Kihívottak közössége

2017. május 31., szerda

Beiktatták tisztébe Bán Bélát, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye új esperesét. Az ünnepi alkalmon Baján Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét.

Bán Bélát a közelmúltban választották meg a Bács - Kiskunsági egyházmegye esperesévé. A választásokat a korábbi esperes, Hegedűs Béla halála miatt írták ki.
Bán Béla esperesi székfoglalójában azt hangsúlyozta, hogy lényeges számára a közösség, ahová tartozik. – Nem csupán a családról, a barátokról, és a helyi gyülekezetről van szó, de arról a traktusról is, amit egyházmegyének nevezünk. Ezen „kihívottak közösségének" lettem szolgája, őrállója a presbitériumok választása nyomán. Köszönöm a bizalmat és köszönöm, hogy bár voltak gyenge próbálkozások, a választási folyamat nem süllyedt a napjainkban jellemző szint alattiságra, megmaradt a méltóság és testvériség. Legyen érte dicsőség az Úristennek és mindazoknak, akik erre odafigyeltek."

Bán Béla első esperesi jelentésében arról is szólt, hogyan látja a reformátusság helyzetét. – Az 500 éves reformáció nyomán nem lehet elégszer hangsúlyossá tenni, „hitünk és életünk egyedüli zsinórmértéke Isten írott igéje", a Szentírás és hitünk középpontjában pedig Jézus Krisztus áll. Ahogy néhány héttel ezelőtt az egyházkerületi közgyűlésen elhangzott: „identitásunk Jézus Krisztus. (...) Szeretném, ha a közösség, legyen az egyházmegye, vagy a közegyház venné a bátorságot és akár belső, akár nyilvános fórumon is föltenné önmagának a bibliai kérdést: nem járok –e téves úton? Magamról is beszélek, amikor hiányolom a koncepciót és adott esetben az állásfoglalást arról, mi a szerepünk és a küldetésünk a világ mai helyzetében. Nagyon szeretném, ha elsősorban közösségi fórumokon vélemények ütköztetésével, de mégis konszenzuson alapulóan fogalmazódnának meg alapvető iránymutatások. Sok mindennel kapcsolatban bizonytalan vagyok, egy valamit azonban bizonyossággal tudok: „a bölcsek köve" nem nálam van. Nagyon fontosnak tartom, hogy az egyházmegye közössége lehetőség szerint együtt keresse az irányt, amit tartanunk kell. Ennek forrása alapvetően a Krisztusra mutató írás, az ige megértésének a munkálója a Szentlélek Úristen, iránytűje pedig a teológia."

Szerkesztette: Fekete Zsuzsa
Kép: Nievel Béla

A cikk folytatása a Parókia portálon olvasható. 

Forrás: Parókia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.