Háromezer kárpátaljai gyermek üdülhet Magyarországon

2015. május 06., szerda

Legalább háromezer kárpátaljai magyar gyermek üdültetését fogja segíteni a kormány ebben az évben – jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter, miután aláírta az erről szóló megállapodást a kárpátaljai magyar szervezetekkel és egyházakkal Kisvárdán április 29-én.

A tárcavezető elmondta, hogy a pályázat május 13-án, a hétnapos turnusok június 15-én indulnak. Egy-egy csoport húsz gyermekből és három kísérőből fog állni, a kárpátaljai gyermekek magyarországi társaikkal együtt fognak üdülni a táborokban. A gyermekeknek plusz programokat szerveznek, akik ennek keretében például Budapestre is ellátogatnak. Balog Zoltán hozzátette: a pályázatok a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján lesznek elérhetőek.

Balog Zoltán kitért arra, a kormány március 12-én döntött arról, hogy 85 millió forintos támogatást biztosít karitatív és szociális tevékenységet folytató szervezetek bevonásával a kárpátaljai magyar családoknak. Ennek lebonyolítását a Katolikus Karitász végzi a Szent Márton Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Kárpátaljai Református Egyház bevonásával. Olyan családok kapnak az adományokból, amelyekben a családfő nem tud gondoskodni családtagjairól, vagy valamelyik szülő egyedül neveli a gyermekeket. Az egy évig tartó programban havi rendszerességgel ruházati cikkeket, tisztítószereket és élelmiszert kaphat körülbelül ötszáz család.

Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök kiemelte: a nyáron induló táboroztatásnak kulturális, nemzeti, nevelési és szociális jelentősége van. Hozzátette: a nevelés szempontjából fontos, hogy a Magyarországon táborozó gyermekek jó példát, egy olyan országot lássanak, amelyben elképzelhető a jövő, mert leginkább ez a jövőbe vetett bizalom hiányzik az emberekből Kárpátalján.

A sajtótájékoztatón felszólalt Majnek Antal munkácsi katolikus megyéspüspök, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász igazgatója is.

Forrás: MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.