Ég-Ígérő református óvoda épül Érdligeten

Két éves előkészítő munka után letették az érdi Ég-ígérő Érdligeti Református Óvoda alapkövét. A szombat délutáni eseményen Balog Zoltán püspök hirdetett igét az egybegyűlteknek.

Száz érdi kisgyerek tanulhat majd jövő szeptembertől az érdi Ég-ígérő Érdligeti Református Óvodában, aminek szombat délután tették le az alapkövét. Az eseményen jelen volt Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, Nyilas Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye esperese, Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka, P. Tóth Zoltán, az Északpesti Református Egyházmegye főgondnoka, valamint Csőzik László, Érd polgármestere, és Aradszki András országgyűlési képviselő is.

Érdligeti óvoda alapkőletétele

Literáty Zoltán érdligeti lelkész köszöntötte a megjelenteket

Fotó: Kalocsai Richárd

Literáty Zoltán, az épülő óvodát fenntartó Érdligeti Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a gyülekezetet, majd Nyilas Zoltán imádsága után Balog Zoltán püspök tartott áhítatot. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke felidézte, hogy a Bibliában a Bábel tornyának építésekor hangzik el az égig érő kifejezés, majd hálát adott azért, hogy az érdligeti gyülekezet nem bábeli tornyot, hanem óvodát épít. Megjegyezte, hogy ennek ellenére a történet ma is igen aktuális, hiszen tisztán láthatjuk azt, hogy milyen súlyos gondok származnak abból, amikor az ember nem hajlandó tisztelni azokat a határokat, amiket Isten a teremtésben kijelölt.

Balog Zoltán püspök Érden

Érden Balog Zoltán püspök tartott áhítatot

Fotó: Kalocsai Richárd

„Aki ezt a nevet kitalálta: ég-ígérő, annak köszönjük meg a kötőjelet. Megérdemelne nem csak egy tapsot, hanem egy nagyon komoly elismerést a bölcsességéért. Nem égig érő, hanem eget ígérő” – méltatta az óvoda névadását a püspök, aki szerint ebben a kötőjelben benne van az emberiség egész története. „Így lesz ezzel a kis kötőjellel az ember bűnös felfelé törekvéséből ígéret. Eget, mennyországot ígér az embernek Isten. És ha az ő nevében ígérjük, akkor ebből áldás lesz. Egyébként bukás és a nyelvek összezavarása” – fogalmazott Balog Zoltán.

A püspök megköszönte, hogy Érdligeten lesz egy újabb hely, ahol „a gyermekek a legfontosabb ajándékot kaphatják, ami nem más, mint Istennek a hozzánk a mennyből lehajló szeretete.”

Érdi óvoda alapkőletétele

Letették az Ég-ígérő Érdligeti Református Óvoda alapkövét

Fotó: Kalocsai Richárd

Balog Zoltán áhítata után a meghívott vendégek mondtak rövid köszöntőt, majd együtt helyezték el az alapkövet jelképező időkapszulát az óvoda alapjába.

Az Ég-ígérő Érdligeti Református Óvoda több mint 1200 négyzetméteres épületében többek között hat csoportszobát, egy tornateremet is kialakítanak. A tervek szerint a gyerekek a 2022-2023-as tanévben vehetik majd birtokba az óvodát. A beruházás az Országos Óvoda Programon belül valósul meg, amiben több mint hatvan óvoda építésére illetve bővítésére harmincmilliárd forintot biztosít a kormány.

Alapkőletétel Debrecenben

Bánkon egy családi nap adott keretet az új református óvoda alapkövének letételéhez. A Debrecenhez tartozó településen működő Debrecen-Bánki Református Óvoda új épületbe költözik, ami minden igényt kielégítő feltételeket biztosít majd az oda járó ötven gyermeknek. A rendezvényen igét hirdetett és áldást mondott Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye új esperese.