Közel-keleti szinódus: Ne hagyjátok el a Szentföldet!

2010. október 14., csütörtök

altA Vatikánban zajló Közel-Kelettel foglalkozó püspöki szinódus zárt ajtók mögötti tanácskozásának témája a szeretetközösség és tanúságtétel.

A Vatikánban zajló Közel-Kelettel foglalkozó püspöki szinódus zárt ajtók mögötti tanácskozásának témája a szeretetközösség és tanúságtétel.

altSzerdán délelőtt az ún. „circoli minori”-k keretében, vagyis kis csoportokban folyt a megbeszélés. A délután folyamán pedig folytatódott az általános vita. Többek között David Rosen rabbinak, az Amerikai Zsidó Bizottság Vallásközi Konzultációs részlege elnökének felszólalására került sor.

A keddi nap során a szinódusi munka középpontjában a szentföldi keresztények helyzete és a missziós tevékenységben a családok által betöltött alapvető szerep állt.

A kálváriát járó egyház, amely az erőszak és az instabilitás miatt szenved – a szinódus résztvevői így határozták meg a szentföldi keresztény közösséget, amely a helyi lakosság 2%-át teszi ki. Erős felhívást intéztek a szinódusi atyák, hogy ne hagyják magára és elzárkózva ezt a területet, ne váljon egy szabadtéri múzeummá, mert a keresztények nélkülözhetetlenek ezen a vidéken és nagy felelősségük van a béke és a kiengesztelődés üzenetének közvetítésében. 

Irakkal kapcsolatban fenyegetőnek nevezték a helyzetet. Az alapvető emberi jogok, a szabadság és a méltóság tiszteletben tartását kérték. Felhívták a figyelmet, hogy ki kell vonni a törvénykezési és alkotmányos szövegekből, valamint az iskolai tankönyvekből a diszkriminációt serkentő részeket.
Végül a szinódusi atyák javaslatot tettek egy ún. „fehér könyv” összeállítására a közel-keleti demográfiai helyzetről. Állampolgárságot és választási jogot kell adni a kivándoroltaknak. Egységes katekizmust kell kidolgozni a térség katolikusai számára és meg kell hirdetni a korábbi Szent Pál-évhez hasonlóan egy Szent-János évet is a közel-keleti egyházakban. (RV. de – hu – 2010-10-13 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

 

 

Istent keresem

1Tim 6,11–21

„Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →