Buszok érkezési és parkolási terve

Debrecen város közlekedéséért felelős hivatalokkal egyeztetve a buszok érkezésére és parkolására az alábbiakban leírt rendet dolgoztuk ki. Tisztelettel kérjük a felsorolt útvonalak és figyelmeztetések megtartását, hogy a buszok torlódását és a balesetveszélyes helyzeteket elkerüljük.

Az ideiglenes buszmegállók a Tisza István utca mindkét oldalán lesznek kialakítva. Díjmentes várakozásra a rendezvény egész napján a Főnix Csarnok parkolójában lesz lehetőség.

Mindenki számára a parkolást megkönnyítő információ, hogy a Főnix csarnok utáni utcáról (Baksay u.) lehet bekanyarodni a parkolóba! A parkolóból kihajtás, a Főnix csarnok előtti utcából (Zákány u., ahonnan mindkét irányba lehet kanyarodni). 

Tisztelettel kérjük, hogy az érkezéskor a kijelölt ideiglenes megállókból a leszállást követően az üres buszok azonnal induljanak el a részükre fenntartott ingyenes parkoló felé.

A kapcsolódó letöltések között (balra) megtalálják a buszokra szükséges megkülönböztető jelzések sablonját (két méretben).

 

Budapest irányából, Hajdúszoboszlón keresztül

4 sz. főút:

Nyugati utca-Széchenyi utca-Tisza István u.

A Debrecen táblát elhagyva a második jelzőlámpás kereszteződésnél balra kell fordulni a Nyugati utcára. A buszpályaudvarnál jobbra kell fordulni a Széchenyi utcára, ahol az első nagy kereszteződésnél balra, külön kanyarodósáv már a Tisza István utcára vezet, ahol megtalálható az ideiglenes buszmegálló.

Parkoló megközelítése:

Tisza István u-Hatvan utca-Pesti utca-Böszörményi út-Füredi utca-Bem tér-Nyíl utca-Hadházi út-Zákány utca 

Az ideiglenes buszmegállót elhagyva, balra kanyarodva a Hatvan utcára a Segner tér irányába kell haladni és be kell sorolni a jobbra kanyarodó sávba, amelyik a Pesti utcára vezet. Innen hosszan, egyenesen haladva a főútvonalat követve a Böszörményi úton a Füredi utcáig kell haladni (jobbra, szemben a McDonalds épülete látszik). Jobbra, a Füredi utcára kanyarodva ismét egy hosszú egyenes úton haladva a második villamos vonal elhagyása után (Bem tér) az első lehetőségnél balra kell kanyarodni a Nyíl utcán a Hadházi útra. A Hadházi úton a Városi Uszoda kereszteződésnél jobbra fordulunk a Zákány utcára, ahonnan balra már a parkoló látszik. (Főnix Sportcsarnok mögött)

 

Berettyóújfalu irányából

47 sz. főút:

Vasúti felüljáró-Sumen u.-Klaipeda utca-Kossuth utca-Széchenyi u-Tisza István u.

A Debrecen tábla után egyenesen haladva, a vasúti felüljáró után a harmadik jelzőlámpás kereszteződésnél a besoroló sávból balra kell kanyarodni a Kossuth utcára. A második jelzőlámpán áthaladva, a villamossíneken keresztül, a Széchenyi utcán az első kereszteződésben jobbra kanyarodva (külön sorolósáv) megtalálható a Tisza István utcán az ideiglenes buszmegálló.

Parkoló megközelítése:

Tisza István u-Hatvan utca-Pesti utca-Böszörményi út-Füredi utca-Bem tér-Nyíl utca-Hadházi út-Zákány utca

Az ideiglenes buszmegállót elhagyva, balra kanyarodva a Hatvan utcára a Segner tér irányába kell haladni és be kell sorolni a jobbra kanyarodó sávba, amelyik a Pesti utcára vezet. Innen hosszan, egyenesen haladva a főútvonalat követve a Böszörményi úton a Füredi utcáig kell haladni (jobbra, szemben a McDonalds épülete látszik). Jobbra, a Füredi utcára kanyarodva ismét egy hosszú egyenes úton haladva a második villamos vonal elhagyása után (Bem tér) az első lehetőségnél balra kell kanyarodni a Nyíl utcán a Hadházi útra. A Hadházi úton a Városi Uszoda kereszteződésnél jobbra fordulunk a Zákány utcára, ahonnan balra már a parkoló látszik. (Főnix Sportcsarnok mögött)

 

Budapest M 3 irányából

33. sz. főút:

Füredi utca-Böszörményi utca-Pesti utca-Hatvan utca-Tisza István utca

A Debrecen tábla után az első nagy kereszteződésnél jobbra kell fordulni a Böszörményi útra. Egy hosszabb egyenes szakasz után a TESCO parkolóját elhagyva az első balra kanyarodó sávba besorolva a Hatvan utcán haladunk tovább. A második utca jobbra a Tisza István utca, ideiglenes parkolók.

Parkoló megközelítése:

Tisza István utca-Széchenyi utca-Kossuth utca-Hajnal u.-Rakovszky utcán keresztül, Árpád tér-Kassai utca-Baksay utca

A Tisza István utcából indulva a 3. jelzőlámpánál (első nagy kereszteződés) külön kanyarodósávban balra kell kanyarodni a Széchenyi utcára. Hosszú egyenes utat megtéve a Kossuth utcán a Kossuth utcai Református Templom elhagyása után az első nagy kereszteződésnél külön kanyarodósávban balra kanyarodunk a Hajnal utcára, egyenesen az Árpád térig. (Rakovszky utcán át) Az Árpád térnél Nyíregyháza irányába jobbra kanyarodunk külön kanyarodósávban a Kassai utcára. Az 5. jelzőlámpás kereszteződésnél balra besorolva kell bekanyarodni a Baksay utcára, ahonnan ismét balra fordulva be lehet parkolni a kijelölt ingyenes buszparkolóhelyre. (Főnix Sportcsarnok mögött)

 

Budapest M 3 irányából

35. sz. főút:

Böszörményi utca-Pesti utca-Hatvan utca-Tisza István utca

A Debrecen táblát elhagyva, hosszú egyenes szakasz után (Böszörményi út-Pesti út) a TESCO parkolóját elhagyva az első balra kanyarodó sávba besorolva a Hatvan utcán haladunk tovább. A második utca jobbra a Tisza István utca, ideiglenes parkolók.

Parkoló megközelítése:

Tisza István utca-Széchenyi utca-Kossuth utca-Hajnal u.-Rakovszky utcán keresztül, Árpád tér-Kassai utca-Baksay utca

A Tisza István utcából indulva a 3. jelzőlámpánál (első nagy kereszteződés) külön kanyarodósávban balra kell kanyarodni a Széchenyi utcára. Hosszú egyenes utat megtéve a Kossuth utcán a Kossuth utcai Református Templom elhagyása után az első nagy kereszteződésnél külön kanyarodósávban balra kanyarodunk a Hajnal utcára, egyenesen az Árpád térig. (Rakovszky utcán át) Az Árpád térnél Nyíregyháza irányába jobbra kanyarodunk külön kanyarodósávban a Kassai utcára. Az 5. jelzőlámpás kereszteződésnél balra besorolva kell bekanyarodni a Baksay utcára, ahonnan ismét balra fordulva be lehet parkolni a kijelölt ingyenes buszparkolóhelyre. (Főnix Sportcsarnok mögött)

 

Nyíregyháza irányából

4. sz. főút:

Kassai út-Árpád tér-Rakovszky u.-Faraktár u.-Kossuth u.-Széchenyi u.-Tisza István u.

Debrecen tábla után hosszabb egyenes szakaszon kell haladni végig a Kassai úton. Az Árpád téri első nagy kereszteződésnél be kell sorolni balra, követve a 4.sz. főútvonal nyomvonalát. (két balra kanyarodó sáv áll rendelkezésre) A Rakovszky úton haladunk az első nagy kereszteződésig, ahol jobbra kanyarodunk a Faraktár utcára. A Kossuth utcán végig haladva a villamossíneken keresztül, a Széchenyi utcán az első kereszteződésben jobbra kanyarodva (külön sorolósáv) megtalálható a Tisza István utcán az ideiglenes buszmegálló.

Parkoló megközelítése:

Tisza István u-Hatvan utca-Pesti utca-Böszörményi út-Füredi utca-Bem tér-Nyíl utca-Hadházi út-Zákány utca

Az ideiglenes buszmegállót elhagyva, balra kanyarodva a Hatvan utcára a Segner tér irányába kell haladni és be kell sorolni a jobbra kanyarodó sávba, amelyik a Pesti utcára vezet. Innen hosszan, egyenesen haladva a főútvonalat követve a Böszörményi úton a Füredi utcáig kell haladni (jobbra, szemben a McDonalds épülete látszik). Jobbra, a Füredi utcára kanyarodva ismét egy hosszú egyenes úton haladva a második villamos vonal elhagyása után (Bem tér) az első lehetőségnél balra kell kanyarodni a Nyíl utcán a Hadházi útra. A Hadházi úton a Városi Uszoda kereszteződésnél jobbra fordulunk a Zákány utcára, ahonnan balra már a parkoló látszik. (Főnix Sportcsarnok mögött)

 

Mátészalka irányából

471 sz. főút:

Sámsoni út-Kassai u.-Árpád tér-Rakovszky u.-Faraktár u.-Kossuth u.-Széchenyi u.-Tisza István u.

Debrecen tábla után hosszabb egyenes szakaszon kell haladni végig a Sámsoni úton.  A 4. sz. főutat elérve, balra kanyarodunk Kassai úton Debrecen Centrum irányába. Az Árpád téri első nagy kereszteződésnél be kell sorolni balra, követve a 4.sz. főútvonal nyomvonalát. (két balra kanyarodó sáv áll rendelkezésre) A Rakovszky úton haladunk az első nagy kereszteződésig, ahol jobbra kanyarodunk a Faraktár utcára. A Kossuth utcán végig haladva a villamossíneken keresztül, a Széchenyi utcán az első kereszteződésben jobbra kanyarodva (külön sorolósáv) megtalálható a Tisza István utcán az ideiglenes buszmegálló.

Parkoló megközelítése:

Tisza István u-Hatvan utca-Pesti utca-Böszörményi út-Füredi utca-Bem tér-Nyíl utca-Hadházi út-Zákány utca

Az ideiglenes buszmegállót elhagyva, balra kanyarodva a Hatvan utcára a Segner tér irányába kell haladni és be kell sorolni a jobbra kanyarodó sávba, amelyik a Pesti utcára vezet. Innen hosszan, egyenesen haladva a főútvonalat követve a Böszörményi úton a Füredi utcáig kell haladni (jobbra, szemben a McDonalds épülete látszik). Jobbra, a Füredi utcára kanyarodva ismét egy hosszú egyenes úton haladva a második villamos vonal elhagyása után (Bem tér) az első lehetőségnél balra kell kanyarodni a Nyíl utcán a Hadházi útra. A Hadházi úton a Városi Uszoda kereszteződésnél jobbra fordulunk a Zákány utcára, ahonnan balra már a parkoló látszik. (Főnix Sportcsarnok mögött)

 

Nyírábrány irányából

48. sz. főút:

Vámospércsi út-Faraktár utca-Kossuth utca-Tisza István u.

A Debrecen táblától egyenesen haladva a Vámospércsi-Faraktár-Kossuth utcán, a villamossíneken keresztül a Széchenyi utcára jutunk. Az első kereszteződésben jobbra kanyarodva (külön sorolósáv) megtalálható a Tisza István utcán az ideiglenes buszmegálló.

Parkoló megközelítése:

Tisza István u-Hatvan utca-Pesti utca-Böszörményi út-Füredi utca-Bem tér-Nyíl utca-Hadházi út-Zákány utca

Az ideiglenes buszmegállót elhagyva, balra kanyarodva a Hatvan utcára a Segner tér irányába kell haladni és be kell sorolni a jobbra kanyarodó sávba, amelyik a Pesti utcára vezet. Innen hosszan, egyenesen haladva a főútvonalat követve a Böszörményi úton a Füredi utcáig kell haladni (jobbra, szemben a McDonalds épülete látszik). Jobbra, a Füredi utcára kanyarodva ismét egy hosszú egyenes úton haladva a második villamos vonal elhagyása után (Bem tér) az első lehetőségnél balra kell kanyarodni a Nyíl utcán a Hadházi útra. A Hadházi úton a Városi Uszoda kereszteződésnél jobbra fordulunk a Zákány utcára, ahonnan balra már a parkoló látszik. (Főnix Sportcsarnok mögött)

 

A fesztiválról

 

Tervezett program

 

Gyakorlati tudnivalók

 

Programfüzet

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.