A fiatalok megtartásának eszköze

2016. május 08., vasárnap

Kilenc európai ország protestáns egyházában zajlott 2012 őszétől 2013 tavaszáig az a Nemzetközi Konfirmációs Kutatás, melyben a Magyarországi Református Egyház a hazai evangélikus és metodista egyházakkal közösen vett részt. Hámori Ádám szociológussal, a kutatás magyarországi tagjával beszélgettünk a konfirmációról, az ezzel összefüggő felkészítésről és az oktatásban részesülő fiatalokról.

Hogyan lehetne röviden összefoglalni a kutatást? Mi hívta azt életre?

2007-2008-ban volt a kutatás első része, majd 2012-2013-ban volt a második adatfelvételi hullám. A kelet-európai országok közül Magyarország és Lengyelország vett részt benne. Friedrich Schweitzer professzor vezetésével a tübingeni egyetem gyakorlati teológiai tanszéke kezdeményezte ezt a vizsgálatot. A cél kifejezetten az volt, hogy a konfirmációs munka nemzetközi összehasonlítására tegyen kísérletet: a különböző európai országokban − ahol jelentős protestáns közösségek vannak − hol a helye a konfirmációnak az egyházak életében, milyen gyakorlatot követnek, milyen hatékonysággal működnek. Ennek legfontosabb és leglátványosabb eleme az volt, hogy a közreműködő egyházak fiataljai és a konfirmációban résztvevő szolgálók körében végeztek egy utánkövetéses vizsgálatot. A felkészítési időszak kezdetén volt egy előkutatás, aztán a fogadalomtételt kevéssel megelőzően volt egy második vizsgálat. Mindezzel vizsgálható volt, hogy a konfirmációs felkészítés milyen hatékonysággal tudott változtatni a fiatalok gondolkodásmódján, egyházhoz való attitűdjén és – már amennyire ez mérhető kérdőíves formában – a hitvilágán.

Milyen alapvető megállapítások szűrhetők le a publikált eredményekből?

Az egyik általános megállapítás, hogy mind nyugat-európai összehasonlításban, mind a mi várakozásainkhoz képest meglepően tradicionalistának és konformistának tűnnek a válaszadók. A konfirmációs felkészítésre járó fiatalok, azt mondanám, olyan „jó gyerekek”, akik azt várják a felkészítéstől, amit mi is gondolunk róla, hogy kínál. Már a felkészítés elején kifejezetten jól érzékelik, hogy itt valamilyen hitbeli, teológiai kérdésekbe kapnak bevezetést. Mivel azt is kapják, összességében határozottan elégedettnek tűnnek a felkészítés menetével és a lelkipásztor munkájával. Jó példa erre a személyes hitbeli döntés, azaz hogy a későbbiekben fontos lesz-e számukra az egyház, a konfirmáció lezárulta után szeretnének-e egyháztagok lenni. A válaszok azt mutatják, hogy azok a fiatalok, akik a felkészítés végén egyháztagok szeretnének lenni, már eleve ezzel a pozitív hozzáállással érkeznek.

Kimutatható volt továbbá, hogy a mi református beszédmódunktól − Nyugat-Európához képest − idegen a részvétel és a bevonódás abban az értelemben, hogy a fiatalok ne csak iskolás módon, frontális oktatást kapjanak, hanem ők is alakíthassák, tehát tevékeny módon részesei lehessenek a felkészítés folyamatának. Ez a fajta demokratizmus nem kifejezetten jellemző a hazai konfirmációs csoportokra, míg a skandináv országokban mindenhol magasabb ennek az elvárása és a megvalósulása is. Nyugat-Európában egyértelmű, és most már Magyarországon is láthatóvá válik: bármilyen közösségben erősebb bevonódást, elkötelezettséget jelent, ha valaki maga is személyesen részese egy folyamatnak. A konfirmáció a már említett személyes döntést és hitvallást jelenti – ebből a szempontból talán nem megalapozatlan azt feltételezni, hogy a személyes bevonódás egy fontos, hatékony eszköz lenne. Ez bizony hiányzik a hazai konfirmációs gyakorlatból.

Egyetlen tényező van, ami szinte minden országban, így Magyarországon is lényeges: a családi háttér fontossága, hogy a szülők hogyan viszonyulnak a valláshoz. Ez a tapasztalat egybevág az országos ifjúságkutatás eredményeivel is. A konfirmációs oktatásban is jellemzően azok a fiatalok vesznek részt, akiknek óriási többsége korábban járt gyülekezeti vagy iskolai hittanoktatásra. Ez nem tipikusan kelet- vagy nyugat-európai sajátosság, hanem globális. A konfirmációt, mint „műfajt” a mai napig meghatározza a 100 évvel ezelőtti népegyházi tradíció: akkor az volt a természetes, hogy az emberek jártak templomba, tartoztak valahová, és legalább ezeket a mindenki által követett „intézményes rutinokat” betartották.

Milyen életkorban konfirmálnak Európában?

Ma a kontinensen jellemzően mindenhol a 14 – plusz-mínusz pár – éves kor a konfirmáció ideje. Ebben a „plusz-mínuszban” az az izgalmas, hogy értelmi, érzelmi fejlődést tekintve nagyon sok minden történik ebben az életkorban. Egy-két év rengeteget számít abból a szempontból is, hogyan állítják össze a konfirmációs tananyagot. Az elmúlt években – kényszerből – nagyon sok helyen fiatal gyerekkorra, akár 12 éves korra tolódott, csúszott a konfirmáció ideje. Egyszerű az ok: az adott településen ez az életszakasz, amikor még elérhetőek, otthon vannak a fiatalok. Néhány éven belül szétszóródnak a távolabbi középiskolák felé, és ha épp otthon töltik a hétvégét, nem az az első dolguk, hogy a templomba menjenek.

A konfirmáció ideje egy korszak vége vagy egy másik eleje?

Nem sok kifejezetten erre a korosztályra szabott bibliai vagy missziói alkalom létezik, és a konfirmációban nagyon sok elem kínálkozik, ami alkalmassá tehetné arra, hogy az első vonzó, izgalmas, behívó élményt megadja a fiataloknak. A konfirmáció sok gyülekezetben − ezt mutatják más, e témában végzett kisebb mértékű kvalitatív kutatások is – most a gyerekkori hittanoktatás vége, lezárása. Ha az ifjúsági misszió egy fontos elemeként, első állomásaként akarunk rá tekinteni, akkor újra kell gondolni a struktúráját, jellegét. Sok helyen már próbálkoznak ezzel.

Mik a jövő kérdései?

Kérdés, hogy a mostani gyakorlat mennyire lehet hívogató, befogadó jellegű olyanok számára, akik nem vallásos háttérből jönnek. Bizony itt számolnunk kell azzal, hogy statisztikák alapján, hozzávetőlegesen 10 százalékkal több fiatalt tudunk elérni a választható hitoktatás révén, mint mikor a hitoktatás csak a templomi keretek között zajlott. Ez a 10 százalék olyan fiatalokat jelent, akik családjának nem volt templomi kapcsolata korábban. Ők az iskolában találkoznak először a templomi dolgokkal. Volt egyfajta „felhajtóerő”, amikor az erkölcstan és hittan között kellett választani. Sok szülő azt sem tudta, mi az a hittanoktatás, de úgy állt hozzá: „a mai világban abból nem lehet baj, ha egy kis vallást tanul a gyerek”. Ez óriási esély.

Még mindig nincs igazán megnyugtatóan végiggondolva, de egyre közelebb kerül az az idő, amikor el kell dönteni: Mi lesz a 14 évet elérő, iskolai hitoktatásban résztvevők konfirmálásával? Ki fogja az ő felkészítésüket végezni? Milyen viszonyban fog állni az iskolai hitoktatás a konfirmációs felkészítés anyagával? A legradikálisabb válasz azt mondatná: gyakorlatilag az iskolai hitoktatás utolsó két éve legyen az, amikor a konfirmációs felkészítés van. Felveti azt a kényelmetlen kérdést is: mitől lesz egyébként a templomba soha nem járó gyereknek gyülekezeti közösségi élménye? Ezt előbb-utóbb végig kellene gondolni: egy gyülekezeti elő-élményekkel, és vallási előképekkel nem rendelkező fiatal számára mennyire érdekes, vonzó mindaz, amiről mi most úgy gondoljuk, hogy a konfirmáció-előkészítőn foglalkozni kell vele.

Van-e arra remény, hogy a gyakorlatba is „átmegy” a kutatás eredménye? Külföldön, a Westfáliai Egyházban van arra szándék, hogy a felmérés megállapításai mentén átgondolják a konfirmációi oktatás egészét.

Azokban az években, amikor készítettük, úgy éltük meg, hogy egyházi részről egy viszonylag széleskörű szakmai összefogásba ágyazódik be a kutatásunk. A Zsinati Oktatásügyi, az Ifjúsági és a Missziói Irodától is voltak közreműködő partnerek a károlis kollégákon kívül, de a Doktorok Kollégiuma is bekapcsolódott a munkába. Hogy lesz-e (s ha igen, milyen) következménye, azt nem tudom megmondani. Tény, hogy közben évek óta tapasztalni egyfajta érést, feszültséget a konfirmációs munka környékén. Az Ifjúsági Iroda kerületi, megyei és határon túli ifjúsági referensekkel már Kárpát-medencei szinten tud közösen gondolkodni és „ötletelni” erről. Időről-időre meg is teszik a maguk ajánlásaikat, észrevételeiket. Eközben egyházmegyékben szakmai napokat rendeznek arról, hogyan alakítsák át a saját konfirmációs gyakorlatukat. Gyülekezetek találják ki, hogy mostantól kezdve máshogy csinálják, saját kátét dolgoznak ki, átírják a fogadalom szövegét, és azt használják… A legkülönbözőbb helyi ötletek vannak.

Konfi+
A fejlődésre való hajlandóság hívta életre a Konfi+ nevet viselő, kétévente megrendezett konferenciát. Az immár negyedik Konfi+ szakmai műhelyt idén augusztus 14-17. között Debrecenben rendezik meg. VezérigéjeTe azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással” (Titus 2,1), és a témája a konfirmáció szerepe, fontossága és lehetőségei. Ezt idén elsősorban abban a kontextusban vizsgálják meg, hogy milyen változásokat is generál a kötelező intézményi hitoktatás. A szervezők célja, hogy lelkipásztorok, ifjúsági vezetők és gyakorlati szakemberek segítségével olyan sikeres modelleket mutassanak be, melyek segítenek abban, hogy az ifjúság között szolgálók bölcs sáfárként foglalkozzanak velük. A nyári konferencia főelőadója Dr. Friedrich Schweitzer professzor lesz, aki az interjúban említett többéves nemzetközi konfirmanduskutatás oszlopos tagja. A regisztráció várhatóan május közepén indul. 

Szöveg: Telepóczki Márta
Fotó: Füle Tamás / parokia.hu
A címlapképen szereplő konfirmációi emléklap Csengő-Tschörner András tulajdona. 


Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Mk 11,1–14

„...Dávidnak eljövendő országa!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink