Megújuló kommunikáció

2013. február 09., szombat

Egész napossá tenné rádióadását az Erdélyi Református Egyházkerület - jelentette be a kolozsvári Agnus rádió tizedik születésnapja alkalmából szervezett szombati rendezvényen Kató Béla, az egyházkerület nemrég beiktatott püspöke.

A modern kommunikációs eszközök kihasználására, a sajtóval való együttműködés átszervezésére és a lelkészek átképzésére készül az Erdélyi Református Egyházkerület – jelentették be február 9-én, szombaton azon a sajtóreggelin, amit a református közösségi Agnus Rádió tízedik születésnapjának apropóján hívott össze Kató Béla püspök.

Az Agnus Rádió valójában december 24-én „született", de fennállásának évfordulóját minden évben februárban tartják, hisz a karácsonyi ünnepekkel nem tudnának versenyezni – mondta Kiss Gábor, a rádió főszerkesztője.

Kató Béla: megújítjuk a kommunikációnkat

Az új püspök, akit február elsején iktattak hivatalába, arról beszélt: az egyház élén történő személyi megújulás a kommunikációs módszerek és a gyülekezettel történő kapcsolattartás megújítását is magával hozza.

„Amíg az egyház a közösségi élet, a társadalom központjában volt, addig nagyon egyszerű volt a kommunikáció a közösséggel: templomban vagy bárhol, ahol a lelkipásztor megszólalt. Az egyház sok képviselője ma is úgy gondolja, hogy ha valamit akar tőle a gyülekezet egyik vagy másik tagja, akkor neki kell elmennie a templomba vagy parókiára vagy az egyház egyéb területeire. Viszont ma már csak a gyülekezet 10-12 százaléka jár templomba, az egyházkerület többi tagját így más úton kell bevonni a közösségi életbe: céltudatos és kompetens tájékoztatással" – jelentette ki a püspök.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint az Erdélyi Református Egyházkerületnek 370000 tagja van, ebből mintegy 40-50 ezren járnak rendszeresen templomba. A fennmaradó több mint háromszázezer emberrel kell megtalálnia az egyháznak a kommunikáció alternatív formáit. Erre alkalmasak a médiacsatornák, ezért alakult az Agnus Rádió is 10 évvel ezelőtt.

Egyházi reflexió közéleti kérdésekben

"Az önálló református médiacsatornákkal ugyanaz a helyzet, mint az egyházi iskolákkal. Nem csak egyházi oktatókat vagy lelkészeket akarunk nevelni, hanem civileket, olyan embereket, mint bárki más, csak éppen református szellemiségben, református öntudattal" – magyarázta a püspök, aki szerint éppen ezért 24 órás sugárzású rádióra volna szükség, hogy ne csak áhítat és Biblia-felolvasás legyen a műsorokban, hanem azok reflektáljanak a mindennapi, közéleti kérdésekre is a keresztyén ember szemszögéből.

A teljes cikket a Maszol.ro oldalon olvashatják

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió