Krisztusban van megtartatásunk

veres_sandor_01.jpg

Fotó: Sebestyén László

– A tudásunkat arra kell használnunk, hogy amit létrehozunk, az az Istent dicsőítse – fogalmaz Veres Sándor csillaghegyi presbiter, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, akit a dunamelléki gyülekezetek ismét jelöltek a főgondnoki tisztségre.

Mit jelent önnek az ismételt jelölés?

Az első szó a hálaadás szava, hogy mindeddig megtartott bennünket az Úr, és együtt vagyunk a közösségben. Azt is hangsúlyozom, hogy bennem az egyértelmű volt – a mai napi igére, Pál futására is utalva –, hogy a ciklus utolsó napján akkor is teljes odaszánással kell végezni a munkámat, ha biztosan tudom, hogy a következő nap más folytatja. A jelölés mindenképpen nagy megtiszteltetés számomra, és azt elfogadva először megköszönöm minden lelkészi és nem lelkészi tisztségviselőnek, hogy az elmúlt években segítették a munkámat.

Az elmúlt hat év első felében főjegyzői tisztséget töltött be, majd főgondnok lett a dunamelléki egyházkerületben. 

1978-ban úgy lettem presbiter, hogy a gyülekezet gondnoka meglátogatott és felkért a szolgálatra. 2008-ban az egyházkerület püspöke hívott el és jelölt a világi főjegyzői tisztségre. Olyan főgondnok mellett szolgálhattam, aki erős hittel, nagy tudással, népünk iránti elköteleződéssel végezte főgondnoki munkáját. Tőkéczki Lászlót példaképemnek tekintem. Kiváló tisztánlátással harcolt az igazságért, amit közéleti szerepléseiben is megtapasztaltunk Az ifjúság szeretete, a tehetséges fiatalok felkarolása, támogatása közös ügyünk volt. A legkisebb helyre is elment, több száz kilométert utazott akár néhány fős hallgatóságért is. Ez számomra is meghatározó üzenet: nem a gyülekezet létszáma a fontos, hanem az evangélium hirdetése. Az utolsó ciklusban Hegedűs Béla személyében határozott, de szelíd, békességet teremtő lelkészi főjegyző társa lehettem. A hűségben megállás példaképe számomra. Főgondnokként a püspökre, az esperes-gondnoki karra figyelve kell munkámat végeznem. Abban kell helytállni és segíteni, ami rám bízatott, és amivel megkeresnek engem.

A hat évvel ezelőtti jelölti bemutatkozásában megfogalmazta akkori javaslatait. Ennek az egyik része a gyülekezetek missziói küldetéstudatáról szól.

A gyülekezetek elhívásának és küldetésének meghatározója a misszió. Missziót az a gyülekezet tud végezni, amelynek tagjai vallják a hitvalló közösségüket, és meg is élik azt. Jelenleg úgy érzem, hogy a misszió végzéséhez először meg kell erősíteni a lelkipásztorok, valamint a gyülekezeti tagok öntudatát és küldetéstudatát. Most, a járványhelyzet idején különösen is látjuk, hogy mennyire szükséges a digitális technika és az új kommunikáció nyelvezetének a megismerése. Közegyházi feladat, hogy elinduljon a párbeszéd egyházunkban, amellyel az evangélium hirdetése erősebbé, hitelesebbé válik. Ehhez szükséges az egyházkormányzati akarat és közreműködés, valamint a gyülekezetek megújulása.  Nagy kérdés, hogy mit tud tenni ma az egyház, amikor a környezetünkben egyre inkább teret nyernek a felszínes látványosságok, és a világban eluralkodott a gyűlölet és az erőszak. Ha mi hallgatunk, akkor azok szólnak, akiknek nem kellene. Azért kell mindenképpen megújulnunk, mert ha az egyházból hiányzik a missziói látás és az ebből fakadó egyházkép, ha nincs meg a bizalom, a szolidaritás, akkor bizony baj van. Ugyanakkor az isteni kegyelmet ma is érezzük. Krisztusban van megtartatásunk, és általa tudunk megújulni.

A szolidaritás hiányzik ma az egyházi közösségekből?

Mielőtt elmondanánk, mi az, ami hiányzik, először is hálát kell adnunk a gyülekezetekért, az előttünk hűségben megálló, és most szolgáló testvéreinkért. A megváltozott társadalmi viszonyok ránk is hatást gyakorolnak. Ebből fakad az, hogy amikor a saját gondjainkat nem vagyunk képesek megoldani, akkor már nem tudunk a másik, a gyengébb felé fordulni. Nem szükségesek mindig új módszerek, mert megvannak a korábban kialakult formák: az egymás látogatása, az egymással beszélgetés, amikor igeolvasással, imádsággal összegyűlnek a szolgatársak. Erre alkalmasak a lelkészi kiskörök. Szükséges a közegyház szerepvállalása is, hogy a lelkészek alapjövedelmét központilag rendezzük, és biztosítsuk számukra a megfelelő lakhatást.

veres_sandor_02.jpg

Fotó: Sebestyén László

Egyházunkban egyfelől nehéz helyzetben lévő kisgyülekezetekkel, másfelől egyre bővülő egyházközségekkel is találkozunk.

Ahol demográfiai okokból elfogy a lakosság, ott a gyülekezet is elfogy, a nagyvárosaink körül pedig növekedést tapasztalunk, ahol létre jönnek új közösségek templommal, gyülekezeti házzal. A jövőben az elfogyó gyülekezeteknél ki kell alakítani a szórványlelkészi feladatkört, és szórványközpontokat kell létrehozni, ahová elvisszük a gyülekezeti tagokat. Nem jó megoldás, hogy a lelkipásztor vasárnaponként több helyre is rohan igét hirdetni, hiszen így a saját gyülekezetével sem tud törődni. Dunamelléken jelenleg közel kétszázötven építkezés folyik, és ezeknek a lényege nem az épület, hanem a misszió lehetősége. Olyan kapuk ezek, amelyek találkozási lehetőséget biztosítanak. Az épületek köveit az élő kövek újítják meg, és ők közben maguk is megújulnak.

A teológiáról kijövő fiatal lelkészek hogyan tudnak nekikezdeni ennek a munkának?

Amikor gyülekezetbe kerülnek, akkor szembesülnek például azzal, hogyan kell együtt dolgozni a presbitériummal. A fiatal lelkészek sokszor elmondják, hogy a képzés során kevés volt a gyakorlati lehetőségük. Ez is arra mutat, hogy a jelenlegi lelkipásztorképzésünket meg kell változtatni. Ennek része, hogy a felvételi korhatárt mindenképpen emelni kell, illetve a felvételnél fontos szempont az elköteleződés. Arról is kell szólnom, hogy az egyházi köztudatban kevésbé jelenik meg a teológusok fontossága, pedig a végzettek közöttünk szolgálnak majd a gyülekezetben. Ezért sokkal többet kellene rájuk gondolnunk, értük imádkoznunk. Amikor teológushallgató szolgál a gyülekezetünkben, akkor hívjuk el magunkhoz, beszélgessünk vele, keressük és szeressük őt.

Főgondnok úr hangsúlyozni szokta a zsinat-presbiteri elveket. Mi a presbiterek feladata?

A reformáció lényeges felismerése volt a hívők egyetemes papsága. A lelkipásztorok és a presbiterek küldetésszerű együttmunkálkodását meg kell erősíteni. Mindkét tisztség választott, és a választásnál mindkettővel Isten akaratát keressük. Akkor is, ha az egyik pásztori, tanítói szolgálat, a másik pedig a feltételeket biztosítja ehhez. A terhek viselésének helyes megosztása lényeges. Ezért fontos a presbiterképzés is. Olyan presbiterekre van szükség, akik a lelkész munkáját segítve maguk is szolgálatot végeznek, olyan gondnokokra, akik tudnak együtt imádkozni a lelkésszel, és szervezik a gyülekezet életét. Ez persze megfordítva is igaz, tehát nem önmagukban, hanem munkatársi közösségben szolgálnak.

Ön villamosmérnök, a hagyományossá vált, évente tartott dunamelléki református mérnöktalálkozók létrehozója. Miért tartja fontosnak ezeket a rendezvényeket?

Jó lenne, ha minden szakmának lenne ilyen találkozója. Az evangélium hirdetése gyakorlatban látszik meg a laikusok életén és munkáján. A keresztyén ember tudja, hogy nincs itt maradandó városunk, a tudásunkat arra kell használnunk, hogy amit létrehozunk, az az Istent dicsőítse. Munkánkban a minőségre kell törekednünk, igényesen, tisztességesen kell végeznünk a feladatunkat. Ezeken a találkozókon azt erősítjük meg egymásban, hogy az alkotás lehetőségének tálentumát kaptuk, és arról beszélgetünk, hogy a munkánkat hogyan lehet jól teljesíteni.

veres_sandor_03.jpg

Fotó: Sebestyén László

Azt is megfogalmazta korábban, hogy a világ kérdéseire választ kell adni. Milyen ügyekben szólaljon meg az egyház?

Etikus, tisztességes magatartást kell tanúsítanunk a gazdaságban. Legalább ennyire fontos a média és az igazmondás kérdése, hiszen a féligazságok a legnagyobb hazugságok. Amikor hamis vádat kapunk, akkor el kell mondanunk a teljes igazságot. A legnagyobb gond egyébként nem a mások hazugsága, hanem a miénk. Nem végezhetjük hiteltelenül a szolgálatunkat, ezért fontos, hogy az igenünk igen, a nemünk nem legyen. A haza és a nemzet kérdése szintén alapvető, és ebben Tőkéczki Lászlóra is visszautalhatok. Meg kell élnünk, hogy ide vagyunk teremtve, és az édesanyánktól kapott nyelvünket őriznünk és szeretnünk kell. Nagy téma az emberi kapcsolatok, a másik emberre, az embertársra való odafigyelés is. Ide tartozik a házasság és a család kérdése, amelyre a Zsinat egyértelmű választ adott, megfogalmazva ebben a mi keresztyén látásunkat.

Amint bemutatkozásában fogalmazott, élete meghatározója, hogy lelkészcsaládból származik.

A gyermekimádságoknak, az esti énekeknek köszönhetően már elég korán az életemhez tartozónak éreztem azt, hogy hallok Jézus Krisztusról, megismerhetem a különböző bibliai történeteket. Meghatározó volt számomra, hogy kapcsolatom van a szüleimmel és Istennel. Ezt akkor így még nem fogalmaztam meg, de éreztem, és ez békességet adott. Aki hozzánk jött, hamar úgy érezte, hogy nálunk otthon van. Kamaszkoromban ezt nehéz volt megélnem, majd később megértettem, hogy mit jelent az, hogy meghallgatom a másik embert és segítem őt. Mindig azt láttam, hogy a lelkipásztor a gyülekezetében és a gyülekezetéért él.

A lelkészi szolgálatra nem érzett elhívást?

Ó, ahhoz túlságosan magas volt a mérce. A lelkipásztor a nap huszonnégy órájában megéli, hogy Krisztus elhívott szolgája. Nemcsak a szószéken, hanem például az utcán, a bevásárláskor, a mindennapi érintkezésekben is. Úgy éreztem, hogy én nem tudnám magam így átadni a szolgálatnak és nem kaptam erre elhívást.

Pedig az elmúlt évtizedekben rengeteg egyházi szolgálatot vállalt. Négy évtizede presbiter, a Zsinat munkájában is aktívan közreműködik.

A gyülekezetben mindenkinek van feladata, én csupán egy vagyok azok közül, akik a gyülekezet közösségét alkotják. Ha látom, hogy valamit jobbítani kell, akkor mindig igyekszem szólni. Akinek van látása, tapasztalata, ismerete, nem tarthatja magában, hanem át kell adnia.

A fiatalokkal kapcsolatban is többször felszólalt.

A református egyház mai életében különösen fontos, hogy az együtt élő generációkat megértse, ezért a fiatalokkal kiemelten kell foglalkozni, a meglévő ifjúsági szervezeteinkkel sokkal nyitottabb, erősebb kapcsolatot kell tartani. A konfirmáció utáni korosztály megtartása sok gyülekezetben – valljuk be – nem sikerül. A közegyháznak, az egyházmegyéknek kell megoldásokat találni a lelkipásztorok fiatalok között végzett szolgálatainak jobbítására és a gyülekezeti ifjúsági vezetők képzésére. Legyen a lelkésznek ifjúsági munkatársa, ha kell, közegyházi támogatással. Szükségünk van a keresztyén fiatalokra, hogy ők a saját korosztályukat jobban elérve segítsék a gyülekezeti ifjúsági csoportok létrejöttét és megerősödését. Az egyházi iskolák és a gyülekezetek kapcsolatát a gyülekezetépítés elsődlegességével kell megerősíteni.

Van olyan ige, amelyiket mottóul választott a főgondnokjelöltség idejére és a jövőbeli szolgálatához?

Miközben a világban tombol a gyűlölet és az erőszak, az emberek a mindenek feletti szabadságot hirdetik, nekünk Jézus szavát kell meghallani: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek” (Mt 6,33). Úgy gondolom, hogy a következő időszakban az Isten országát, a szeretet országát kívánom keresni és hirdetni, Krisztust, aki az út, az igazság és az élet.

Kapcsolódó anyagok: