Fekete Fanni szerető családban nevelkedett, de kamasz- és ifjúkorát szinte egészen lefoglalta a szorongással való viaskodás. Pár éve eltalált a Budapest-Budai Református Egyházközségbe, ahol sokat gyógyult, sőt, nemrég bizonyságot is tehetett új útjairól a közösség előtt. Tanulságos, milyen külső-belső feltételek kellettek ahhoz, hogy Isten feltétel nélküli szeretete célba találhasson az ő esetében is.
Keresztyénként egy életre választunk házastársat, éppen ezért a szingliség életünk egyik legfontosabb és vissza nem térő időszaka. Ez az az időszak, amikor felkészülünk, és amikor megalapozzuk a párkapcsolatot. Ha pedig az alap megépítésére nem fordítunk elég gondot, akkor sokkal nehezebb dolgunk lesz a ráépített kapcsolattal.