Lelki élmények, amelyek nem férnek bele egy Excel-táblába

Miért van szükség református konferencia-központokra és üdülőkre?
Molnár János: Minden egyháznak fontos, hogy legyenek olyan helyei, ahova a gyülekezetek, közösségek egy napnál hosszabb időre is el tudnak vonulni képzésekre, hitmélyítő alkalmakra, gyülekezetépítő eseményekre. Ezeket az alkalmakat elvileg bárhol meg lehetne tartani, de ha nem egyházi központba megy a gyülekezet, hanem világiba, csak akkor működik igazán jól, ha ott akkor nincs más csoport.
Vass Pál: A hit közös megélésében fontos, hogy néha több időt legyünk együtt. Tehát a vasárnapi istentisztelet, ha még utána esetleg egy beszélgetés is társul hozzá, az egy bő másfél óra. Érdekes beszélgetésem volt egy lelkésszel nem olyan rég, aki azt mondta, hogy ha lehetne mérni a gyülekezet lelki magasságát, akkor a nyári tábor után lenne a legmagasabb pont. És ahhoz, hogy lehessen nyári tábor, meg őszi, meg bármiféle alkalom – hogy például a presbiterek összejöjjenek egy hétvégére –, arra kellenek az ilyen helyek. Nehéz jó helyet találni, főleg egy nagy gyülekezet esetén mondjuk 250 főre nyári tábort szervezni. Ebben tudunk mi segítséget nyújtani. Abban pedig csatlakozom Jánoshoz, hogy jó, ha ez a konferencia-központ tud olyan hátterű lenni, hogy a Krisztushoz tartozás nemcsak akkor jelenik meg, amikor jön egy gyülekezet vendégségbe, hanem állandóan jelen van a hely identitásában.

Molnár János: Egyetértek, a vasárnapi és hétköznapi alkalmak a gyülekezet épülésének alapjai, de kell egy-egy kirándulás, közös program. És ha a kirándulást megnyújtjuk négy-öt napra, abból lesz a nyári tábor. Amikor egy ilyenben jelen van a gyülekezet aprajától a nyugdíjasig mindenki, az nagy erőt tud adni. Ez nem feltétlenül a hithez kötődik, hanem alapvető emberi szükséglet, de nekünk természetesen a hitmélyítő alkalmak is a program részei.

Milyen nehézségekkel kell szembenézni egy keresztyén, egyházi konferencia-központ üzemeltetése közben?
Vass Pál: Már említettem a megfelelő lelkiség biztosítását, de nem mellékes a gazdálkodás sem. Bármit is csinálunk, van az árakban egy református lélektani határ, amit nem szeretnénk átlépni. Ennek az összege vendégtől és időponttól is függ. Ugyanakkor egy olyan piacon mozgunk, ahol nem mondhatom a péknek, hogy olcsóbban fogom adni a kenyeret, ezért adja ő is olcsóbban. A személyzetnek sem mondhatom azt, hogy ez egy református központ, ezért dolgozzanak kevesebb pénzért. És valahogy mégis meg kell oldani ezt az egyenletet. Fontos, hogy két lábbal a földön álljunk, és minden konferencia-központ haladjon az önfenntartás felé. Ez egy hosszú út, amin sok a kanyar és a küzdelem. Ugyanakkor a központok értelme és a fő irány, ami mentén haladni kell, nem fér bele egy Excel-táblába. Itt történnek lelki élmények, megerősödések, hitre jutások, sok-sok minden, amit lehetetlen mérni.

Molnár János: Bár talán nem a legnehezebb és legfontosabb kihívás, de a gazdálkodás tényleg nem elhanyagolható feladat. Vannak olyan időszakok, amikor a gyülekezetek nem, vagy csak kis létszámmal jönnek, a teljes évet nem fedik le a táborok, csendes hétvégék. Miközben a személyzetet egész évben fizetni kell. Vagy működjön a központ kulcsosházként? Ezek olyan kérdések, amiket fontos átgondolni. Milyen csoportokat lehet fogadni, amikor épp nem jönnek gyülekezetek? Főleg, ha esetleg átfedésben lennének egy református csoport foglalásával? Az a tapasztalatom, hogy a név egyszerre védhet és taszíthat. Berekfürdőn a Megbékélés Háza, Balatonszárszón a Soli Deo Gloria Konferencia-központ. Volt olyan csoportunk a Megbékélés Házában, akik elmondták, hogy már korábban is gondolkodtak, hogy jöjjenek, de a név elbizonytalanította őket. Ugyanakkor nagy bulis társaságok sem jönnek hozzánk. Persze a bevétel jól jönne fizetőképes társaságoktól, mert hozzánk a református csoportok mellett főleg oktatásból, egészségügyből jönnek, és tőlük sem lehet annyi pénzt elkérni, amiből a „lyukakat ki lehetne tömni” a költségvetésben. Még akkor se tudok elkérni annyi pénzt, mint egy másik szállodában, ha egyébként ugyanazt a színvonalat tudjuk biztosítani. Itt beszélni kell egy másik fontos kérdésről. Mivel nálunk „nyomott” árakat fizetnek a látogatók, a gazdálkodásunkban nagyon meghatározó a kihasználtság mértéke. Akár ötven, akár száz főt fogadunk egy időszakban, a kiadásaink majdnem ugyanakkorák, hiszen béreket, számlákat amúgy is fizetni kell. Ezért a felelős, jó gazdálkodásunk nemcsak rajtunk, intézetvezetőkön és a munkatársainkon múlik, hanem igen nagy a felelősség a csoportok szervezőin és a jelentkezőkön is. Le tudjuk-e zárni időben a csoportlétszámot, és az üres helyeket ki tudjuk-e ajánlani másoknak? Nem lesz-e sok visszamondás akkor, amikor már esélytelen feltölteni az üres helyeket? Ha mégis van ilyen, azt a „versenyszférában” ki kell fizetni valamilyen mértékben. Mit tehetünk a mi esetünkben? Ne fizettessük ki, mert egyházi intézmény vagyunk és a csoport is egyházi? De akkor ki fedezi a kieső bevételeket? Ha ki akarjuk fizettetni, akkor az kit terhel? A gyülekezetet? Vagy azt, aki visszamondta? Nagy kérdések ezek! Ezért inkább arra kérünk minden szervezőt és jelentkezőt, hogy időben és felelősen hozza meg a döntést.

Mik a legfontosabb elvárásai azoknak a vendégeknek, akik az SDG-be vagy a Megbékélés Házába érkeznek?
Molnár János: Az egyházhoz kötődő vendég nyilván azért jön, hogy a fent már említett programokhoz találjon egy megfelelő hátteret. A mi feladatunk, hogy ezt a hátteret minél megfelelőbben biztosítsuk a gyülekezeti, egyházi programokhoz. A szállás, étkezés ugyanaz, mint egy másik szálláshelyen, de például a termek kialakításánál már figyelni kell arra, hogy legyen olyan, amelyik istentiszteletre, áhítatra is alkalmas. A munkatársak lelkisége is fontos. Persze nem tudunk úgy válogatni, hogy minden dolgozó aktív gyülekezeti tag legyen, de minden új munkatárs megtanulja, hogy milyen csoportok érkeznek, és hogy egy közösségközpontú helyre jött dolgozni.
Vass Pál: Egy egyházi vendég abban nem más, hogy eljön, és vár egy ellátást, étkezést, egy tiszta szobát. Az lehet, hogy mivel az árazás alapvetően barátságosabb, nem olyan igényekkel érkezik minden téren, mintha egy ötcsillagos szállodába érkezne, de azért minőségi szolgáltatást kell neki adni. A másik, és talán ez a nagyobb kihívás, hogy vár valami olyan megértést, olyan viszonyulást a programhoz, amire érkezett, amelyet máshol nehezebben találna meg. Mondok egy példát. Voltam egy olyan csendes hétvégén pár évvel ezelőtt egy nem egyházi üdülőben, ahol ötször kellett szólni, hogy a rádiót halkítsák le, mert egy imádságos alkalom zajlik a teremben. Nem voltak rossz szándékúak, de nem értették, miért kérik ezt a vendégek. Azt gondolom, hogy azért is hozzánk jönnek, mert mi megértjük. Ha az van írva a programba, hogy csendesség, akkor csend van. Ha az van írva, hogy úrvacsora, akkor megkérdezzük, hogy van-e szükségük kenyérre és borra. És van természetesen az általános lelkiség is, amit János említett. Nagyon örülök, hogy általában azt jelzik vissza az egyházi és nem egyházi vendégek egyaránt, hogy nagyrészt kedvességgel és megértéssel fordultunk hozzájuk.

Mi az a közös érdeke a református konferencia-központoknak, ami miatt úgy döntöttek, hogy valamilyen formában együtt kell működniük? Nincsenek ellenérdekek vagy versengés, ami ezt nehezítené?
Vass Pál: A református konferencia-központok a református egyház missziójának egy szelete. Olyan térben dolgozunk, mozgunk, ahol emberi életek megelevenednek. Van olyan kollégám, aki itt tért meg sok évvel ezelőtt, majd eltelt néhány év, és itt talált munkát és hivatást magának. Ha erre úgy tudunk nézni, hogy ebben nem különbözik sem Berekfürdő, sem Szárszó, sem a többi központ, akkor minket összeköt az Isten. Én abban az Istenben hiszek, aki ha nagyon sok vendéget küld Berekfürdőre vagy Balatonfüredre, ide is tud küldeni annyit, hogy ha bölcsek vagyunk, akkor mi is meg fogunk élni. Bennem nincs ilyen félelem vagy aggodalom: van olyan gyülekezet, amelyik nyáron itt van, ősszel meg ott. Sőt, inkább az összetartás erejét érzem, amelynek van egy fontos szakmai része is, hogy ki mit hogyan csinál, de ami igazán összehozta ezt az együttműködést, hogy egy nagy ügyet szolgálunk, az Isten nagy ügyét, és azt keressük, hogy amit csinálunk, hogyan tudnánk még inkább a tervébe illeszkedően tenni. Voltak megbeszéléseink, és szeretnénk, ha a szűkebb együttműködésben a konferencia-központok részt vennének. Az összes református kötődésű szálláshellyel szívesen dolgoznánk együtt, például lehetne egy olyan felület, ahol mindegyik ilyen hely szerepelne, hogy ha már otthagyom valahol a pénzemet, azt reformátusoknál tehessem meg. Amellett, hogy minden szálláshely, nem csak a konferencia-központok, külön-külön keresi a saját útját, felülnézetből, összefüggéseiben is érdemes lenne megvizsgálni a szálláshely-stratégiát. Melyik szállás hogyan illeszkedik az egész reformátusság közösségbe, a teljes képbe? Hova akarunk közösen eljutni és mikorra? Ehhez milyen lehetőségeink vannak? És nemcsak pénzbeli lehetőségek, hanem olyanok, amelyeket Isten bennünk létrehoz, de még nem fedeztünk fel. Ehhez kell felfele tekintés, imádságban kérés és szakmaiság is. Minden intézmény egyedi teljesítményén és sikerén túl fontos szempont a közös teljesítmény és siker. Megfelelő stratégia és vízió mellett, szakmai egyeztetéssel meg kell ragadni a lehetőségeket a piacképesség javítására. Nem kell a legjobbnak lennünk a piacon, de amit csinálunk, ami ránk bízatott, azt jól kell csinálnunk.
Molnár János: Teljesen egyetértek Pállal, ugyanakkor nem szabad tagadni, hogy versenytársak is vagyunk, de egy kis egészséges konkurencia az egyházon belül és más szálláshelyekkel is kell. Ez kell ahhoz, hogy az ember ne kényelmesedjen el, hanem próbáljon fejlődni. Itt nemcsak fizikai építkezésre gondolok, hanem például a munkatársakban a hozzáállás, a kedvesség, a rugalmasság fejlődésére. Ugyanakkor nem csak versenytársak vagyunk. Ha egy csoport jelentkezik hozzánk, de nincsen helyünk, akkor tudom nekik ajánlani például Balatonszárszót, Balatonfenyvest vagy Beregdarócot. Ezért is fontos, hogy ismerjük egymást, látogassuk meg egymást, mert akkor jobban tudjuk, melyik csoportnak melyik szálláshely felelne meg a legjobban. Ha például hozzánk jönne egyszerre egy nagyobb meg egy kisebb csoport, amelyeknek jó lenne, ha csak maguk lehetnének, akkor utóbbinak Beregdarócot, Mátraházát vagy a mályi központot ajánlanám, mert ezek lehet, hogy még alkalmasabbak nekik. Az a tapasztalatom, hogy ha őszintén ajánlok mást, akkor szívesen jönnek vissza hozzám is. De lehet, hogy legközelebb Berekfürdő lesz nekik alkalmasabb a gyógyvizével. Vagy Szárszó a Balaton látványával, esetleg Beregdaróc a gyönyörű szatmári-beregi templomokkal, amelyeket biciklivel is körbe lehet járni. Ki mit szeretne éppen, hiszen a többnapos együttléten mindig van egy kis szabadidő is. Sose lehet tudni, mi a döntő. Egyszer volt olyan csoportunk, amelyik képzésre jött, és a szervező felhívott, hogy hozzánk szeretnének jönni, de meg lehet-e szervezni egy éjszakai fürdőzést, és lesz-e a sarki kocsmában jó barna sör. Ha ezeket tudjuk biztosítani, akkor hiába vagyunk mi messzebb nekik, mint egy másik megnézett szállás, hozzánk jönnének. Az ember rájön, hogy minden apróságra oda kell figyelni, hogy a vendégek elégedettek legyenek.

Terveznek jogi keretet adni ennek az együttműködésnek?
Molnár János: Célszerű lenne valami nem túl kötött keretet adni neki, most keressük a megfelelő formát. A konferencia-központok között szeretnénk egy szorosabb együttműködést, de lazábban jó lenne ráfűzni erre minden református kötődésű szálláshelyet, és ahogy Pál említette, legyen egy helyen összeszedve, hogy melyik szálláshelyen mik a lehetőségek, hol van pontosan, és kiknek megfelelő, néhány fotóval kiegészítve. Erről ne csak mi tudjunk egymás között, hanem a gyülekezeteink, lelkészeink, gyülekezeti tagjaink is. Olyan lehetne, mint más turisztikai felületek, csak református szállásokkal. Hogy mindenki megtalálhassa a neki megfelelő helyszínt a kétszáz fős gyülekezeti tábortól a tízfős elvonulásig. A konferencia-központok között pedig én egy tényleg mély, közös munkát szeretnék kiépíteni. Amikor harmincöt éve Berekfürdőre kerültem, akkor nem tudtam, mit vállalok, hályogkovács módjára kezdtem el csinálni. Az viszont rengeteget segített, hogy meg tudtam látogatni Magyarországon is pár szállást, például Mátraházát, és Svájcban is voltak helyek, ahol volt lehetőségem több napot eltölteni. Ott hihetetlen nyitottságot tapasztaltam, mindent mutattak, amit kérdeztem, sokszor azt is, amit nem kérdeztem. Engedtek belenézni a költségvetésükbe is, és össze tudtam vetni a berekfürdőivel. Rengeteget tanultam ezekből. Azt is, hogy mi felé kellene mennünk, és azt is, hogy mi az, ami nálunk nem működne. Úgy gondolom, hogy ezt most is érdemes egymás között megcsinálnunk, és én lemennék akár addig a mélységig is, hogy egymás költségvetését, működését is megnézzük. Ezekből mindig lehet tanulni.
Vass Pál: Nem a szervezeti forma a lényeg, hanem az, hogy legyen összetartás. Valóban, a konferencia-központok között talán még több közös témát találunk, amelyekben közösen kereshetjük a válaszokat. Mondok egy példát: különleges étkezési kihívások, gluténérzékenység, tejérzékenység, és a többi. Ki hogy oldja meg? Kér-e érte felárat? Vagy ott vannak azok a kérdések, hogy lemondják a foglalást, vagy más létszámmal jönnek. A legdrágább szoba nekünk az, amelyik üres. Ezek mind kihívások az üzemeltetés terén, de nem biztos, hogy például a lemondásokat teljesen jogi eszközökkel kell megoldani. Meg kell találnunk, hogy ilyen kérdésekben hogyan legyünk jó sáfárai a ránk bízott vagyonnak, de mégis jó reformátusok is. A másik, amit látok, hogy az igények közelednek a világi szálláshelyeken tapasztaltakhoz. Eljönnek a csoportok egy nyári táborra, de a lelki programok között a család megtartja a nyaralását is, mert nincs pénze még egyszer eljönni. Itt vannak öt vagy hat éjszakát, közben lemennek a Balatonra is, lángosoznak, nyaralnak is. Az is kérdés, hogy ezeket a növekvő igényeket hogyan tudjuk jól kiszolgálni, és mit tudunk ebben egymástól tanulni. Az összefogás sok területen fontos, és azt gondolom, nyitottak vagyunk, egymásra találtunk, és szeretnénk haladni ezen az úton.