A Krisztus-hívők egységéért imádkozunk

2019. január 19., szombat

A keresztyének minden évben a világ minden táján azért gyűlnek össze ezen január 20. és 27. között, hogy imádkozva növekedjenek az egységben. A 2019-es ökumenikus imahetet az indonéz keresztyének készítették elő. Bibliai gondolatok és imádságok az imahét minden napjára.

Indonézia 265 millió lakosának nagyjából 86%-a muszlim, a népesség mintegy 10%-a azonban a különböző hagyományokat követő keresztyén közösségekhez tartozik. Az etnikai, nyelvi, vallási tarkaságban az indonézek arra törekszenek, hogy szolidaritásban és együttműködve éljenek, azaz közösséget vállalva egymással örömben, bánatban, az élet és a munka minden területén.

Ezt a mindig is törékeny harmóniát ma új veszélyek fenyegetik. Az utóbbi évtizedek gazdasági növekedése versenyközpontúvá vált. Ez megfertőzi a politikát, az üzleti világot, gyakran rombolja a környezetet, aláássa az igazságszolgáltatást és a jogalkalmazást. Emellett bizonyos etnikai és vallási csoportok gyakran olyannyira kötődnek a vagyonhoz, hogy ez feszültségeket szül. A keresztyén közösségekben újra tudatosult az egység fontossága, és közös elkötelezettséggel, együttesen emelik fel szavukat az igazságtalanságok ellen.

„Keresztyénként kötelességünk megvizsgálni, hogy nekünk mi részünk van ezekben. Csak akkor tehetünk bizonyságot arról, hogy megéljük az egységet a sokféleségben, ha szem előtt tartjuk Jézus imádságát, »hogy mindnyájan egyek legyenek«. Csak a Krisztusban megélt egységünk által leszünk képesek felvenni a harcot az igazságtalansággal szemben, és szolgálni az attól szenvedő áldozatok javát" – írják az imahét előkészítő füzetében.

Bibliai gondolatok és imádságok az imahét napjaira:

1. NAP

„Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!" (Ám 5,24) • Ám 5,22–25 A lélektelen istentisztelet hiábavaló • Lk 11,37–44 Jézus beszéde a farizeusok és a törvénytudók ellen

A keresztyének olykor igen elkötelezettek imádságaikban és az istentiszteleten, de kevésbé lelkesek, ha a szegényekről és a kirekesztettekről van szó. Előfordul, hogy imádkozunk a templomban, mégis elnyomjuk embertársainkat vagy kizsákmányoljuk környezetünket. Vannak olyan emberek, akik odaszánással gyakorolják hitüket, de vannak olyanok is, akik – akár erőszakkal – elnyomják a más hitűeket. Lukács evangéliumában Jézus arra emlékeztet minket, hogy a valódi istentisztelet leginkább az igazságos tettekben mutatkozik meg, és különösképpen elítéli azokat, akik elhanyagolják ezt a feladatukat. Ámósz próféciájában Isten nem fogadja el az istentiszteleti áldozatot azoktól, akik nem törődnek az igazsággal, egészen addig, amíg nem hagyják, hogy „áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak" (Ám 5,24). A próféta ragaszkodik ahhoz, hogy feltétlen kapcsolat legyen az istentisztelet és az igazságos tettek között. A keresztyének, ha meghallják a szegények és az elnyomottak könyörgését, szolgálatukban közösséggé formálódnak egymással és a Szentháromság Istennel.

Istenünk, aki védelmezed az özvegyeket, az árvákat és a kitaszítottakat! Megmutattad nekünk az igazság útját, segíts nekünk, hogy követni tudjuk azt! Add, hogy keresztyénként ne csak a szívünkkel és gondolatainkkal, hanem cselekedeteinkkel is imádhassunk téged! A Szentlélek segítsen és vezessen minket az igazságért végzett munkában, bárhol legyünk is, hogy sok embert megerősíthessünk! Jézus nevében kérünk! Ámen.

2. NAP

„Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van." (Mt 5,37) • Ef 4,22–25 Az elhívatáshoz méltó élet a hit nagykorúságában és egységében • Mt 5,33–37 A törvény magyarázata

Az erőszak nemcsak fizikai támadásban vagy rablásban mutatkozhat meg, hanem a pletykálkodásban és rosszindulatú híresztelésekben is. A közösségi média ráadásul megkönnyíti a valótlanságok gyors terjedését. A hazugságokat és előítéleteket sokszor a vallási csoportok (beleértve a keresztyéneket is) terjesztik – mondják az indonéz keresztyének. Az emberek vonakodnak kiállni az igazságért, mert félnek a megtorlástól, és fenyegetve érzik magukat. Emiatt nem mernek szólni az igazságtalan és félrevezető, félelmet keltő állítások ellen. Jézus határozottan azt mondja: „...ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van." (Mt 5,37) A hamisság megrontja az emberek, közösségek és egyházak közötti jó kapcsolatot, a becstelenség pedig megzavarja az egyház egységét. Az efézusi levél arra emlékeztet minket, hogy „tagjai vagyunk egymásnak". Ez emlékeztető a keresztyéneknek, hogy legyenek felelősségteljesek és őszinték egymáshoz, így növekedhetnek a közösségben. Amikor így teszünk, nem a gonosz lelke, hanem Isten Szentlelke lesz velünk.

Istenünk, adj nekünk bölcsességet, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól! Engedd, hogy az őszinteség vezesse szívünket, és ajkaink az igazságot mondják! Adj bátorságot, hogy még akkor is igazak legyünk, ha mások ellenünk vannak! Tartsd távol tőlünk a képmutatást, tégy minket inkább az egység és béke forrásává, hogy az örömhírt hirdessük mindenkinek! Jézus Krisztus nevében ezért imádkozunk. Ámen.

3. NAP

„Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy." (Zsolt 145,8) • Zsolt 145,8–13 A teremtett világ dicséri az Urat • Mt 1,1–17 Jézus Krisztus származása

„Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez"– mondja a zsoltáríró, kifejezve ezzel, hogy Isten szeretete túlmutat minden etnikai, kulturális, faji, sőt még vallási határon is. Jézus családtörténetének leírása Máté evangéliumában ezt az átfogó szemléletet tükrözi. Miközben az ősi kultúrákban gyakran úgy tekintettek a nőkre, mint alacsonyabb rendűekre, esetleg mint akik férjük vagy apjuk tulajdonai, addig Máté négy nőt nevez meg Jézus ősei között. Ketten közülük – Ruth és Ráháb – pogányok voltak. A listában szereplő másik három nő valamilyen súlyos bűn elkövetéséről volt ismert, gondoljunk például a házasságtörő Betsabéra. Azzal, hogy Jézus családtörténetében ilyen emberek vannak megemlítve, Isten a történelem részévé tette őket, és kinyilatkoztatta, hogy őnála mindenki – férfiak és nők, bűnösök és igazak – szerepel a megváltás tervében. Nem számít, hogy milyen a hátterük. Indonézia tizenhétezer szigetével és ezerháromszáznegyven különböző etnikai csoportjával a világ legnagyobb szigetországa, ahol az egyházak gyakran etnikai alapon különülnek el egymástól. Az ilyen kizárólagosság vezethet némelyeket arra, hogy az igazság egyedüli birtokosaként tekintsenek magukra, ezzel pedig megsebzik az egyház egységét. Az etnikai és vallási fanatizmus erősödése, a manapság egyre inkább terjedő intolerancia közepette a keresztyének úgy szolgálhatnak, hogy összefognak, és tanúságot tesznek Isten mindent átölelő szeretetéről, a zsoltárossal együtt hirdetve: „Kegyelmes és irgalmas az Úr..." (Zsolt 145,8)

Atya, Fiú, Szentlélek egy Istenünk! Hálát adunk neked dicsőségedért, amelyet az egész teremtettségben kinyilvánítottál. Adj nekünk nyílt szívet, hogy felkaroljuk azokat, akik megtapasztalják a kirekesztettség érzését! Segíts bennünket növekedni a szeretetben, hogy túl tudjunk lépni előítéleteinken és az igazságtalanságokon! Add nekünk kegyelmedet, hogy tisztelni tudjuk minden ember egyedi voltát, hogy sokszínűségünkben megtapasztaljuk az egységet! Ezért imádkozunk szent nevedben. Ámen.

4. NAP

„...érjétek be azzal, amitek van..." (Zsid 13,5) • Zsid 13,1–5 Buzdítás szeretetre és tiszta életre • Mt 6,25–34 Isten gondviselése

A zsidókhoz írt levél írója óva int a pénz és az anyagi dolgok túlzott szeretetétől. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy soha semmi nem elég. A szöveg emlékeztet bennünket Isten gondviselésére és arra, hogy ő soha nem hagyja magára teremtését. A termékeny föld, a tenger és a folyók által bőséges élelmet és édesvizet ad Isten, hogy életben tartsa összes teremtményét. Ezek az alapvető dolgok azonban sok embernek hiányoznak. Az emberi gyengeség és kapzsiság gyakran vezet korrupcióhoz, igazságtalansághoz, szegénységhez és éhezéshez. Erős a kísértés, hogy inkább magunknak, saját nemzetünknek vagy népcsoportunknak gyűjtsünk és szerezzünk pénzt, élelmet és természeti erőforrásokat ahelyett, hogy másokról is gondoskodnánk és megosztanánk velük javainkat. Jézus azt tanítja nekünk, hogy nem az anyagi dolgok a legfontosabbak. Elsősorban Isten országát és értékeit kellene keresnünk, bízva abban, hogy mennyei Atyánk ezeket is megadja nekünk. Indonéziában az elmúlt években az egyházak egy része többféle módon is támogatta a vidéki térségekben működő kis egyházakat. A szeretetnek eme egyszerű és gyakorlati példáján keresztül mutatják be a keresztyén egységet, amely Isten ajándéka egyházának. Éljünk egyszerűbb életet, ne hajhásszuk a pénzt, ne halmozzunk fel készleteket szükségeinken felül. Mindez lehetővé teheti számunkra, hogy a föld, közös otthonunk igazságosabb hellyé legyen.

Kegyelmes Istenünk! Köszönjük bőséges ajándékaidat! Add nekünk kegyelmedet, hogy minden áldást szerényen és alázatos hálával fogadjunk! Tégy képessé arra, hogy megelégedjünk azzal, amink van, és készek legyünk osztozni másokkal, akik rászorulnak! Add, hogy a tőled származó szeretetben mindannyian megtapasztalhassuk az egységet, Szentháromság Istenünk, aki élsz és uralkodsz örökkön örökké! Ámen.

5. NAP

Azért küldött el, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek (Lk 4,18) • Ám 8,4–8 A csaló kereskedők ítélete • Lk 4,16–21 Jézus Názáretben

Ámósz próféta kritizálta azokat a kereskedőket, akik csaltak és kihasználták a szegényeket a nagyobb haszon érdekében. Ámósz azt is hangsúlyozta: Isten tudja, hogy mit művelnek, és nem fogja azt elfelejteni. Ő meghallgatja az igazságtalanságot elszenvedő emberek kiáltását, és soha nem hagyja cserben azokat, akiket kizsákmányolnak és jogtalanul bántanak. Olyan globalizált világban élünk, ahol a társadalmi kirekesztés, a kizsákmányolás és az igazságtalanság uralkodik, a gazdagok és a szegények közötti szakadék pedig egyre szélesebb. A gazdasági kérdések gyakran feszültséget és konfliktust teremtenek az emberek, nemzetek és közösségek között. Nehéz békében élni, ha hiányzik az igazság. Közös keresztségünk révén mindannyian részesedünk Jézus prófétai küldetésében, hogy szóval és tettel hirdessük az evangéliumot a szegényeknek és a szenvedőknek. Amikor felismerjük ezt a küldetést, az Úr Lelke lesz rajtunk is, felvértezve arra, hogy az igazságért munkálkodjunk. Keresztyéni méltóságunk arra kötelez minket, hogy úgy beszéljünk és cselekedjünk, amint az meg van írva Ézsaiás próféta könyvében. Ezt az igét Jézus felolvasta Názáretben, és mindenki füle hallatára beteljesedett: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek..." (Lk 4,18)

Istenünk, Atyánk! Bocsásd meg nekünk a hatalom utáni sóvárgásunkat, és szabadíts meg minket a kísértéstől, hogy elnyomjunk másokat! Kérünk, Szentlelked által segíts bennünket, hogy együttérzők legyünk felebarátainkkal. Segíts, hogy így egyek legyünk szent Fiaddal, Jézus Krisztussal, beteljesítve a szegénység és elnyomás alóli szabadításod ígéretét! Az ő nevében imádkozunk. Ámen.

6. NAP

„Seregek Ura a neve!" (Jer 10,16) • Jer 10,12–16 Isten és a bálványok • Mk 16,14–15 Az apostolok kiküldése

A teremtett világ Isten csodálatos hatalmának megnyilatkozása. Isten nagysága láthatóvá válik az egész teremtésben és a teremtményeken keresztül: „Seregek Ura a neve!" Napjainkban azonban globális ökológiai válsággal nézünk szembe. Sok ember mohóságában a végtelenségig kiszipolyozza a természetet. A fejlesztés nevében erdőket tüntetnek el, a környezetszennyezés pedig tönkreteszi a földeket, a levegőt, a folyókat és a tengereket. A mezőgazdaság ellehetetlenül, az édesvíz elérhetetlenné válik, és mindez állatok kihalásához vezet. Ebben az összefüggésben érdemes felidézni, mi történt a feltámadás után. Jézus megbízta a tanítványokat, hogy hirdessék a jó hírt „az egész teremtett világnak". A teremtésnek nincs olyan része, amely ne tartozna Isten újjáteremtési tervéhez. Szükség van a megtérésre, hogy a kizsákmányolást az a magatartás váltsa fel, amely értékeket teremt és összhangba hoz a teremtéssel. Amikor közös földi otthonunk védelmében más keresztyénekkel összefogunk, akkor nemcsak a cselekvés mellett köteleződünk el, hanem teljesítjük az Úr parancsát, hogy hirdessük Isten gyógyító és helyreállító szeretetének örömhírét.

Szerető Istenünk! Teremtő szavad által jött létre minden. Köszönjük a világmindenséget, amely dicsőségedet, szépségedet és jóságodat hirdeti! Adj nekünk bölcsességet, hogy kíméletesen bánjunk a földdel, és az egész teremtettségnek szóló örömhíred prófétái legyünk! Ámen.

7. NAP

„Asszony, nagy a te hited..." (Mt 15,28) • 1Sám 1,13–17 Sámuel születése • Mt 15,21–28 A kánaáni asszony

Éli tévesen ítélte meg Anna buzgó imádságát: azt hitte, hogy részeg, és összefüggéstelenül mormog magában. A nő szelíd válasza azonban meglágyította a főpap szívét, hogy ne „hitvány nőként" bocsássa el, hanem áldással küldje el. Hasonló ez ahhoz, amikor a kánaáni asszony azzal ment Jézus elé, hogy gyógyítsa meg a lányát. Jézus először elbocsátotta, mondván, hogy „én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz" (Mt 15,24). Az asszony azonban továbbra is kitartott könyörgésében, majd végül Jézus elismerte rendíthetetlen hitét, és teljesítette kérését. A nők – mindkét esetben – kezdetben kirekesztettek voltak, figyelemre sem méltónak ítéltettek, de szavaik meglágyították a szíveket, gyógyulást és teljességet hozva. Napjainkban is folytatódik a nők elnyomása és a kirekesztésük. Még egyházainkon belül is gyakran bűnrészességet vállalunk azokkal a kultúrákkal, amelyek leértékelik a nőket. A keresztyének ezen a téren tisztában vannak saját hibáikkal, egyre világosabban ismerik fel a nőket és a gyerekeket ért támadások szörnyűségeit. Őket és sok más vendégmunkást gyakran emberszámba sem vesznek, és megtagadják tőlük az alapvető emberi jogokat. Az utóbbi években az indonéz egyházak közös lépéseket tettek az emberkereskedelem és a gyermekeket érő szexuális visszaélések ellen. Ezekre az erőfeszítésekre egyre nagyobb szükség van, mivel az áldozatok száma az ország egyes részein napról napra növekszik. Amikor a keresztyének valóban meghallják Isten szavát, akkor ébrednek rá, hogy ő ma leginkább a bántalmazottakon keresztül szól a társadalomhoz. Az ő szava indítja őket arra, hogy együttesen lépjenek fel a gonoszsággal szemben.

Kegyelmes Istenünk! Te vagy az emberi méltóság forrása. Miközben arra törekszünk, hogy kinyilvánítsuk az egyház egységét, adj nekünk elég bátorságot, hogy elutasítsuk a nők elleni erőszak minden formáját, és ünnepeljük a Szentlélek ama ajándékait, amelyeket a nők adnak tovább az egyház szolgálatában! Ezért imádkozunk Jézus Krisztus, a mi Urunk által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen.

8. NAP

„Világosságom és segítségem az Úr..." (Zsolt 27,1) • Zsolt 27,1–4 Békesség Istennél • Jn 8,12–20 Jézus a világ világossága

Az imahét nyolc napjának magyarázatain keresztül számos nehéz élethelyzetet idéztünk fel, amelyekkel foglalkoznia kell a világnak: így a kapzsisággal, az erőszakkal, a kirekesztéssel, a kizsákmányolással, a szegénységgel, a környezetszennyezéssel, az éhséggel és az emberkereskedelemmel. Az indonéz egyházak tisztán látják ezeket a problémákat. Olyan nehézségek ezek, amelyekkel minden keresztyénnek szembe kell néznie. Felismerik és bevallják, hogy e bűnök közül némelyek egyházaik életét is megfertőzték, egységüket megsebezték és hitelességüket megcsorbították. Napról napra, évről évre, és különösen ezalatt az imahét alatt, amelyet a Krisztus-hívők egységéért tartunk, a keresztyének közös imádságra gyűlnek össze, megvallják a keresztség általi közös hitüket, hallgatják Isten szavát a Szentírásból, és együtt imádkoznak Krisztus testének egységében. Ennek során felismerik, hogy a Szentháromság minden egység forrása, és hogy Jézus a világ világossága, aki az élet világosságát ígéri azoknak, akik követik őt. A világban előforduló sok igazságtalanság gyakran elszomorítja vagy feldühíti a keresztyéneket, de ők nem veszítik el a reményt, hanem cselekvésre indulnak. Az Úr világosságuk, üdvösségük és életük erőssége, ezért nem félnek.

Megtartó Istenünk! Hálát adunk neked szerető jóságodért, amellyel megtartasz minket megpróbáltatásaink idején. Köszön­jük, hogy megmutatod nekünk világosságodat a sötétség idején. Változtasd meg életünket úgy, hogy áldássá válhassunk mások számára! Segíts, hogy megéljük az egységet a sokféleségben, bizonyságot téve a benned megélt közösségről, Atya, Fiú Szentlélek egy Isten most és mindörökké! Ámen.

Az összeállítás megjelent a Reformátusok Lapja 2019. január 20-i számában. Fotó: Wikipédia

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.