Kalandozás a két háború közötti ember világában

A Ráday-napok programjai sorában nyitották meg szeptember végén a Bibliamúzeum legújabb időszaki kiállítását. A tárlat újonnan és újra felfedezett alkotók munkáiból válogat, a XX. századi művészek között olyan neveket vonultattak fel a szervezők, mint Beck Judit, Detre Szilárd, Somos Miklós, Gyenes Gitta, Marosán Gyula, Scheiber Hugó, Muzslai Kampis Margit, Erdei Viktor, Járitz József és Bossányi Ervin.

A képeknek nincs konkrét vezérfonala, mint például a legutóbbi, Körülzártál engem című időszaki kiállításon, amely az érintés aktusa köré rendezte az alkotásokat. Ezzel szemben az Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött szabadon, gondolatfoszlányok mentén mutatja meg magát. A cím József Attila Érik a fény című verséből származik, amely a Kassák Lajos által is képviselt avantgárd művészet hangján, szabadversként szólal meg, kitörve a konvencionális keretekből, persze sajátosan József Attila-i módon.

A külvárosi épületek, a reggel munkába igyekvő emberek, a villamos, a gyárépületek mind előhívják elménkben a költő által ábrázolt külvárosi éjjeleket, még ha nem is jelenik meg feltétlenül a József Attilát jellemző ború és fájdalom. A modern világ utat tört magának, a nagy háború révén megváltoztatta a XX. századi embert. „A háború, amely véget vet minden háborúnak” – vélték a kortársak, de nem jött el a hőn áhított béke és boldogság, ám a romokon egy új, modern világ épült. Azonban a régi sem tűnt el, ezt tükrözi a kiállításon a festmények egy csoportja is, amelyeken egymás mellett láthatjuk az 1930-as évek lebujainak meztelen táncosnőjét és egy kendő mögé bújt asszonyt. Parasztasszonyok, a kor legújabb párizsi divatja szerint öltözött hölgyek és az aktok is megférnek egymás mellett. A nagy kérdések azonban maradtak a régiek, hiszen az elmúlást nem győzte le az ember, a holttest ugyanúgy fekszik kiterítve, mint több száz évvel előtte, a gyászoló pedig ugyanúgy ül mellette. „Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld” – olvasható a kép felett az idézet, de a gyászoló asszony arcán nem látunk mosolyt, képzeletében azonban feltörhetnek az emlékek, bár ezt mi nem láthatjuk.

A tárlat képeit leginkább csak a hangulatuk köti össze, az alkotókban azonban közös, hogy karrierjük valamilyen módon megszakadt, nem futott be egy jól követhető, egyértelmű ívet. A művészházaspár, Marosán Gyula és Zemplényi Magda például Kanadába emigrált az 1956-os eseményeket követően, és a tengerentúlon már csak a férj alkotott. Járitz Józsa több pályát is megjárt, Párizsban táncot tanított, majd hazatért, és festeni kezdett. A kiállításon egészen rejtélyes művészekkel is találkozhatunk, valakiről például semmit sem tudunk, csak a műve áll előttünk, mint egy lábnyom, amelyet maga után hagyott. József Attilához is találunk közvetlen kötődést: Gyenes Gitta festő lánya, Wallesz Luca a költő múzsája volt.

A Bibliamúzeum Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött című kiállítását nem igazán lehet egy gondolati íven végigjárni, de befogadni már nem lehetetlen. A képek és a néhány szobor nehezen megmagyarázható módon egységes atmoszférát teremt. A látogató felfedezheti magának az idézetek és képek párosításában rejlő történeteket, gondolatokat, elmélázhat József Attila életén és világán egy-egy külvárosi kép kapcsán, ráismerhet az átmeneti korra, amely a második világháborúban csúcsosodott ki. Bármelyik is érinti meg a befogadót, különleges élményben lesz része.