Egyre többen vállalják, ha lelki nehézségekkel küzdenek, vagy a hitükben bizonytalanodnak el. Ha merünk segítséget kérni, az már magában hordozza a gyógyulás lehetőségét – vallja Sallayné Sziki Judit bodajki református lelkipásztor, mentálhigiénés szakember. Hogyan építheti a gyülekezeteket a lelkigondozás? Mit tehet lelki egészségének megőrzéséért a lelkipásztor? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ a lelkipásztori hivatás éve alkalmából.
Mennyire hangsúlyos része a lelkipásztori szolgálatnak a lelkigondozás?
Érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni rá. Számomra mindig is fontos volt másokra odafigyelni, meghallgatni őket. Szolgálatom közben sokféle emberrel találkozom. Bár a teológiai tanulmányaim részét képezte a lelkigondozás, de többet szerettem volna tudni róla. Korábban én is kerültem olyan helyzetbe, amikor nem tudtam hatékony segítséget nyújtani a felmerült problémák megoldásához. Amikor a gyakorlatomat töltöttem, nem éreztem elegendőnek a tudásomat ahhoz, hogy szakszerűen tudjak segíteni, ezért másoddiplomás képzésként elvégeztem a mentálhigiénés lelkigondozást a Semmelweis Egyetemen. Az ott tanultak megkönnyítik a mindennapos szolgálatomat, akár gyászolóval beszélgetek, akár idősgondozáskor, vagy hittanórán a gyerekekkel. Lelkipásztorként és mentálhigiénés szakemberként is rendszeresen felmerülnek olyan problémák és kérdések, amelyek esetében sokat adnak a tanultak. Nemcsak a gyülekezeti szolgálatban, hanem a mindennapi életben is hasznos hátteret és eszközt nyújt a mentálhigiénés megközelítés.
Sallayné Sziki Judit református lelkész, mentálhigiénés szakember
Kik fordulnak önhöz lelkigondozásért és milyen jellegű problémákkal?
Sok külső megkeresést kapok. Járnak hozzám olyan kliensek, akik nem a gyülekezetemhez tartoznak. Más felekezetből is fordulnak hozzám olyan sérülésekkel, amelyekre nem találnak választ, viszont nem mernek elmenni pszichológushoz vagy pszichiáterhez, mert félnek a megbélyegzéstől. Gyakran érkeznek párterápiára, hogy ne válás, hanem az Isten által megszentelt házasság megtartása legyen a fő irány. Emellett sokféle mindennapos problémával találkozom, az egyik a gyászfeldolgozás. A gyerekekkel leggyakrabban a szorongás miatt szoktam beszélgetni. A személyes, négyszemközti alkalmakon bármilyen témát felvethet a hozzám forduló. Ilyenkor biztosítom a kliensemet, hogy biztonságban van, megoszthatja velem a problémáit. Hiszen gyakran az is nehézséget jelent, hogy nem mernek beszélni, illetve tartanak attól, hogyan fejezzék ki magukat, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljenek. A biztonságos közeg megteremtésével igyekszem a félelmeiket feloldani. Hangsúlyozni feléjük, hogy ezeken az alkalmakon őszintén megoszthatják a nehézségeiket. Szoros és szabályos kereteken belül dolgozom. Azzal is tisztában vagyok, hogy meddig tart a kompetenciám. Akinél nem érzem megfelelőnek a tudásom, tovább tudom küldeni a megfelelő szakemberhez.
Hogyan tudja összekapcsolni a hagyományos lelkipásztori szolgálattal a lelkigondozási foglalkozásokat?
A mentálhigiénés lelkigondozói eszközöket a bibliaórákon és az istentiszteleteken is aktívan hasznosítom. Úgy tapasztalom, hogy a gyülekezetem is szívesen fogadja ezt. Már szokássá vált Bodajkon, hogy minden nagy ünnep előtt lelkigondozói, bibliodrámás hetet tartunk, így készülünk fel például a karácsonyra, húsvétra. A bibliaórák után a résztvevő gyülekezeti tagok arról számoltak be, hogy közelebb érzik magukat Istenhez és ahhoz az ünnephez, amelyre készülünk.
A lelkipásztorhoz más felekezetből is fordulnak olyan sérülésekkel, amelyekre nem találnak választ
Volt már olyan, hogy valaki elment önhöz lelkigondozási foglalkozásra, és meghívást érzett a gyülekezetbe vagy a keresztyén közösségbe?
Igen, volt. Az is gyakorta előfordul, hogy az illető eleinte nem vallási szempontból szeretne a problémájára megoldást keresni. A lelkigondozás lényege az, hogy meghallgatom a másikat, de valójában nem én teszem ezt, hanem Jézus Krisztus. Én csupán eszköz vagyok, segítem őt, kísérem az úton. Aki elzárkózik a keresztyén tanítástól, az is találkozni fog előbb-utóbb azzal, aki valójában hallgatja őt. A mentálhigiénés lelkigondozás alapvetése az, hogy teljesen mindegy, hogy ki, milyen háttérből érkezik. Az úton elindulás már hordozza a gyógyulás lehetőségét. Hasonló az emmausi tanítványok történetéhez, ahol Jézus melléjük szegődik és kíséri őket, az út végén pedig felismerik őt. Hogy ez kinél, miként jelenik meg, az függ a klienstől és attól, hogy éppen milyen lelki állapotban, élethelyzetben van.
Hívőként merjük beismerni, ha nem vagyunk jól és gyógyulásra vágyunk?
Egyre többen felismerik, hogy gyógyulni szeretnének, vagy szabadulnának elakadásaikból, ezért segítséget kérnek. Sokan vállalják a problémáikat, akár mentálhigiénés nehézségekkel küzdenek, akár a hitükben bizonytalanodnak el. Gyakran hangsúlyozom, hogy nem kell egyedül cipelnünk a terheket. Lehet és érdemes is segítséget kérnünk, hiszen már az is segít, ha egy külső szemlélő meghallgatja a vívódásainkat. Akármilyen közösségi programon veszek részt, például családos táborban vagy baráti társaságban, előbb-utóbb megkeresnek azok, akiknek szükségük van lelki támogatásra, vagy hozzám küldenek olyan valakit, akinek problémája van. A lelki gyógyulást nemcsak önmagunk, hanem közösségeink és a társdalom számára is fontosnak és hasznosnak tartom. Ezért lenne kulcsfontosságú, ha széles körben is elfogadottá válna.
„A lelki gyógyulás nemcsak önmagunk, hanem közösségeink és a társdalom számára is fontos”
A lelkipásztorok, ha meginognak, vagy kiégés fenyegeti őket, szoktak segítséget kérni?
Itt, Mezőföldön mi, lelkészek jó kapcsolatot ápolunk egymással. Közös, kiscsoportos imakört tartunk, ahol a számunkra nehézséget jelentő kérdésekről, például a kiégésről is beszélgetünk. Egymást segítjük ebben a szép és sokoldalú, ám gyakran nehéz hivatásban. Nemcsak a szolgálatban lehet kiégni, hanem mivel a többségünk családos ember, ennek szépsége mellett a problémák is kivétel nélkül mindannyiunkat érintenek. A párkapcsolati, gyermeknevelési problémákat, gyászelakadásokat mi is megéljük. Szolgálatunk egyik nehézsége az az elgondolás, hogy üvegfalú parókiákban élünk. Viszont ennek nem kellene így lennie. Pályám kezdetén egy lelkipásztor mentorom azt mondta, hogy a szolgálatom elején kell meghúznom a határokat. Szigorúan betartanom azt, mikor vagyok szabadságon, mikor vagyok csak a családé, mert különben könnyen elmerülök a teendőkben. Jól ismerem ezt az érzést, amikor az otthoni és a gyülekezeti terhek is ott tornyosulnak felettem, és ha nem változtatok, akkor kiégek a szolgálatban. A lelki egészségem megőrzését ezért feltétlenül szükségesnek tartom. Ebben segítségemre vannak a lelkigondozói képzésen tanultak. Például az, hogyan lehet a kiégésre utaló jeleket magunkon is felismerni, mikor kell megállnunk, és ha szükséges, újra terveznünk. Minden lelkipásztor kollégámat arra biztatnék, hogy vegye komolyan saját maga és a gyülekezete lelkigondozását. Merjenek segítséget kérni, mert ezt a lépést senki más nem teszi meg helyettük.
Ön hogyan szokott töltődni? Mi az, ami kikapcsolódást jelent?
A tudatosság számomra ebben mindig is fontos volt. Vannak olyan hobbijaim, amiket már gimnazista korom óta űzök, és ragaszkodom hozzájuk. Nyolc éve karatézom, előtte versenytáncoltam. A bodajki gyülekezeti teremben táncot tanítok. Sokan jönnek a faluból, a tánccsoportunk vegyes, mindenféle felekezetből vannak tagjaink. Erre is egyfajta misszióként tekintek. A tánc – amellett, hogy fizikailag is jótékony – feltölt hitben is, mert érzem, hogy minden egyes alkalmon köztünk van Jézus Krisztus. Erősít, hogy ilyen helyzetben is tudok róla bizonyságot tenni. A baráti köröm által is töltődöm, a megtartó és szeretetteli kapcsolatokra érdemes időt szánni és áldozatot hozni értük. Időnként azonban rangsorolni is szükséges. Fontos az énidő a családban és a gyülekezetben is. Elsősorban a családom lelkipásztora vagyok, és akkor tudok ebben a szolgálatomban működni, ha a lelkem is rendben van. Ezáltal tudok feléjük is egészséges egyensúlyt és hitet közvetíteni.
A mentálhigiénés lelkipásztori hozzáállás milyen hatással van a gyülekezeti életre?
A fő célom az, hogy a gyülekezet elsősorban lélekben növekedjen. A nagyobb eklézsiáknál már elkezdődött az a folyamat, hogy megszűnnek a parókiai határok. Nem az számít, hogy kinek mi szerepel a lakcímkártyáján, hanem az, hogy hol talál magának olyan testvéri és lelki közösséget, ahol épülni tud. Bodajkon a református közösség sok tagja nem helyi lakos. A környező településekről is járnak a gyülekezetünkbe, amely befogadja őket, és együtt tudjuk imádni Istent, dicsőíteni Krisztust. Talán ez az az út, ami megújulást hozhatna a keresztyénségnek is.