Imádságos felelősséggel tartozunk egymásért

A Zsinat Elnökségi Tanácsának március 26-i határozata

A vírushelyzet alakulására, a kormányzati intézkedésekre és az egymás iránti felelősségre tekintettel egyházunk alkotmánya 173. § (1). felhatalmazása alapján a következő Elnökségi Tanácsi határozatot hozzuk:

Fájdalommal kellett meghoznunk azt a döntést, hogy továbbra is szüneteljen minden személyes jelenléttel járó gyülekezeti alkalom és összejövetel, hiszen református keresztyén hitünk lényegéhez tartozik a közösség személyes megélése. Ezt a személyes találkozást is ellehetetlenítette a vírus, és életveszély forrásává tette. Ennek a terhét kell most elhordoznunk. A halálon is győztes Jézus Krisztushoz fohászkodunk énekünk szavával: Védelmezzed a te kicsiny bárkádat! Benned bízik a te küzdő egyházad; Te szent véred érette kiontottad: Elmerülni ne hagyd, ha megváltottad! (RÉ 381:6)

Gyülekezeteinket arra kérjük, hogy lehetőségeikhez mérten a húsvéti ünnepkör istentiszteleteit digitális eszközök segítségével tartsák meg.

Szeretettel felhívjuk gyülekezeti tagjaink figyelmét televíziós istentiszteleti közvetítéseinkre. Nagypénteken a Duna Televízión 10 órától követhetik a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet istentiszteletét. A feltámadás ünnepén, húsvétvasárnap pedig 9 órától a Duna World csatornán kapcsolódhatnak be úrvacsorás református istentisztelet közvetítésébe.

A nyitás lehetséges időpontjáról a járványhelyzet alakulását és a kormányzati intézkedéseket figyelembe véve fogunk majd döntést hozni.

Az imádság erejével állunk mindazok mellett, akiket súlyosan érint a járványhelyzet!

A mielőbbi viszontlátás reményében, Istenünk békét hozó szavainak erejével felvértezve hoztuk meg határozatunkat:

Ne félj, mert én veled vagyok! (Ézsaiás 43,5)

2021. március 26.

Balog Zoltán s.k., püspök, lelkészi elnök és Veres Sándor s.k., főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József s.k., püspök és Nemes Pál s.k., főgondnok, világi alelnök
Dunántúli Református Egyházkerület

Pásztor Dániel s.k., püspök, lelkészi alelnök és Molnár Pál s.k., főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Fekete Károly s.k., püspök és Molnár János s.k., főgondnok, világi elnök
Tiszántúli Református Egyházkerület