeszédet megmozgatják, ha például egy olyan különleges esemény történik, mint idén decemberben a Szaturnusz és Jupiter bolygók együttállása.

A félelem, a szorongás az élet természetes velejárója, egyfajta védelmi mechanizmus. Természeti jelenségek közül leggyakoribb a sötétségtől, a villámlástól, mennydörgéstől, víztől, tűzvésztől való félelem, de alakulhat ki fóbia állatoktól, a naptól, tűztől, éjszakától is, és van, aki a mikroorganizmusoktól vagy a betegségektől fél. Az elmúlt századokban az emberiség példátlan erőfeszítéseket tett, hogy egy biztonságos világ felépítésével kiiktassa a korábbi félelmeit, például a korszerű orvostudomány, a járványos megbetegedések visszaszorítása, biztonságos közlekedés, kiszámítható élelmiszerellátás és gazdagság, fejlett jogrendszer és hasonlók révén. Miközben a racionálisan gondolkozó ember elvileg egyre nagyobb biztonságban érezheti magát, hiszen kevésbé kiszolgáltatott, a fejlett országokban körülbelül minden hetedik embert érint valamilyen szorongással összefüggő mentális betegség. A régi félelmeinket, amelyek főként a természeti csapásokkal, spirituális jelenségekkel, járványokkal voltak kapcsolatosak, újakra cseréltük. Sőt, emelkedő tendenciát mutat és egyre több olyan szorongásfajtát ismerünk, amelyek saját, önmagunk ellen forduló ténykedésünk nyomán jönnek létre – ma tehát leginkább önmagunktól kell félnünk, amellett, hogy a természeti erőknek is ki vagyunk szolgáltatva. Egy 2018-as felmérés szerint például, amely a magyarok személyes félelmeit kutatta, kimagasló értékeket mutattak olyan tényezők, amelyek egyértelműen az emberközpontú társadalmunk következményei: minden harmadik magyart (31%) kifejezett aggodalommal tölt el a bolygónk környezeti állapotának változása, a felgyorsult világ, a folyamatos változások pedig egy szűk egyharmadot aggasztanak (29%).

Olyan évet zárhatunk, amelyben az új félelmeink mellet ismét találkozhattunk az őseinkével is, a járvány képében például. A világban joggal eluralkodott általános lehangoltságon nem sokat segít a bolygóegyüttállás különleges természeti jelensége sem, amely a bulvármédia sugalmazására sokakban a végidők érzetét kelti.

Azonban milyen jó is arra emlékeztetni magunkat, hogy minden időkben van reményteli üzenetünk – így karácsony táján pedig még elevenebben: a világ vége, ha egyszer eljön majd, az nem személytelen természeti katasztrófák sorozata, és a saját magunk megsemmisülése lesz, amitől félni kell, hanem személyes találkozás azzal, akire várunk. Fontos viszont, hogy jó lelkiismerettel, a saját magunk által előidézett félelmeinkkel szembenézve várakozzunk.

Szűcs Boglárka
Ökogyülekezeti Mozgalom
KRE Teremtésvédelmi Műhely