Zsinati Tanács – megnyitó áhítat

2009. december 09., szerda

Megkezdődött a XIII. Zsinat Zsinati Tanácsának ülése Budapesten, délelőtt 10 órakor. Pásztor Dániel sajóvelezdi lelkipásztor a tanácskozást megnyitó áhítatában Istennek a Zsid 13,5–6-ban megfogalmazott ígéretéről beszélt. Elmondta, bár küzdelmes év volt az idei, de Isten ehhez hű volt, nem hagyott el minket, mindennap velünk volt, és ezt jól a szívünkbe kell vésni. Az igehirdető hangsúlyozta, hogy karácsony ünnepe is erről az ígéretről szól: „Velünk az Isten.” Ez az ígéret azonban feltételhez kötött, nekünk is ragaszkodnunk kell az Úrhoz, hiszen a legnehezebb időkben válik igazán fontossá, hogy szavaink és cselekedeteink mögött ott legyen az Isten ígéretéről való bizonyosság. A Zsinati Tanács a Magyarországi Református Egyház 2010. évi költségvetését tárgyalja. Kiss Sándor A képen Pásztor Dániel látható. A fotót Kalocsai Richárd készítette.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió