Gyülekezeti diakónia

2013. július 07., vasárnap

„...a katedráról le kell szállni és kivinni az Igét oda, ahol az emberek élnek, laknak, mozognak" – idézi Kiss Ferenctől id. Besztercezy András esperes a diakóniai vasárnap okán. Az esperes ebben a mondatban látja ma is a gyülekezeti diakónia feladatát.

Amikor a gyülekezeti diakóniáról elmélkedem, nem tehetem meg, hogy ne idézzem fel Kiss Ferenc életművét és az ő gondolatait. Nemcsak azért, mert ő a magyarországi református diakónia egyik legnagyobb alakja, hanem azért, mert személyesen az én családom is sokat köszönhet neki, hiszen édesapám az általa és Baltazár Dezső püspök által alapított hajdúböszörményi Kálvineum növendéke lehetett.

„...a katedráról le kell szállni és kivinni az Igét oda, ahol az emberek élnek, laknak, mozognak" – írta Kiss Ferenc az Új borhoz új tömlő című tanulmányában. Ebben látom ma is a gyülekezeti diakónia feladatát.

„A gyülekezet a diakóniában éli ki a lényegét alkotó szeretetközösség jellegét."(Joó Sándor) Az igazi lelkigondozás summájában így ír Bucer: „Ilyenképpen szolgálhatjuk híven az Urat: a törvényes rendnek megfelelően válasszuk meg és iktassuk be a társadalom minden rétegéből származó lelkészeket. A cél az, hogy olyanok legyenek ők, akikben mindenki megbízik, akiket mindenki szeret, akik e szolgálatra és igazi pásztori gondoskodásra kellő talentumot és buzgóságot kaptak... Ily módon teljesül a pásztori gondoskodás öt feladata: az elveszettek felkutatása és megtalálása, a szétszóratottak visszahozása, a sebesültek gyógyítása, a betegek megerősítése, az egészségesek védelme és legelőre vezetése."

Ezekben a hónapokban folyik az egyeztetés és a vita a készülődő új diakóniai törvényünkről, amely újra párbeszédre és közös gondolkodásra készteti az egyházunkért és gyülekezeteinkért felelősséget érző őrállókat. Ott is fontos és tisztázandó kérdés, hogy a diakóniai szolgálat kinek a feladata, felelőssége. Számomra egyértelmű üzenet az, hogy ez a szolgálat minden egyházközség és minden egyháztag közös feladata, hiszen ez az egyik eszköz ahhoz, hogy odavigyük az Igét az emberekhez. Már nemcsak szavakkal hívogatjuk őket Krisztushoz, hanem cselekedeteinkkel is megmutatjuk, mit jelent az ő követése, az árvák, özvegyek, betegek felkarolása, istápolása.

Az Egyházak Világtanácsának egyik ajánlása a diakóniáról: „a diakónia felhatalmaz és visszaadja az emberi méltóságot, hogy az emberek megismerjék és kifejezzék magukat." „A diakónia nem kampányfeladat, hanem folyamatos tevékenység: életforma és magatartásforma" – írja Fekete Károly.

A diakónia szolgálat. Krisztus tanítványát arról lehet megismerni, hogy szolgál embertársainak. A szolgálat Krisztusnál nem azt jelenti: összevissza tenni mindent. Szolgálni: valaki nagysága előtt fejet hajtani, valaki mást magunknál nagyobbnak tartani, s neki ezért rendelkezésére állni. Krisztus nem alaptalanul tételezi fel tanítványairól ezt a tiszteletadást – Isten annyira szereti az embereket, hogy érettük angyali seregét is állandóan készenlétben tartja: „Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát." (Mt 18,10) Mennyivel inkább kell nekünk tisztelni őket! Embertársainkkal kapcsolatos helyzetünk nem a jóakaróé vagy a jótevőé, hanem a szolgálóé. E világban – bármily különféleképpen mutatkozik is meg – mégiscsak az a helyzet, hogy az erősebb a gyengébbet céljai szolgálatába állítja, kevésre becsüli. Még vallási fölénnyel is visszaélnek úgy, hogy a másikat függési viszonyba kényszerítsék. „De ne így legyen közöttetek" – mondja Jézus. Minél több adottsága, előnye és anyagi java van valakinek, annál inkább kötelessége legyen, hogy a többieknek rendelkezésére álljon, őket kiszolgálja, terhüket hordozza, s magát a kicsinyek és nyomorultak szolgájául adja (Mt 20,25–28, Mk 10,42–45, Lk 22,25–27).

Minden őrálló számára fontos kérdés az is, hogy ez a szolgálat hogyan jelenik meg a mindennapokban. Ha ma diakóniáról beszélünk egyházunkban, sokaknak ilyen fogalmak jutnak eszébe: idősek otthona, idősek klubja, házi segítségnyújtás, egyszóval az intézményesült diakónia. Ez nem a teljes kép, sőt, ez csak egy kisebb része a gyülekezetek szeretetszolgálatának. Hiszen az itt felsoroltaknak is a hívek közösségében kell gyökerezniük. Egy szolgáló és imádkozó háttér az, ami fenntartja ezeket a szolgálati ágakat is. Az alapja mindezeknek az, hogy meglátom-e a közvetlen környezetemben, egyházközségemben azokat az árvákat, özvegyeket, betegeket, sérült családokat, akiknek az én segítségemre van most szükségük. Meglátni és meglátogatni – itt kezdődik a gyülekezeti diakónia!

id. Beszterczey András,  a Nagykunsági Egyházmegye esperese

A Reformátusok Lapja 2013. július 7-i számában jelent meg

Istent keresem

Jel 17

„…a Bárány… legyőzi őket, mert ő uraknak Ura, és királyoknak Királya…” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →