Üzenet a múltból Milotán

2009. december 09., szerda

Augusztus végén pillanatok alatt elterjedt Milotán a falusiak között, hogy „leletet találtak a templomban”. Nem telt bele néhány óra, és az egész falu tudta, hogy Szabó József restaurátornak - amikor a kazettás mennyezetű református templom legnagyobb kazettáját, a királykazettát lebontotta - egy doboz hullott az ölébe. A doboz 1893-ból való cérnás doboz. Az akkori gyülekezet üzenetén kívül ebbe helyezték be a templom szentelésekor készített emlékiratot is. 1788-ban kezdték el építeni a jelenlegi templomot mely 1793. május 23-ra lett kész. 1794-ben szentelték fel. Az ősök még akkor egy emlékiratot helyeztek el a királykazettába. 1893-ban, az építés századik évfordulóján, amikor a templom mennyezete megújult, a gyülekezet elöljárósága újra írt egy üzenetet az utókornak, illetve lemásolták a száz évvel korábbit, valószínűleg azért, mert már akkor is rossz állapotban lehetett. Az iratokat a kor különféle pénzeivel együtt aztán a megtalált dobozban helyezték el. A tizenhárom darab fémpénz között van 1780-ból való, Mária Terézia profiljával díszített érme, és az 1848-as forradalom korában használatos forint, korona. Ínséges idők jártak akkortájt, amikor a templom építése 1788-ban elkezdődött - derül ki a régebbi írásból. „Az építés esett oly drágaságba hogy a búzának köbli nyolcz vonás forint volt, ezt pedig okozta a török császárral való háború: II. József császárnak, de előbb meghalt maga mint a háborúnak vége lett. Követte a testvérje II-ik Leopoldis és uralkodott két esztendőkig. Ezen mostan folyó 1792-dik esztendőben újra megkoronáztatott nemes Magyarországtól Felséges Ferencz a Leopoldis fia… ”- olvashatjuk az 1792-ben megkezdett, de 1794-ben aláírt iratból. Az 1893-as levélből megtudjuk, hogy az akkor élők hatalmas ünnepséggel tisztelegtek az akkor száz éves templomuk előtt: „A templom egész belsője a menyezettel, két karzattal és szószéki koronával, - úgyszintén az ülő székekkel együtt kifestetett szatmári festő Kiss Béla által.” A precíz elődök még azt is rögzítették, hogy „a nevezett festőnek és három segédének teljes ellátása mellett kétszáz osztrák értékű forintot” fizettek. Az írások és fémérmék mellett bankókat is elhelyeztek az elődök, hogy az utókor megtudhassa, „mily pénznemek jártak akkor”. 1893-ban az alázatos ősök megható és megszívlelendő szavakkal zárják soraikat: „És az utánunk élő jövendő ivadékok legyenek jobbak, buzgóbbak és kegyelmesebbek mint mivóltunk!!!!” A 215 éves fennállását ünneplő templom királykazettájának restaurálása jelen év október 1-én lett kész. Október 31-én, a reformáció ünnepén ünnepség keretében emlékeztünk meg elődeinkről, a templom történetéről az általuk hátrahagyott üzenetekről. Az emlékiratok felolvasását könnyes szemekkel hallgatta a gyülekezet. Talán nem is lehetett volna a reformáció napján szebben megemlékezni református történelmünkről, annak értékeiről, mint azokkal a lelkesítő kedves szavakkal, amit elődeink hagytak hátra számunkra. Karácsony előtt visszakerül helyére a doboz is, amibe már mi is elrejtünk egy levelet, írva az utókornak az ország mai állapotáról, a milotai hitéletről. Valamint elhelyezünk egy dvd-t rengeteg képpel a templomunkról és a gyülekezetről, a gyülekezeti alkalmakról, eseményekről, ünnepekről, köztük az október 31-i ünnepségről. Adja a Mindenható Isten, hogy a templom száz év múlva következő belső restaurálásakor olyan gyülekezet leljen az emlékiratokra, amely hűséggel hordozza és adja tovább Isten Lelke által a református hitet a milotaiaknak. Ámen Pálinkás Gyula Lelkipásztor-Milota

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.