Mi történik a konfirmáció előtt, avagy kóstoló a szentek közösségéből

– Kíváncsian várom, hogy Istennek milyen terve van velem. Rájöttem, hogy ő töltötte be a szívembe ütött lyukakat, ő védte meg a szívem maradék épségét akkor is, amikor nem tudtam róla. Tegnap ő támadt fel, a mai napon én – így zárta bizonyságtételét egy tizennyolc éves fiú a húsvéti konfirmáció alkalmával a budapest-káposztásmegyeri gyülekezetben.

Megindító őszinteséggel tárta fel a közösség előtt eddigi élete hiányosságait, jelenlegi küzdelmeit, meggyőződéssel vallva: egyedül Krisztus megváltása menthette meg őt. Beszédében kiemelte a gyülekezeti táborok, az ifivezetők, az emlékezetes ifjúsági cursillo saját hitbeli növekedésére gyakorolt hatását, külön megköszönve személyes mentorának a beszélgetéseket, olykor könnyek közti imaközösségeket. Már ennyiből is érzékelhetjük, hogy nem mindennapi modell szerint készülnek konfirmációra a káposztásmegyeri fiatalok.

Az észak-pesti panelok közt oázisként ható Bőröndös sétány gyöngyszeme a mediterrán hangulatot idéző, téglafalú református templom. Az aktív ifjúsági életnek kívül és belül több nyomát látni, az egyszerű tárgyak mögött azonban számos történet rejlik. Az udvar a fergeteges röplabdabajnokságok helyszíne, belül egy falon egykori nyolcadikosok színes kéznyomai virítanak – ifibe avatásuk jelképe. Az 1997-ben alapított gyülekezet jellegzetessége, hogy nem kötik évszázados hagyományok, és jellemzően az egyháztagok sem berögzült igényekkel érkeznek. Emiatt az ifjúsági munka és a konfirmáció menete is rugalmasabb keretek között alakult ki az évek folyamán.

Tíz évvel ezelőttig kollokviumszerű alkalommal (azaz beszélgetés a lelkipásztorral) és istentiszteleti fogadalomtétellel zajlott a közösségben a konfirmáció. A gyülekezetalapító lelkész, Csere Gábor nem gépszerűen visszamondott válaszokat várt, hanem a személyes megértést mozdította elő. Erre alapozva alakították ki egy évtizede Zámbó András vezető lelkipásztor és munkatársai azt a kétéves menetrendet, amelynek a vége a gyülekezet előtti bizonyságtétel.

Zámbóné Ivanics Hajnalka lelkipásztor kiemeli, a folyamat tanulságaira örökösen reflektálva szükség szerint módosítanak, a tapasztalatok tanítják őket. Hajnalka a Budapest-Északi Református Egyházmegye ifjúsági referenseként folyamatosan kommunikál az egyházmegye többi eklézsiájával, a közös útkeresést, a víziók megosztását idén úgynevezett „vándortréninggel” mozdította elő, munkáját a káposztásmegyeri fiatalok is segítették beszámolóikkal.

A lelkészekből és hitoktatókból álló csapat gördülékenyen dolgozik együtt az evangélium hirdetésében, egymásra épülő szolgálataik miatt hetente munkatársi megbeszélésre ülnek össze. Zámbó András úgy fogalmaz: a szolgálatuk szemlélete nem tananyag-, hanem kapcsolatközpontú. Felidézi a kesernyés viccet, amely szerint úgy lehet elűzni a denevéreket a templomtoronyból, hogy konfirmáltatjuk őket… Szerinte késő tizennégy éves korban elkezdeni az ifjúsági munkát.

A fiatalok ne azért konfirmáljanak, hogy utána elinduljanak az ifibe, hanem fordítva: már a közösség tagjaként dönthessenek úgy, hogy megerősítik a Krisztus melletti elköteleződésüket. Ennek érdekében igen korán, már a harmadik-negyedik osztályos hittanórákon elkezdődik az ifjúsági munka, ötödiktől korosztályos csoportok alakulnak. A fiatalok egyszerre több ilyenben is jelen vannak: a sajátjukban résztvevőként, az alattuk lévőkben pedig segítőként. A gyerekekre, fiatalokra ezáltal felelősséget bíznak: így nemcsak a szolgálatról, de önmagukról is rengeteget tanulnak, nem beszélve arról a felbecsülhetetlen mintáról, amelyet a kisebbek látnak tőlük.

– Egyetemes emberi igényünk a közösség, a személyes figyelem, hogy értékesnek, kompetensnek érezzük magunkat. Az ifikben szolgálók mozgósítják az ajándékaikat, miközben a saját korosztályuk alkalmain maguk is feltöltekeznek – fejti ki Hajnalka, majd megjegyzi, amelyik fiatal szolgál, nagyobb valószínűséggel kezd bele a konfirmációs felkészítőbe is.

Viczián Tímea és Szinyériné Csontos Anna hitoktatói tapasztalata szerint a gyerekek ilyenkor közelről látják, miként jutnak el a nagyobbak a nyilvános hitvallásig. Még ha eleinte ismeretlen is előttük ennek a jelentősége, az ifi közösségében, személyes beszélgetések útján elkezd értelmet nyerni számukra, mit jelent Krisztus mellett dönteni. Ez a korai beléptetés nem csak a közösségbe integrálást indítja el, egyben missziós eszközzé is válik, ugyanis általuk a nem vallásos szülők is közelebb kerülhetnek az evangéliumhoz.

A kétéves konfirmációs felkészítés leghamarabb tizenhat éves kortól kezdődik, ugyanis a végső bizonyságtételhez (a képmutatás elkerülése végett) nemcsak bibliaismereti, hanem bizonyos mértékű hitbeli és élettapasztalatbeli érettség is szükséges. A képzés fő vezérelvei a kapcsolatépítés, valamint a Második Helvét Hitvallásban található szakasz: „Az eszközöket nem kell megvetni.”

A káposztásmegyeriek több módszert megvizsgálva, a beváltakat megtartva, változatos eszközökkel vezetik az ifjakat a „megerősítés” felé. A fiatalok az ifiórákon és táborokban az Ifjúsági keresztkérdések kurzust, az ifjúsági cursillót, némelykor a Grace Ministries Alapítvány Kicserélt élet elnevezésű foglalkozásait, illetve a Gyógyító hétvégének elkeresztelt programot is átélik, valamint külsős táborokba is bekapcsolódnak, mint a Református Fiatalok Szövetsége (Refisz) nyári rendezvénye és a Csillagpont.

A konfirmáció előtti tavaszon lelki hétvégére vonulnak el, és előadások, lelkigyakorlatok segítségével átélhetik: gyógyulásra szoruló emberek vagyunk, de Isten és a testvérek előtt feltárhatjuk a fájdalmainkat, sebeinket, azzal a reménységgel, hogy a Lélek begyógyítja azokat. A konfirmandusok egyenként beszélgetnek egy imapárossal, hogy hárman vigyék Isten elé a megosztott problémákat.

– Óriási erejük van az itt elhangzó bizonyságtételeknek. Ha kiáll az ifivezetőd, és elmondja, hogy ugyanolyan megtörtséggel küzd, mint te, attól fogva úgy érzed, egy csapat vagyunk, hiszen mindannyian megváltásra szorulunk – jelenti ki Hajnalka. Neuwirth Tibor beosztott lelkipásztor hozzáteszi, a gyógyító hétvégén nem kerülgetnek tabukat, egészen húsba vágó témák, kérdések is felszínre kerülnek ilyenkor.

A fiatalok konfirmációig vezető útját egy-egy kirendelt mentor kíséri végig, személyes beszélgetésekkel támogatva lelki fejlődésüket. A fővárosi gyülekezethez több mentálhigiénés végzettségű szakember is tartozik, ők eleve szóba jönnek a mentorválasztáskor. A vezetői kritériumok közé tartozik a keresztyénség hiteles megélése, a saját istenkapcsolatra való reflektálás képessége, az empátia és legfőképpen az, hogy szeresse és elfogadja a mentoráltját.

A mentorok időről időre megbeszéléseken és tréningeken vitatják meg az előrehaladást, az aktualitásokat. Tibor apaként örült annak, hogy a fiát nem lelkész, hanem világi foglalkozású gyülekezeti tag mentorálta, aki sokkal otthonosabban mozog a fiatalok kultúrájában, és ugyanúgy megharcolja a maga hitét, mint a gyerekek az iskolai közegben. Ez a személyes lelki kísérés, amelyet már Kálvin is szorgalmazott, a lelkészek feladataiból vállal részt, így sokkal nagyobb figyelmet kaphat a huszonöt konfirmandus, mintha csak egy-két szolgáló volna velük.

A konfirmandusok a célegyenesbe fordulva felkészülnek a bizonyságtételükkel, amelyet valamivel korábban a presbitérium előtt is elmondanak – miközben maguk az elöljárók is megosztják velük saját megtérésük történetét. A fiatalok még ezen a ponton is dönthetnek úgy, hogy elhalasztják a fogadalomtételt, ha nem érzik magukat késznek, a gyülekezet senkit sem kötelez ugyanis arra, hogy konfirmáljon. A vélt vagy valós kényszer elhárulása megkönnyebbülést hoz, és a tapasztalatok szerint a halasztó fiatalok sokkal érettebben, megfontoltabban állnak ki a gyülekezet elé, amikor elérkezik az ideje.

Az ünnepi istentiszteleten olajjal kenik meg a bizonyságot tevő serdülőket, szimbolikusan felhatalmazva őket arra, hogy a királyi, prófétai és főpapi tisztségekbe belépve Krisztust képviseljék a világban. A szertartás végén a konfirmáltakat az egyetemes papság delegálásával saját mentoruk áldja meg.

Nyugodt, jólelkű, az evangéliumot szerető, jó fej emberek – így jellemzi a gyömrői gyülekezetet lelkipásztoruk, Csűrös András, nem is csodálkozhatunk azon, ha valaki ilyen közösségbe szeretne tartozni. A konfirmációs felkészítés elején a lelkipásztor két célt hangsúlyoz a gyerekeknek és szüleiknek. Elsőként, hogy a káté bemagolása helyett valóságos ismeretté váljon, mi történik egy református istentiszteleten: mi célból jövünk össze, ki van a középpontban, miért és hogyan imádkozunk. Másodszor pedig azt, hogy a konfirmáció előszobaként szolgáljon a szerves beépüléshez a gyülekezetbe. Ennek kulcsa, hogy minél hamarabb megismerjék a fiatalokat, és az ifis hangulatú, beszélgetős, pingpongozós, csocsózós felkészítők, nyári táborok alatt önként ébredjen fel bennük a vágy a gyülekezetbe tartozásra.

– Amellett, hogy beszélgetünk az Úr Jézusról, élményalapúan foglalkozunk a konfirmandusokkal. Sokat játszunk, az alkalmakat követően kész klubélet van. Azt látjuk, szívesen maradnak, nemcsak az óra után, de idővel a gyülekezetben is – osztja meg Csűrös András.

A gyömrői konfirmandusok csapattá kovácsolása tudatosan felépített, másfél éves időszakot ölel fel. A hatodik osztályosok februárban kezdik el látogatni a felkészítő alkalmakat, az ezt követő nyáron pedig az ifitáborban is részt vesznek. Az idősebbekkel már a napközis táborokban is találkozhatnak, többen az ő szolgálatukat látva határozták el, hogy „nagy korukban” ők is ifisek lesznek. Ezt a vágyott közösséget kapják meg ajándékul, amikor konfirmálnak. Utóbbira hetedik osztályban kerül sor: a gyerekek a pünkösd előtti héten hagyományosabb vizsgán válaszolnak a kérdésekre, majd pünkösdvasárnap tesznek fogadalmat és vesznek először úrvacsorát.

A lelkipásztor és szolgálótársai, Csűrös-Varga Vanda lelkipásztor és Kisturi Eszter beosztott lelkipásztor sokat gondolkoztak azon, hogy a tudás, amelyet átadnak a konfirmandusoknak, mennyire válik igazán sajátjukká, hiszen sok esetben csak bemagolják a válaszokat, nem feltétlenül értik meg a tanultak lényegét. Több szempontot mérlegelve végül saját kérdéssort állítottak össze, amely nyelvezetében és megfogalmazásában is azt célozza, hogy a fiatalok későbbi életük során is könnyedén elő tudják hívni az elsajátított tudást. Például a krisztusi indulatot a keresztyén ember autóvezetésével szemléltetik, de a kérdések között szerepel, mi a megtérés, mit kell tennie egy hívő embernek krízis esetén, és meg lehet-e enni a megmaradt úrvacsorai kenyeret. Az egyháztörténet sem marad el a tananyagból.

Csűrös András meggyőződése szerint a gyülekezetnek is javára válik, ha minden évben újra meghallgatják a mintegy negyven kérdést és feleletet. Kiemeli a formalitásnak tűnő, ám mély szimbolikájú liturgikus elemek fontosságát, a közösségbe való befogadás olyan jelképeit, mint a főgondnok és az idősebb ifisek köszöntései. Áldáskor a lelkész mellett egy ifis tartja a Szentírást, amelyből felolvassák a mindenki számára személyre szabott igeverseket. A konfirmáltakat a lelkész nemcsak az úrvacsora vételére, de a gyülekezetben való szolgálatra is felhatalmazza, és meghívja őket az Istent dicsőítő csapatba. A gyülekezet legfrissebb tagjai szinte azonnal belépnek ebbe a feladatkörbe, hiszen már az óvodai évzárón és a nyári táborban is szolgálnak.

A vizsga előtt ők is elutaznak egy hétvégére, a pünkösd utáni héten befogadó ifit tartanak a frissen konfirmáltaknak, itt összetegeződnek a lelkésszel is, jelezve, már felnőtt tagjai a gyülekezetnek. Az alkalmak nyáron is működnek: ezek a közösségbe járás folytatólagosságát szorgalmazzák, hiszen a gyerekek három hónap kihagyás után, szeptemberben már nehezebben járnának vissza. A gyömrői konfirmációs modellbe a nyolcadik osztályt is beleszámították: akik ebben az évben aktív ifisek, a középiskola megkezdésekor már stabil közösségbe tartoznak.

– Agglomerációs város vagyunk, a legtöbben Budapestre járnak gimnáziumba. A kilencedik osztály leterhelt év a fiatalok életében, ha ekkor indulna el az ifi, nem biztos, hogy ugyanúgy meg tudnának benne gyökerezni – fejti ki Csűrös András. Gyömrőn az országos felmérések tanúsága szerint átlag feletti a gyülekezetbe integrált konfirmandusok száma. A lelkipásztor tisztában van vele, hogy a jelenkor mobilitása miatt a gyömrői fiatalok jelentős része nem otthon fog élni, idővel más gyülekezetekbe tagozódnak majd be. Ezzel a tudattal, nem maguknak gyűjtve, hanem Isten dicsőségére végzik az ifjúsági munkát.

Talán többünkben felmerül a kérdés – akár saját tapasztalatainkra visszatekintve –: mennyit ért meg egy tizenhárom éves a hit igazságaiból? Megtérésnek nevezhető-e ebben az érettségi állapotban az, amit éreznek? Csűrös András véleménye: nem a konfirmáció formális keretébe kell behozni a megtérés lelki szempontját.

– Ahogyan a tüzet és a szelet sem lehet körbehatárolni, a Szentléleknek sem szabhatunk kereteket. Nagyon változó, ki milyen érett ebben a korban, az egyik már szinte felnőtt, a másik még teljesen gyerek. A nagy eltérések miatt nem lehet megállapítani, megtértek-e vagy sem, de meglátásom szerint megengedhető, hogy még ne legyen teljesen kész a szívük. Ezt személyesen is megéltem, engem először a konfirmációs áldásomkor érintett meg ugyanis Isten; mégsem gondolom, hogy ott, akkor méltatlan lettem volna arra, hogy konfirmáljak – emlékszik vissza a lelkipásztor.

A református teológia szerint nem magánügy a megtérés: a szolgálóknak és a gyülekezeti tagoknak is fel kell tenniük a kérdést, megtettek-e mindent azért, hogy Jézushoz vezessék a fiatalokat, ahogyan a keresztelőkor ígérték. Megéljük-e előttük az evangéliumot, vonzóvá tesszük-e előttük a gyülekezeti életet? Az istentiszteleten, rétegalkalmainkon olyan témákat tárgyalunk-e, amelyek nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok valóságában is megjelennek? A gyömrői gyülekezet a nemzedékek találkozását és egymásra találását mozdítja elő a közös hétvégéiken, a húsvéthétfői reggeliken vagy a pünkösdhétfői missziós alkalmon a Tőzeges-tó partján. Az istentiszteleteket a gyülekezeti tagok igeszakasz-felolvasásai és imádságai teszik személyesebbé, szolgálatuk példa a gyermekek előtt is.

Van-e ma köztünk párbeszéd a közegyházban a konfirmációs modelljeinkről? Foglalkozunk-e azzal, hogyan avatjuk be az embereket az egyházközségünkbe? Miképp segítjük elő, hogy fiataljaink ne külső kívánalmak miatt, hanem személyes meggyőződésből döntsenek a nyilvános, ünnepélyes hitvallás mellett? Hogyan lehet tartalommal megtölteni az ünnepélyt, hogy ne pusztán rítus, hanem meghatározó lelki élmény lehessen? Ezeket a kérdéseket most nyitva hagyjuk, de ne dobjuk félre, hanem forgassuk őket magunkban, különösen most, a Szentlélek eljövetelének ünnepén!