Európai katolikusok és ortodoxok a válságról

2012. június 14., csütörtök

Ha az európaiak ki akarnak jutni a válságból, meg kell érteniük, hogy változtatniuk kell életstílusukon – üzenik közös nyilatkozatukban európai ortodox és római katolikus vezetők.

A gazdasági válság, a szegénység és ezek európai kihívásai voltak a témái a június elején megrendezett Európai Katolikus-Ortodox Fórumnak. A liszaboni találkozó már a harmadik volt a sorban, az ökumenikus párbeszéd ezen formája 2008-ban Trentóban kedődött, majd 2012-ben Rodoszon folytatódott. Európa katolikus püspöki konferenciái, illetve az európai ortodox egyházak képviselői tanácskozásuk végén közös nyilatkozatot adott ki a témában (melyet a letöltések között talál).

Üzenetüket az európai polgároknak címezték, akik szerintük a változás egyetlen lehetséges előremozdítói. Kifejezték, hogy osztoznak az európai emberek aggodalmában, de azt is látják, hogy a jelenlegi válság nem csupán gazdasági jellegű. „Azért jutottunk el idáig, mert a pénzügyek függetlenné váltak a valós gazdaságtól, a gazdaság viszont függetlenné vált a politikai akarat ellenőrzésétől, ez utóbbi pedig elszakadt az etikától."

Úgy vélik, „a mai emberek legmélyebb vágyaikra úgy találhatnak választ, ha visszatérnek Krisztushoz és a keresztény hithez, készségesen befogadván a Szentlelket." Felhívták a figyelmet arra, hogy az ember nem puszta tárgy, nem is magányos lény, a társadalomnak az ember szolgálatában kell állnia.

Szerintük az európaiaknak újra kell értelmezniük gazdasági tevékenységüket, s azt az emberi méltóság szolgálatába kell állítaniuk. Munkára, takarékosságra és adakozásra buzdítanak mindenkit, nyilatkozatukban felszólalnak a korrupció és a kizsákmányolás ellen.

Forrás: mkpk.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió