Ismét lesz „Szólj be a papnak!” Budapesten

De vajon létrejön-e a párbeszéd?

A Pszichológia – korunk ópiuma? című, újabb vitaesttel folytatódik a fővárosban a Szólj be a papnak! elnevezésű ökumenikus eseménysorozat. A pszichológia és a keresztény hit kapcsolatáról várják a közönség őszinte kérdéseit lelkészek és papok a Grundon március 29-én este 19 órától. A korábbi esemény tapasztalatairól és a mostani előtt érzett várakozásról írtunk.

Másodjára rendezik meg a Szólj be a papnak! elnevezésű kocsmamissziós találkozót Budapesten. Az öt évvel ezelőtt Debrecenből indult ökumenikus kezdeményezés célja, hogy a fiatalokat szórakozó- és vendéglátóhelyeken szólítsák meg, elérve így olyanokat is, akik egyébként nem térnének be egy templomba, hogy egyházról szóló véleményüket megosszák, kérdéseiket feltegyék. A cél tehát a párbeszéd létrejötte lelkészek, papok és a szórakozni vágyók városi polgárok között. A minimális formai kötöttség miatt a lelkészek felvezetőbeszélgetés nélkül, rövid bemutatkozás után kiülnek az asztalok, pultok elé, és várják a kérdéseket. De vajon min múlik, hogy létrejön-e a párbeszéd?

Szólj be a papnak! Hirling Bálint

Az első „Szólj be a papnak!”-beszélgetést február végén rendezték Budapesten

Fotó: Hirling Bálint

Az első pesti rendezvény margójára

A megszólalókon és a közönségen mindenképp, válaszolhatjuk – legalábbis mi ezt tapasztaltuk az első, néhány héttel ezelőtt szervezett alkalmon. A Szólj be a papnak! első fővárosi rendezvényét közel egy hónappal ezelőtt, február 28-án, szintén a Grund nevű vendéglátóhelyen tartották. Nagy várakozással indultunk el aznap este az általunk is jól ismert hely felé, ahogy valószínűleg több tucat keresztyén fiatal is tette. A majd’ kétórás beszélgetés tapasztalata ugyanis az volt, leginkább az egyházban járatos, belső kifejezéseinket ismerő emberek tették fel kérdéseiket. A hívő fiatalok érdeklődése a beharangozáson túl betudható annak is, hogy az első beszélgetésen az evangélikus Fischl Vilmos, a katolikus Csap Zsolt és a református Káposztásné Horváth Tünde mellett Tóth Gabi énekest is meghívták. Ő egyenesen várta a hitét megkérdőjelező kérdéseket is. Az este vége felé kapott is egy-két rázós „beszólást”, mégis a kocsmamissziós beszélgetés java része az egyházban lévő vagy annak határán mozgó belső kérdésből állt össze, ami részben gátolta a kifelé beszélés lehetőségét.

Tóth gabi

Tóth Gabi válaszol a feltett kérdésekre

Fotó: Hirling Bálint

Persze is ígérgetett azért érdekességeket az este, csak épp másfelé kanyargott a beszéd fonala, mint amire előre számítottunk. Hol van Isten a bajban? – szólt a februári beszélgetés témája. Szó esett istenélményekről, a keresztyénség aktuális helyzetéről, arról, hogy mivel lehet megfogni a fiatalokat, háborúk és klímaválság hatásairól, világvégéről és túlvilághitről is. Tóth Gabi énekesnő arról is beszélt, hogyan értékeli régi önmagát, és milyen lelki úton ment végig az elmúlt időszakban, de arra a kérdésre is válaszolt, miért változtatta meg az Az én szívem című dalának szövegét az Eucharisztikus Kongresszus alkalmán tartott bemutatón. „Szívem szerint nem változtattam volna meg, de több egyházi javaslat érkezett, hogy inkább ezt a szót [ölelkezni] használjam – ami a dal két verziójából az egyik, tehát nem átírásról volt szó. Ebben nem látok semmi kivetni valót, azt gondolom, megadtuk a tiszteletet” – hangzott a válasz.

A majdnem kétórás rendezvényről, amelyen a Szólj be a papnak! új dala is elhangzott, új gondolatokkal és jó szájízzel jöttünk el. Mégis azt láttuk, a kifelé forduláshoz több kell. Először is elérni azt, hogy valóban kívülről érkezzenek a kérdések. Ezután következik csupán, hogy a kérdésekre önazonos, erős válaszok hangozzanak el.

Szólj be a papnak

Fotó: szoljbeapapnak.blog.hu

A második pesti rendezvény elé

A Szólj be a papnak! második alkalmára abban bízva megyünk el, hogy talán nem csak az érdeklődők jelennek meg az estén, hanem azok is ott maradnak, akik eredetileg valóban csak egy sört meginni térnek be a Grundra, sőt bízunk benne, fel is merik tenni a kérdéseiket. Főként azért, mert 29-e estére ismét kiváló válaszadók gyűlnek össze. Thoma László, gazdagréti lelkipásztor, a 2021-es Csillagpont főelőadója mellett, Versegi Beáta CB római katolikus szerzetesnővér, Molnár Miklós római katolikus pap és Tóth András görögkatolikus pap ül majd le beszélgetni, válaszolni a feltett kérdésekre.

A téma a pszichológia lesz. Erről a szervezet így ír beharangozó anyagában: „Pszichológushoz járni, mentálhigiénés képzésen részt venni, vagy egy nagyobb életesemény előtt coach segítségét igénybe venni mára már teljesen elfogadott jelenség. Eközben kevesen tudják, hogy mekkora tudás és tapasztalat halmozódott fel az egyházaknál az elmúlt évszázadok során az emberi lélek működéséről. Nem hiába használhatjuk vallási vezetőkre a lelkipásztor szót. Hiszen a jó pásztor finoman terelgeti a rábízottakat, hogy minél könnyebben vegyék az akadályokat az életben.”

A felvetés aktualitásában és a válaszadók felkészültségében, nyitottságában nem kételkedünk. Bízunk benne, hogy sikerül megnyitniuk az utat, és a keddjüket a fáradt gőz kieresztésével töltők nem elmenekülnek előlük, hanem létre jöhet a párbeszéd.