Felszentelték a herendi református templomot

Azért épült meg, hogy hirdettesse: nyitott égbolt alatt élünk, a földi világot átjárja a mennyei világ gazdagsága – fogalmazott Steinbach József dunántúli püspök a herendi református gyülekezet templomának szeptember 13-i átadóján.

herend2.jpg

Fotó: Vasvári Tamás / MTI

A keresztyén ember két lábbal a földön áll és kapcsolata van a mennyei világgal – hangsúlyozta Steinbach József püspök a herendi református templom vasárnapi szentelési ünnepségén. A Dunántúli Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében Márk evangéliuma első fejezetének 9–11. versei alapján Jézus megkereszteléséről beszélt: hogy megnyílt a menny, és galamb képében leszállt rá a Lélek. „Azért épült meg a templom, hogy hirdettesse: nyitott égbolt alatt élünk, a földi világot átjárja a mennyei világ gazdagsága, Jézus Krisztus földi életünket a mennyei távolság összefüggésébe helyezte – mondta az igehirdető. – Isten Lelke megláttatja velünk, hogy életünk törékeny cserépedény, de Ő betölti azt; megláttatja, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, életünk megváltója, szabadítója.”

herend4.jpg

Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a magyar kormány nevében szólt arról, hogy Nyugat-Európában templomokat bontanak le, zárnak be, alapítanak kávéházzá. „A herendi református templom kész, az építkezéshez szükséges források biztosításával az állam a könnyebb feladatot vállalta magára. A neheze az egyházé: hittel és lélekkel megtölteni a templomot.”

herend1.jpg

Fotó: Vasvári Tamás / MTI

A Gáncs Attila építészmérnök által tervezett és kivitelezett templom történetét az ünnepségen Kovács Botond Árpád lelkipásztor ismertette. A 100 tagú gyülekezetben 2016-ban vetődött fel az építés gondolata, az alapkövet 2019 januárjában tették le. A magyar kormány 90 milliós támogatást nyújtott a 135 millió forintos beruházáshoz. A 100 négyzetméter alapterületű épület belső tere 75 négyzetméter, a 18 pad 90 embert képes befogadni. Alagsorában közösségi tér és vendégszoba kapott helyet.

Herenden ezentúl vasárnap délután négy órakor lesz istentisztelet. Jánszky Lajos László polgármestere úgy fogalmazott: időszerű volt a templom építése, a híveknek mostantól nem kell Szentgálra utazniuk istentiszteletre.

Forrás:

veol.hu