Jézus földi munkássága alatt célegyenest igyekszik a kereszt felé. Nem tántoríthatja el ettől sem a Sátán cselvetése, sem a királynak kijáró virágvasárnapi dicsőítés. Az ünnep közeledtével intézkedik a páskavacsora ügyében. A tanítványok követik utasításait, s elkészítik a vacsorát, amelynek kezdetén Jézus ünnepélyesen szól: „Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát.”
Különleges alkalom ez! Jézus tudja, már kevés az ideje. Az utolsó alkalom fölmenti minden további halogatás alól, többé nincs miért türtőztetnie magát. Végre bevallhatja örök vágyakozását. Emberi ész és szív számára felfoghatatlan az a vágyódás, amellyel a Megváltó keresi az embert. A Szentírás elejétől a végéig ezt sugározza. Különleges ez, és meg nem érdemelt. Látja, hogy tanítványai nem értik, látja, hogy szétszórtak, hogy nincs köztük egység. Júdás már beszélt a főpapokkal, kész a terve az árulásra. Péter még nem tudja, de Jézus előre látja, hogy a vacsora végén hősködő Péter miként fogja háromszor megtagadni hajnalban. Jézus látja tanítványainak szívét, hogy egyik nagyobb szeretne lenni a másiknál, s a vacsora után ki is tör belőlük a vetélkedés. Az ember kiszolgáltatja, eltaszítja magától, és ez a taszító ember azóta is vonzza Jézust. Nem gyűlöl meg senkit, nincs undora senkitől, nem forral bosszút senki ellen: szeretetvágya kitölti teljes lényét. Ebben a szétbomlani készülő tanítványi körben felettébb vágyik Jézus arra, hogy ezt a vacsorát mássá tegye, megtöltse, hogy dicsőséges visszajöveteléig az ő asztalánál találjanak közösségre tanítványai vele és egymással. Az utolsó vacsora menete követte a zsidó szokásokat és hagyományokat, Jézus szavai által mégis mássá lett. A régiből nő ki az új. A hálaadásból Istennek régmúlt idők szabadításáért, az emlékezésből az új szabadítás meghirdetése lesz: az új szövetség megalapítása. Ezen az éjszakán, az ember hitehagyásának, hitványságának, Krisztusnak hátat fordításának az éjén vette Jézus a kenyeret és a poharat, és átadta az összes többinek. Az utolsó vacsora az isteni sűrítés csodája, amelyben a kenyérnek és a pohárnak is fontos üzenete van.
A szövetség asztalának főhelyén ülő Jézus Krisztus régi jeleket emel fel és vonatkoztat magára. Így a kenyér és a pohár, az éhség és a szomjúság, a pusztai vándorlás mannája és a kősziklából fakasztott forrásvíz kiegészítik egymást. Teljessé teszik az emlékezést. Jézus mindkét jel üzenetét átélte és megtapasztalta. Tudja, mit jelent éhezni, mit jelent negyven nap böjt ördögi társaságban, tudja, mit jelent szomjazni, hiszen a samáriai asszonytól kénytelen vizet kérni, de ő azt is tudja, mit jelent megelégíteni másokat, hiszen ötezer embert lakatott jól a kezéből, és megvendégelte őket. Jézus tudja, mit jelent a pohár megtöltése, amint azt a kánai menyegzőben megtette, megmentve az örömlakomát. Jézus kenyeret megtörő mozdulata bevésődött, beleégett a tanítványi tudatba. Ezért válnak a mozdulatai jelképessé. Emlékeztetnek, sőt ismertetőjellé és azonosító cselekménnyé lesznek. Gyönyörű példája ennek az emmausi tanítványok esete, akik együtt mennek az idegennek tűnő Feltámadottal: beszélnek, tanítást kapnak, de nem ismerik fel. Amikor viszont megtöri a kenyeret, akkor leesnek a pikkelyek a szemükről, és a mozdulat prédikációjára látni kezdenek: az Úr az… A tanítványoknak megjelenő Jézust a kenyér megtöréséről tudják azonosítani. A körbeadott pohár is sokatmondó mozdulat, ha tudjuk azt, hogy keleti szokás szerint „kivételesen kedves vendégekkel, a barátság és összetartozás jeléül tette meg ezt a házigazda, ez azt jelentette, hogy a pohárra mondott áldás megfogan azokon, akik isznak belőle. Így vonja Jézus magával közösségbe tanítványait” (Prőhle Károly). De nem csak magával, egymással is közösségbe kerülnek így. Máig utal a kenyér és a pohár az éhségre és a szomjúságra. Ha nincs kenyér és nincs folyadék, az a teljes hiány, halálosan gyötrő állapot. Ha viszont megvan mindkettő, az a teljes megelégíttetés, a megkapott életesély. A kenyér és a bor együttes üzenete az, hogy Krisztusnál teljes a megelégítés. Létrejön az elég csodája: „…elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”