Nem könnyű egy háborús vegyi katasztrófa közepén egy lelkészcsalád fiútinédzserének lenni. Ahogy az sem, ha leányként a kamaszkor a család kettészakadása, iskolaváltás és egy kirobbanó háború küszöbén jön el. A Halász házaspáron ma már nyoma se látszik a délszláv háború borzalmainak. Vagyis talán az akkor szerzett istenélmények hatására mertek teljes bizalommal lépni az anyagi biztonság helyett a hit útjára, amikor a munkahelyüket az adományokból élő, felekezetközi Gyermekmisszióra váltották a gazdasági válság idején. Isten elkapta őket, ahogy Sámuelt is, amikor fiatalon a bombázáskor szó szerint felkapta a légnyomás.
Jelnyelven tanulták az Úri imádságot a szerbiai Délvidék református kiskamaszai és kamaszai. Táboruk témája a szeretet különböző megéléseit járta körbe. Az isteni és az emberi szeretetről, a sajnálatról és a cselekvő szeretetről is kérdeztük őket, miközben ők a hallássérültek világát ismerték meg Bácsfeketehegyen.