Várom az Urat, várja a lelkem

2010. december 20., hétfő

Az 130. Zsoltár verseire építve fogalmazták meg az egységes Magyar Református Egyház vezetői a Kárpát-medence reformátusságához intézett körlevelüket, amely az ünnep előtt valamennyi gyülekezethez eljutott. "Karácsonykor Isten örök szeretete öltött testet Jézus Krisztusban...Jézus Krisztus azért jött, hogy kiterjessze Isten szeretetét a bűnben veszteglő emberre. Karácsony örömhíre egyértelmű és világos: Isten azért jött, hogy ami az ember miatt elveszett és reménytelen, azt ő isteni hatalmával megújítsa" - fogalmazza meg a levél az ünnep legfőbb üzenetét.

Az egységes Magyar Református Egyház vezetői körlevélben fodulnak a Kárpát-medence reformátusságához. Alább a valamennyi gyülekezethez eljuttatott üzenetet közöljük.

„Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” Zsolt 130,5–6

Ünneplő Keresztyén Gyülekezet!

A zsoltáríró feszült váradalma ma is milliók fohásza, még azoké is, akik nem tudják, kit várnak. Mi, magyar reformátusok boldog örömmel mondjuk el, hogy Krisztusra várunk, aki megújítja a megfáradtakat, megosztja velünk Isten szeretetét és megalapozza üdvösségünk reményét. Őt ünnepeljük a karácsonyban.

Karácsonykor Isten örök szeretete öltött testet Jézus Krisztusban. „A pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg, hogyan is történt az, amiről üzent nekünk az Úr” – olvassuk Lukács evangéliumában. Nagy kiváltság hírül venni, hogy Isten Fia eljött e világba. De még nagyobb áldás személyes megbizonyosodást szerezni ennek valóságáról.

Örömmel valljuk, hogy másfél éve létrejött magyar református egységünk az Úr ajándéka számunkra, és jele annak, hogy Istennél nincsenek megváltoztathatatlan állapotok, vigasztalan szomorúságok és gyógyíthatatlan elszakíttatások. Isten megsegítő kegyelmét és Szentlelke vezetését kérjük, hogy a következő esztendőben is hálával, hűséggel, alázattal, másokat hozzá vezetve szolgálhassuk őt.

Jézus Krisztus azért jött, hogy kiterjessze Isten szeretetét a bűnben veszteglő emberre. Karácsony örömhíre egyértelmű és világos: Isten azért jött, hogy ami az ember miatt elveszett és reménytelen, azt ő isteni hatalmával megújítsa. A beteljesedett várakozás, a világosságra fordult sötétség, a nagy bánatra támadt öröm, az elveszésből megmentő kegyelem árasszon szívünkbe ugyanolyan indulatot, mint volt Krisztusunkban, hogy egymás terhét hordozva töltsük be Isten szent életrendjét.

Testvérek! Imádkozzunk, hogy szeretetünk még jobban ragyoghasson, s mutasson utat Krisztusig, hadd legyen e mostani karácsonyunk is sokak számára boldog találkozás a Békesség Fejedelmével.

Testvéri köszöntéssel:

2010 karácsonyán

Dr. Szabó István  püspök, Dr. Tőkéczki László  főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület   

Steinbach József püspök, Dr. Huszár Pálpüspök főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület

Dr. Pap Géza püspök, Geréb Péter főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Zán Fábián Sándor püspök, Nagy Béla főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Csűry István püspök, Varga Attila főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Dr. Csete Szemesi István püspök, Hallgató Imre főgondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Fazekas László püspök, Fekete Vince főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Bódis Tamás lelkész, Kócán Géza egyházelnök  
Szlovéniai Református Keresztyén Egyház

Csomós József püspök, Ábrám Tibor főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, Dr. Imre Sándor főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület

Várom az Urat, várja a lelkem - karácsonyi körlevél

Az egységes Magyar Református Egyház vezetői körlevélben fodulnak a Kárpát-medence reformátusságához. Alább a valemennyi gyülekezethez eljuttatott üzenetet közöljük.

„Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint
az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” Zsolt 130,5–6

Ünneplő Keresztyén Gyülekezet!

A zsoltáríró feszült váradalma ma is milliók fohásza, még azoké is, akik nem tudják, kit várnak. Mi, magyar reformátusok boldog örömmel mondjuk el, hogy Krisztusra várunk, aki megújítja a megfáradtakat, megosztja velünk Isten szeretetét és megalapozza üdvösségünk reményét. Őt ünnepeljük a karácsonyban.

Karácsonykor Isten örök szeretete öltött testet Jézus Krisztusban. „A pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg, hogyan is történt az, amiről üzent nekünk az Úr” – olvassuk Lukács evangéliumában. Nagy kiváltság hírül venni, hogy Isten Fia eljött e világba. De még nagyobb áldás személyes megbizonyosodást szerezni ennek valóságáról.

Örömmel valljuk, hogy másfél éve létrejött magyar református egységünk az Úr ajándéka számunkra, és jele annak, hogy Istennél nincsenek megváltoztathatatlan állapotok, vigasztalan szomorúságok és gyógyíthatatlan elszakíttatások. Isten megsegítő kegyelmét és Szentlelke vezetését kérjük, hogy a következő esztendőben is hálával, hűséggel, alázattal, másokat hozzá vezetve szolgálhassuk őt.

Jézus Krisztus azért jött, hogy kiterjessze Isten szeretetét a bűnben veszteglő emberre. Karácsony örömhíre egyértelmű és világos: Isten azért jött, hogy ami az ember miatt elveszett és reménytelen, azt ő isteni hatalmával megújítsa. A beteljesedett várakozás, a világosságra fordult sötétség, a nagy bánatra támadt öröm, az elveszésből megmentő kegyelem árasszon szívünkbe ugyanolyan indulatot, mint volt Krisztusunkban, hogy egymás terhét hordozva töltsük be Isten szent életrendjét.

Testvérek! Imádkozzunk, hogy szeretetünk még jobban ragyoghasson, s mutasson utat Krisztusig, hadd legyen e mostani karácsonyunk is sokak számára boldog találkozás a Békesség Fejedelmével.

Testvéri köszöntéssel:

2010 karácsonyán

    Dr. Szabó István        Dr. Tőkéczki László    Steinbach József        Dr. Huszár Pál
    püspök         főgondnok     püspök         főgondnok
    Dunamelléki Református Egyházkerület    Dunántúli Református Egyházkerület

    Dr. Pap Géza        Geréb Péter    Zán Fábián Sándor        Nagy Béla
    püspök        főgondnok    püspök         főgondnok
    Erdélyi Református Egyházkerület    Kárpátaljai Református Egyház

    Csűry István        Varga Attila    Dr. Csete Szemesi István        Hallgató Imre
    püspök         főgondnok     püspök         főgondnok
    Királyhágómelléki Református Egyházkerület    Szerbiai Református Keresztyén Egyház

    Fazekas László        Fekete Vince     Bódis Tamás        Kócán Géza    
    püspök         főgondnok    lelkész         egyházelnök
    Szlovákiai Református Keresztyén Egyház    Szlovéniai Református Keresztyén Egyház

    Csomós József        Ábrám Tibor    Dr. Bölcskei Gusztáv        Dr. Imre Sándor
    püspök        főgondnok    püspök         főgondnok
    Tiszáninneni Református Egyházkerület    Tiszántúli Református Egyházkerület


Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió