Kossuth Lajos (1802–1894) Monokon, evangélikus családban született, és a hagyomány szerint a településhez legközelebb eső templomban, Tállyán keresztelték meg. Az anyakönyv megsemmisülése miatt a keresztelőről nem maradt fenn írásos dokumentum, ennek ellenére a tállyai templom az evangélikus Kossuth-kultusz központi helyévé vált. A gyülekezet a 19. század végére anyagilag nehéz helyzetbe került. A templom renoválására 1889-ben országos adakozást hirdettek meg. Az adakozásra hívó szó Kossuth Lajos neve volt. Az idős Kossuth 1892-ben maga is támogatta keresztelési temploma felújítását.

Kossuth Lajosnak a forradalom előtti erkölcsi kiállása is példaértékű volt a magyar protestánsok számára, de egyházi „kultusza” valójában 1848–49-ben kezdődött. A szószékeken Kossuth neve 1848 tavaszán hangzott el először. A legismertebb egyházi hasonlat, amely a nevéhez köthető, a „magyarok Mózese” szófordulat, amelyet először a reformátusok használtak.

A szabadságharc napjaiban, 1848. december 31-én, amikor Pestet Windischgrätz hadai fenyegették, az Országos Honvédelmi Bizottmány és az országgyűlés megkezdte az áttelepülést Debrecenbe. A biztonság érdekében csak érvényes úti engedéllyel engedték be az embereket a városba. Kossuthtól nem kértek útlevelet, a kapuőrség naplójába érkezésének napján, január 7-én a következő bejegyzés került: „Kossuth, a magyarok Mózese.” A cívisváros katonái Kossuth Lajosban azt a rendkívüli személyt látták, aki képes lesz a magyar szabadság ügyéért újra sikeres szabadságharcot vívni a Habsburgokkal szemben; így méltó utóda lehet a hajdúk között népszerű erdélyi fejedelemnek, Bocskai Istvánnak, akit – hasonlóképpen Kossuthhoz – ugyancsak az Istentől küldött szabadító Mózes szerepével ruháztak fel.

Kossuth-vasaló

Az európai hírű munkácsi műöntöde legjelentősebb mintakészítője a református felekezetű Schossel András (1824–1874) volt. Ő alkotta meg az első Kossuth-szobrot 1848 októberében vagy 1849 elején. A kisméretű műalkotás öntöttvasból készült és a klasszicizmus stílusjegyeit viselte magán. A szobor elkészítése miatt Schossel a szabadságharc leverése után a munkácsi várbörtönben töltötte le többéves büntetését.

A szabadságharc bukását követően az emigrációba kényszerülő kormányzó – különösen a magyar protestánsok körében – a Habsburgokkal szembeni ellenállás szimbolikus alakjává vált. A református többségű Cegléd városa 1877-ben száztagú küldöttséget indított Torinóba, hogy a száműzetésben élő politikus előtt tisztelegjenek. Kossuth az őt meglátogatóknak egy-egy dedikált fényképet ajándékozott saját magáról.

Halála után a magyar közéletben felébredt a vágy, hogy fenntartsa a szabadságharc emlékét. Egyre-másra jelentek meg a Kossuth-ábrázolások az egyszerűbb családok háztartásaiban és a mindennapi életében is. Jó üzleti érzékkel így dobta piacra a salgótarjáni Hirsch és Frank öntöde a Kossuth-fejes zárógombbal díszített vasalót, amelyet nagy kedvvel vásárolt az ország református lakossága. Sejtetni engedi ezt az a tény is, hogy a fennmaradt darabok református vidékekről kerültek az azokat őrző múzeumokba.

Szobrok, nyomatok, harangok

Az első szabadtéren felállított Kossuth-szobrot 1894. július 1-jén avatták fel Siómaroson. A szoborállítás gondolatát a helyi református lelkipásztor, Szakó István vetette fel. A műalkotás elkészítésével a református szobrászművészt, Gerenday Bélát bízták meg. A 20. század elején főként az alföldi városok főterein, sok esetben a református templomok előtt állították fel a legtöbb köztéri Kossuth-szobrot.

Számos református templomban találunk Kossuth Lajoshoz köthető emlékeket. A debreceni Nagytemplomban ereklyeként őrzik a kormányzó 1849-ben használt székét. A dabasi templomban az 1883-ban édesapja sírjára küldött koszorúja látható. Szintén egy koszorút őriznek a bánffyhunyadi református templomban, amellyel részt vettek a szabadságharc vezetőjének budapesti temetésén. Az 1920-as években a reformátusok körében élő Kossuth-kultusz kiemelkedő ápolója volt Hegyaljai Kiss Géza monoki lelkipásztor. Szolgálati idejében készült a református templom Kossuth-harangja, amelyen a kormányzó portréja látható.

Gavlik István helytörténész, a Kossuth Szövetség örökös tiszteletbeli elnökének az elmúlt években végzett kutatásai alapján tudható, hogy több mint száz település – közülük számos református többségű –díszpolgárának választotta Kossuth Lajost. Szacsvay Éva etnográfus elmondása szerint a Kossuth-kultusznak kisnemesi, paraszti és protestáns, tehát református és evangélikus jellege volt. Kossuth az evangélikus és a református felekezeti identitás megerősítését jelentette a katolikus osztrák elnyomással szemben, a közös protestáns hős alakja lett. Leginkább Kalotaszegen, a Hajdúságban, az alföldi városokban és a Duna mentén, például a Sárközben terjedtek el a Kossuthot megjelenítő olajnyomatok.

Az első országos Kossuth-megemlékezés 1894-hez, a kormányzó Budapesten megrendezett temetéséhez köthető. A következő, személyét érintő nagyobb társadalmi szintű eseményre 1902-ben, a születésének századik évfordulóján tartott ünnepségek kapcsán került sor. A fővárosban 1927. november 6-án avatták fel Horvay János szobrászművész Kossuth Lajosnak és a forradalmi kormány többi tagjának emléket állító szoborcsoportját a Parlament előtti téren. Ezzel egy időben az Országgyűlés állami ünneppé nyilvánította március 15-ét.

A Kossuth hangját megtaláló lelkipásztor

„1889 ősszén Turin utcái megélénkültek, magyar szó verte fel az olasz város csendjét. Nyolcszázötven hazánkfia látogatott el az 1848–49-es szabadságharc bujdosó kormányzójához, az agg Kossuth Lajoshoz. Tulajdonképpen a párizsi világkiállításra utaztak, de hát megragadták a jó alkalmat, s némi kerülővel, zarándokcsapattá alakulva vittek egy kevéske hazai földet a száműzetésben élő, legendás öregnek. Kossuth apánk remete lakából előlépve, szívet dobbantó beszédben mondott köszönetet s üdvözölte a hon küldötteit. Ó, ha az otthoniak is hallhatták volna ezt, sóhajtották sokan. Miért nem lehet ezt a beszédet is úgy hazavinni, mint a fényképet? De hisz lehetne, mert az a bizonyos Edison ott Amerikában már föltalált egy boszorkányos masinát, amellyel meg lehet örökíteni az elszálló szavakat. 1890. szeptember 20-án délelőtt 11 órakor teljesült sokak óhajtása. Felner Károly és Barna Tivadar pesti polgárok hosszas rábeszéléssel meggyőzték

Kossuthot, üzenjen fonográfon a magyar népnek. Visszautasíthatatlan érvük az volt, hogy 1890. október 6-án avatják föl Aradon a tizenhárom vértanú szobrát, Zala György nevezetes alkotását. Kossuth teljesítette a kérést, meghatódva beszélt az úgymond ördöngös masina tölcsérjébe és szinte zavartan hallgatta vissza saját szavait. Amikor a varázslatos szavak elhangzottak, az aradi ünnepségen sokan sírva, térdre borulva hallgatták az ékesszólás nagymesterének hangját. A hengerre örökített Kossuth-beszéd országjáró diadalútra indult” – Hegyi-Füstös István nyugdíjas református lelkipásztor, a Magyar Rádió egykori külső munkatársa Kossuth halálának századik évfordulóján ezekkel a szavakkal emlékezett vissza a kormányzói szavak rögzítésének körülményeire.

Kossuth hangja aztán évtizedekre eltűnt, mígnem Hegyi-Füstös István az 1950-es években a nyomába eredt. Először régi iskolák fizikaszertáraiban kereste. A nyomozómunka során sok száz kilométert megtett, végül mégis a rádió épületétől nem messze, az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában talált rá az ott rejtőző fonográf hengerre. Munkatársaival magnetofonra mentették át a hangot és érthetőbbé javították a töredékes beszédet, így azt ma is bárki meghallgathatja.

Egy református fiatal szemével

„Kossuth, mint szimbólum, mást jelent nekem debreceniként, mást történészként és megint csak sajátos jelentése van a teológus számára” – mondja Szász Lajos történész, aki annak a budapesti református teológiának a hallgatója, amelynek megalakítását még a reformkorban maga Kossuth is sürgette, és akit ifjú reformátusként arról kérdeztünk, mit jelent számára itt a 21. században a kormányzó példája. A fiatalembert a cívisváros szülötteként büszkeség tölti el, hogy egy röpke történelmi pillanatra Debrecen volt a magyar szabadságharc fővárosa, a szabadság legerősebb bástyája.

Történészként Kossuthot Széchenyivel, Deákkal és Görgeyvel folytatott küzdelmei közepette látja. Ezt a képet már kevésbé látja felemelőnek, hiszen a magyar történelem zsákutcái, elszalasztott lehetőségei sejlenek fel előtte rajta keresztül. Egyházunk szempontjából pedig a nemzettel, a mindenkori állammal ápolt kapcsolat kérdései vetődnek fel benne, aminek kapcsán arra emlékeztet, hogy a Kossuth nevével fémjelzett reformkor csúcspontjaként számon tartott ‘48-as áprilisi törvények hozták el a reformátusoknak is a várva várt egyenjogúságot, és ugyanekkor kapott egyházunk ígéretet arra is, hogy „egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek.”

Millisits Máté

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja 2012. március 11-i számában