Úton Jézus barátaiként

2013. január 19., szombat

„A szakadások megszüntetése lehet emberi szándék, ám az egységre való törekvés valójában isteni parancs, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül" – Kránitz Mihály katolikus teológus elmélkedése az egységről és a krisztusi barátságról az ökumenikus imahét ötödik napján.

A keresztények egységéért végzett imahétnek már több mint százéves múltja van. A szétszakítottság, a széthúzás hiteltelenné teszi a keresztyének/keresztények közös tanúságát az evangéliumról. A szakadások megszüntetése lehet emberi szándék, ám az egységre való törekvés valójában isteni parancs, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.

Jézus, mielőtt kijelentené imádságában a szenvedés előtti estén, az utolsó vacsorán mennyei Atyjához intézett vágyát, hogy – tanítványaira gondolva –, „legyenek mindnyájan egy", akkor ránk, a későbbiekben hozzá kapcsolódókra, a benne hívőkre is gondol, akiket barátainak nevez: „Nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem: Legyen mindnyájan egy."

Már az ószövetség Isten barátjának nevezte Ábrahámot, minden hívő atyját, s ez az „isteni" magatartás csak erősödött az újszövetségben, ahol meg is jelent látható, érzékelhető módon a barátság addig láthatatlan partnere a megtestesült Ige személyében, a Názáreti Jézusban: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Az emberi barátság is értékes, hát még az isteni, ahol az egyik fél tökéletes és mégis feltétlen módon ajánlja fel önmagát a mindenkori embernek, aki voltaképp a teremtménye is, és mutatja meg a „holtig", s még az azon túl is megnyilvánuló szeretetét. Itt nem csak érzelemről van szó, hanem egy isteni akaratról, mely összeköti az embereket Istennel és az embereket Krisztuson keresztül egymással is: „Szerette övéit – olvassuk Jézusról –, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket."

Isten barátainak az Úr Jézus szándéka szerint egyetlen közösséget és egységet kell alkotnia. Ez már az első tanítványok között is feladat volt, s az évszázadokat megélt keresztény közösségek számára pedig kötelesség. Isten emberré lett, s így az emberi természetet – a barátságra való képességet is – magára vette. Az Atya a Fiában, Jézus Krisztusban az ember számára a tökéletes embert mutatja fel, mint megvalósítható és követhető példát. Jézus baráti szeretetének megtapasztalása után már nem választható szét az isteni és az emberi barátság, az Isten- és az emberszeretet.

Alaptörvényként fogalmazódott meg az első keresztények között, hogy, aki gyűlöli testvérét, akit lát, nem szeretheti igazán Istent, akit nem lát. Nem lehet elvont, elméleti a hitünk és nem lehet elvont, elméleti a szeretetünk sem. Akkor szeretjük Jézust – amint ezt ő maga is többször kifejtette –, ha megtesszük, amit kér tőlünk, s akkor szeretjük felebarátunkat, ha őt jézusi szeretettel szeretjük, mert ezt megint csak ő maga kéri: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket".

Ez az új parancs. A szeretet parancsa. Jézus, bár szelíd volt, ezt határozottan mondta: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást." Vajon nem ez az istenhasonlóság, a szeretetre, a barátságra való képesség? Ez nem öncél, inkább közösségi cél, mert az egymás iránti jó viszonynak üzenete van. Az első gyülekezet tagjairól azt mondák: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!" Ma úgy kellene élnünk, olyan összefogással, hogy a kívül állók megállapítsák: „Nézzétek, mennyire szeretnek minket!" A közösséget alkotó tagok szeretete és barátsága így másokra is kiárad: „Arról fogják megtudni, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást" – figyelmezet Jézus.

Magas ez a mérce – mondhatnánk. De ami szép, az mindig nehéz. Ha, a sokszor visszahúzó erők ellenére is, megkíséreljük a jézusi, voltaképpen isteni szeretettel szeretni embertársainkat – még a fájdalmas tapasztalatok ellenére is –, akkor látható és érezhető módon fog egyesülni a keresztény hívő közösség akár családi, munkahelyi, nemzeti vagy világviszonylatban, és jöhet létre az Isten és az ember között megvalósult barátság révén az az egység, melyet a szeretetét a legnagyobb tanúságtétellel – az élet odaadásával – megmutató Üdvözítő kért számunkra, Krisztus mai tanítványai és apostolai számára is: „Legyenek mindnyájan egy!"

Az imafüzet összeállítói – az indiai keresztények –, is ezt kérik tőlünk, hogy a lelki barátság révén törekedjünk a Krisztus által akart egységre. Tőle kell megtanulnunk, hogy mit jelent a barátság, mit jelent a feltétlen szeretet, s azt is, hogy miképp lehetünk a Mennyei Atya számára kedvesek, akikben Fiának képét ismerheti fel.

Az indiai keresztények egy hatalmas földrész, a több mint egymilliárd lakosú ország mindössze két százalékát alkotják. Nem lehetnek álmaik, hogy majd egyszer ott mindenki keresztény lesz. És mégis a legnagyobb elkötelezettséggel és öntudattal élik meg, amit Jézus övéinek mondott mennybemenetele napján: „Legyetek tanúim egészen a föld végső határáig!" Az összetartás és a szeretet ereje – mondhatnánk hatalma – azonban csodákra képes. Mert az indiai oktatás – óvodák, iskolák, intézetek, főiskolák és egyetemek – huszonhat százaléka viszont keresztény kézben van. Téríteni nem lehet, a szeretetet, a krisztusi barátságot a tudással együtt viszont, tovább lehet adni: „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, barátaimnak mondalak benneteket!"

Úgy tűnik, indiai keresztyén/keresztény testvéreinktől van mit tanulnunk. Vessük le előítéleteinket, melyek sokszor akadályoznak tisztánlátásunkban, hogy a másikban ne a tőlünk idegen másikat, esetleg ellenfelet, hanem testvért, fele-barátot, mint magunkhoz hasonlót lássunk, akiért Krisztus meghalt és fel is támadt, s akivel – bármilyen nehéznek tűnik is –, egységben, és őszinte szeretetben, barátságban kell élnünk. Ez ad majd – emberileg szólva – alkalmat a Szentléleknek, hogy a várva várt egységet a keresztyének/keresztények közötti szeretet és barátság jeleként hozza létre.

Kránitz Mihály

A szerző katolikus teológus, egyetemi tanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán

Úton Jézus barátaiként. Ma az emberi barátság és szeretet bibliai képére figyelünk, amely modellje az Isten emberek iránti szeretetének. Annak megértése, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, következményekkel jár Jézus közösségén belül. Az egyházban a kizárólagosságnak minden megjelenése ellentmondásban áll azzal a közösséggel, amelyben mindenki egyenlően Krisztus barátja.

 

Az ötödik napra ajánlott igeszakaszok: szeretni és szeretetnek lenni (Énekek Éneke 1,5-8.), megvizsgálsz és ismersz engem (Zsolt 139,1-6.), vendégszeretet Krisztusban (3Jn 2,8.), barátaimnak nevezlek benneteket (Jn 15,12-17.).

Istent keresem

2Krón 27

„...állhatatosan Istenének, az Úrnak az útján járt” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →