Van megoldás: mínusz ötven, mínusz húsz...!

2016. április 30., szombat

Hogyan tudunk a gyakorlatban jó sáfárok lenni? Milyen ötleteink vannak az energiatakarékosságra? Képesek vagyunk-e a holnapra gondolva csökkenteni erőforrásigényünket? Van-e bennünk akarat, találékonyság és szervezőkészség, hogy kevesebb erőforrásból is megéljünk, és hogyan tegyük azt?

„Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár. Erre a sáfár így gondolkozott magában: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmozdítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába. Egyenként magához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Mennyivel tartozol az én uramnak? Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai." Lk 16,1–8

A bibliai példázatban a sáfár az az ökonómus, aki nem tulajdonos, de gondot visel a birtokra. A gazda egy felelős gondnokra bízta hatalmas gazdaságát (ökonómia), aminek nagyságáról az akkori adósság mértékei tanúskodnak.

Isten a teremtett világot, egy ökonómiai rendszert, annak gazdagságát, erőforrásait az emberre bízta, amikor azt kérte tőle, hogy művelje és őrizze azt. Amikor most az „egy ház"-ról beszélünk, akkor azt a közös otthont, közös gazdaságot értjük alatta, amiért felelősek vagyunk, úgy is mint az egyház tagjai.

A „házat" nem birtokoljuk, nem a miénk, csak meghatározott ideig viseljük gondját. Előbb-utóbb számon kérik a sáfárt, hogy mit tett a „házban", fel fogják neki tenni a felelős gazdálkodásra vonatkozó kérdést. Nekünk is felelni kell, nekünk is számot kell adnunk arról, amit kaptunk. A rémült sáfár észbe kap, és tudja, hogy a számonkérés ideje hamarosan eljön. Már tudja, hogy vége, de még nem tudja, hogy mikor. Ebben az állapotban vagyunk mi is. Vajon észbe kapunk-e időben? Ha igen, tudjuk-e, hogy mit tegyünk?

A példázatban szereplő sáfár nem elég erős, hogy kapálja a földet, és túl önérzetes ahhoz, hogy koldusként kéregessen. Annak az embernek a kétségbeejtő helyzetében van, akinek a kezéből kicsúsztak a dolgok: azt hitte, jól irányít, de kiderül, hogy mégsem. Az nem lehet, hogy ennyi vagyonnal mögöttünk kiszolgáltatottak legyünk, és koldulni kényszerüljünk! Ám, ha nem csak utasításokat kell kiadni és a gombot nyomkodni a gépeken, akkor van-e elég erőnk és képességünk ahhoz, hogy a folyamatok legalsó szintjéről indulva cselekedjünk? Képesek vagyunk-e az elejétől, elemi részekből összerakni, újragondolni mindazt, amiből a jövőben is élni tudunk?

A bibliai sáfár olyan eszközhöz nyúl, melynek magyarázata morális és jogi szempontból is komoly fejtörést okozhat: a bérlőknek kedvezve átíratja a szerződéseket. Szigorúan véve úgy tűnik, hogy Jézus egy csaló, hamis sáfárt dicsér meg, és őt állítja példaképnek! Az ellentmondást úgy oldhatjuk fel, hogy a sáfár a korabeli szokásoknak megfelelően saját hasznára, kvázi kamattal adta bérbe a gazda vagyonát: egyszerűen többet írtak a szerződésbe, mint amit átadott nekik. Így az adósságok azonnali csökkentése a saját profitjáról való lemondást jelentette! Ezzel magyarázható, hogy a gazda semmilyen szankciót nem alkalmaz a szerződésben szereplő járadék csökkentése miatt, sőt megdicséri a sáfárt.

A dicséret pedig annak is szólt, hogy félretéve mohóságát, komoly mértékben, ötven százalékkal csökkentette az olajigényét és húsz százalékkal a búzáét, ami egyúttal a haszonelvűség feladását jelentette. Mindezt azért, mert a jövőre gondolt, a holnapi életre, az elkövetkezendő élettérre.

A példázat szellemében az alábbi kérdéseket fogalmazhatjuk meg a párizsi klímacsúcs és a biztató New York-i ratifikálás után:

Hogyan tudunk a gyakorlatban jó sáfárok lenni?

Milyen ötleteink vannak az energiatakarékosságra?

Képesek vagyunk-e a holnapra gondolva csökkenteni erőforrásigényünket?

Van-e bennünk akarat, találékonyság és szervezőkészség, hogy kevesebb erőforrásból is megéljünk, és hogyan tegyük azt?

„Ádám a kert őrzésének feladatát kapta. Isten mindent a kezünkbe adott azzal a feltétellel, hogy takarékosan és mértékletesen éljünk ezekkel a javakkal. Viseljünk gondot arra, hogy mi marad meg. Legyen mindenki Isten sáfára mindabban, amit kapott." (Kálvin János)

Egy házunk van" címmel rendez gyakorlati teremtésvédelmi konferenciát az Ökogyülekezeti Mozgalom. Neves előadók, környezetbarát innovációk és új lehetőségek segítenek majd elmélyíteni a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem egyre fontosabbá váló témakörét. Részletek...

Kodácsy Tamás

Istent keresem

Lk 8,1–15

„...és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg:” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →