A Sárga Rózsától Betlehem csillagáig

Illés Lajos zenészt, zeneszerzőt, gyülekezete csak Kossuth-díjas kántornak nevezte. A legendás Illés együttes alapítója idén lenne hetven éves. Ebből az alkalomból nagyszabású koncerttel emlékeznek rá a Papp László Budapest Sportarénában szeptember 22-én.

A részletekről, szervezséről élőzenés sajtótájékoztató keretében beszélgetettek szeptember 5-én a MOM Kulturális Központban. A műsorvezető Gundel Takács Gábor volt. „Ünnepelni jöttünk és bulizni, kezdte felvezetőjét a riporter, majd bemutatta az Illés család tagjait: Makkai Lillát, Illés Dávidot, Áront és Bencét.

képIllés Dávid, Gundel Takács Gábor és Makkai Lilla

Makkai Lilla, nyugalmazott református lelkipásztor beszédében kiemelte, hogy a koncert műsorát igyekeztek úgy összeállítani, hogy Illés Lajos élete, lelke, hitvallása elevenedjen fel. A program több mint négy évtizeden átívelő életművet ölel fel, a Sárga Rózsától Betlehem csillagáig. „Szeretnénk, ha nemcsak hangjegyek, nemcsak buli lenne, hanem kiderülne az is, hogyan érkezett meg Illés Lajos a református kántori életbe" – mondta a lelkésznő, aki később, kérdésünkre válaszolva, azt is elárulta, hogy férje munkásságából éppen a kántorkodásával egyidőben született művei állnak igazán közel a szívéhez. Ezek az utolsó húsz-huszonkét évének darabjai, mind akkor íródtak, amikor közösen szolgáltak a gyülekezetekben. „Ezzel – tette hozzá –, nem tagadom meg azokat a csodálatos slágereket sem, amiket az 1960-as években írt Koncz Zsuzsának, az Illés együttes mindhárom formációjának, és filmzenéiről, musicaljeiről még további szerzeményei sokaságáról sem feledkezem meg."

Emlékek és titkok

Gundel Takács Gábor külön köszöntötte a közönség soriban Varga Miklóst, Bergendy Istvánt, Homonyik Sándort, Tolcsvay Bélát, Kocsis Tibort, Szabó Elődöt, Szvorák Katit, Janicsák Vecát, Bolyki Andrást és Lászlót, a Bolyki Brothers tagjait, Benkó Sándort, valamint Kalapács Józsefet. Ők valamennyien fellépnek majd az emlékkoncerten. További előadók lesznek: Malek Andrea, Szakcsi Lakatos Béla, Filep Anita, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az A'la carte. Ezt követően a Role zenekar adott ízelítőt a Sportarénában várható hangulatból. Korosztályra való tekintet nélkül, nagyszülőtől az unokáig, mindenki verte lábával a taktust. Ahogy szólt a bevezető, tényleg ünnepelni jöttünk és bulizni.

képA sajtótájékoztatón az ugyan titok maradt, ki mit fog majd énekelni huszonkettedikén, de megtudhattunk néhány érdekességet. Fény derült arra, hogy az Illés család mindig nehezen viselte a koncertek megpróbáltatásait, nem tudtak igazán közönségként részt venni rajta. Folyamatosan izgultak, sokszor a színfalak mögött, a családfő szereplései alatt. Illés Áron egy kivételt említett, amikor Kunhegyesen egy templomi koncerten ő is résztvevőként tudta hallgatni apja munkáit. Illés Dávid, református esperes azt elevenítette fel, hogy édesapjának a komponálás volt a lényeges, az, hogyan születik meg a zene. Nem a fellépések álltak élete középpontjában.

A legkisebb fiú, Illés Bence már kíváncsi várakozásáról szólt. Vajon hogyan fognak életre kelni az ő kortársaitól egy másik generáció dalai. A kérdésre Kocsis Tibor énekes, szintén a harmincas korosztály tagja adta meg a választ. Az emlékkoncertre készülő próbák tapasztalatával a háta mögött úgy érzi, meg kell találni az arany középutat. Nem szabad túlmodernizálni a számokat, de nem is maradhat meg teljesen az eredeti előadásmód. Varga Miklós arra tért ki, hogy amíg nem találkozott Illés Lajossal, addig ő csak egy énekes volt, de a Magyar Ének, a Cantus Hungaricus és a Velünk az Isten tanulása közben vált zenésszé. Benkó Sándor azt tartotta fontosnak a nagyszerű zenész munkásságából, hogy a magyar nyelvben is nagyot, irodalmit hozott létre. Emellett azt az alázatot hangsúlyozta, ahogy a zenével és a társművészetekkel bánt. Bolyki László azt emelte ki, hogy Illés Lajos szimbolikus világot alkotott, szövegei túlnőve saját magukon, mögöttes értelemmel bírnak mind a mai napig.

Szöveg: Kováts Annamária, Kép: Sereg Krisztián

képIllés Lajos és egyházi művei

 

Illés Lajos a rendszerváltozás küszöbén vállalt felesége mellett kántori szolgálatot református gyülekezetekben. Az itt kapott lelki élmények ihlették azt a gondolatot, hogy a megújuló egyházi élet fiataljainak ír egy református istentiszteletet, egyben hitvallásként is az igényes muzsikára és új lelkiségre ébredő ifjúság számára. 1991-ben mutatták be a Veled uram című művét. Legtovább Kisorosziban szolgált, ahol számos nagyszabású, szintén vallásos, nemzeti ihletésű szerzeménye született: Magyar ének - Cantus Hungaricus, Betlehem csillaga stb... 2003-ban a Magyar Te Deum zsoltáros hangú muzsikájával köszöntötte a Kisoroszi református templom 200 éves fennállását, Két évvel később a Karácsonyi Te Deum-mal ünnepelte Jézus születését, majd betegsége miatt befejezetlen gondolat és szándék maradt a Pünkösdi Te Deum. 2007 január 29-én hunyt el.

Illés Lajos emlékkoncert – A Sárga Rózsától Betlehem csillagáig! 2012. szeptember 22. 19 óra, Budapest, Papp László Sportaréna, Belépőjegyek: 5900-13900 Ft

A koncertre a belépés gyülekeztek számára 15%-ps kedvezménnyel lehetséges, csoportos (10 főtől) jegyigénylés esetén. Kérik, a jegyigénylést az iroda@illeslajos.hu elektronikus címre továbbítsák és tüntetessék fel azt a ticketexpress irodát, ahol átvenni kívánják a jegyeket. A jegyirodák címe megtalálható a www.illeslajos.hu és/vagy a ticketexpress.hu honlapon.