Ülésezett a CEC vezetőtestülete

2019. június 11., kedd

Az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) vezetőtestülete Franciaországban, Strasbourg városában ülésezett május 15–18.
között, hogy meghatározzák a CEC munkájának fő irányvonalait, különös hangsúlyt fektetve az „Együtt a reménységben és tanúságtételben” kérdésére.

A 2020-2023-as időszakra vonatkozó stratégiai terv fontos elemei között szerepel a béke, az igazságosság és a megbékélés elősegítése Európában; az egyházi és ökumenikus lelki közösség erősítése; valamint az egyházak „hangjának” erősítése Európában és az európai intézményekben.

Az ülésnek külön hangsúlyt adott, hogy a CEC idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Az évforduló alkalmából az Európa Tanácsnál egy hivatalos fogadásra is sor került, a CEC elnöke, Christian Krieger fogadta a vendégeket. CEC elnökségi tagjai, Alison McDonald és Petr Kratochvil professzor előadást tartottak a CEC történetéről, az európai ökumenikus mozgalomról és mindezek a szervezet jelenlegi tevékenységére gyakorolt hatásáról. Az ülésen két közleményt adott ki az elnökség.

A CEC támogatta A békés együttélés felé a Közel-Keleten című nyilatkozatot, melyet 2018. decemberében, a Cumberland Lodge-ban tartott ülésén fogadtak el, és melyet az egyházak képviselői, segélyszervezetek, politikusok és akadémikusok is aláírtak. A dokumentum a kölcsönös tiszteletet hangsúlyozza, amely nélkül a vallások békés együttélése a Közel-Keleten elképzelhetetlen.

A második közlemény a „demokratikus vízió megújulását, a politikai és gazdasági intézményekre való nagyobb odafigyelést, az emlékek felidézését, és a civil társadalom kiterjesztését” sürgeti. Az európai választásokra, a politikai változásokra és a Békefenntartók nemzetközi napjára (május 29.) való tekintettel a közlemény a CEC tagegyházait arra kéri, hogy „figyeljenek oda a közbeszéd nyelvezetére”.

A résztvevők ellátogattak az Európa Tanácsba, valamint az Európai Ifjúsági Központba, és találkoztak mindkét szervezet munkatársaival, akikkel a demokratikus kultúra, a fiatalság, az emberi jogok és a bioetika kérdéseit vitatták meg. A találkozó arra is alkalmat adott, hogy az európai egyházak fiatal képviselői megismerhessék egymást, és az ifjúsági szervezetek érintkezésbe léphessenek a CEC-el. Így ezek a szervezetek átbeszélhették az ifjúság szerepét a CEC életében és kommunikálhatták az elvárásaikat, alakíthatták a stratégiai tervet.

A vezetőstestületi ülés során nehéz döntésre is sor került a szervezet főtitkári pozícióját illetően. A Vezetőtestület 2019. május 20-i határidővel felmentette Heikki Huttunent feladatköréből. A Vezetőtestület köszönetét fejezte ki felé a CEC átalakulását fémjelző kihívásos időszakban személyes tapasztalatával, értett racionalitásával és mérhetetlen elkötelezettségével a szervezetért végezett munkájáért. Az új főtitkár megválasztásának folyamatát a CEC elnöke Christian Krieger vezeti.

Forrás : https://www.ceceurope.org/cec-governing-board-meets-in-strasbourg/CEC

Fordította: Kuzsel Zita

Istent keresem

1Thessz 1

„...sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →