Katonák Genfben

2011. május 17., kedd

A Protestáns Tábori Püspökség idén is zarándokútra vitte a magyar katonák egy csoportját.

Számunkra ezek a zarándoklatok természetesen nem a lelki üdvösség elérésére, vagy a bűnbocsánat kieszközlésére, hanem hitünk megerősítésére szolgáló alkalmak, amelyeken szemünk előtt tartjuk a zsoltáros Isten dicsőítésére felhívó igéjét: „Emlékezzetek meg az Ő csodáiról, amelyeket cselekedett!” (105,5).

Ebben az esztendőben a „Kálvin-évek” kapcsán Svájcban jártunk. Előbb Zwingli Ulrik zürichi munkálkodásának helyszínén mélyedtünk el a reformációról való ismereteinkben. A reformátor Bibliát és kardot fogó bronz szobra megjelenésében is eligazítást ad a keresztyén hitüket gyakorló katonáknak, akik időről-időre találkoznak a kérdéssel: „lehet-e katona a keresztyén ember?” Zwingli a választ hűséges helytállásával, halálával is megválaszolta, amikor tábori lelkészként részt vett és hősi halált halt a Kappel-mezei csatában. A küzdelem helyszínén álló emlékműnél katonai tiszteletadással tartottunk megemlékező áhítatot.



Utunk célállomása Genf volt, ahol a Reformáció Emlékműve előtt Isten iránti hálával hajtottunk fejet a szablyás Bocskai és a reformáció többi jeles alakja előtt. Kálvin templomában hálaadó istentiszteletet tartva zártuk zarándokutunk hivatalos programját, amelyen eltöltött bennünket a boldog felismerés: mindazért, amit reformátoraink, hitvalló eleink által adott nekünk az Úr és mindazért, amit velünk is megcselekedett, egyedül Istené a dicsőség!

Forrás: taborilelkesz.hu/Mészáros László

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió