Család ahová az áldás érkezhet

2011. augusztus 23., kedd

A családok megerősítését és védelmét szem előtt tartva a Kárpátaljai Református Egyház 2011-et a család évének nyilvánította. A központi rendezvényen, az augusztus 20-án Mezőváriban megtartott családi napon mintegy 5000-en vettek részt.

A református egyház ezáltal több ezer családhoz juttatta el az üzenetet: a család az a hely, ahová az áldás érkezhet. A rendelkezésre álló lehetőségek abban segítettek tájékozódni, miként javulhatnak családon belüli kapcsolatok, mitől függ, és hogyan érhető el a kívánt állapot.

alt

Készenlét

Kész az én szívem, oh Isten, hadd énekeljek és zengedezzek - olvasta a 108. Zsoltár verseit Zán Fábián Sándor. A KRE püspöke a halogatásról és a készenlétről beszélt a nyitóáhítatban. Az óvodáskorú gyermekre sokszor azt mondjuk, nincs kész arra, hogy eltávolodjon az édesanyjától, az érettségizőre, hogy még éretlen. Másvégről a tizennégy-tizenöt éves fiú vagy lány gyermeket hirtelen felnőttnek tekintjük: kész nő! Kész az önálló döntéshozásra!

Rosszabbnál rosszabb döntések születnek. Az ember készen áll megoldani az önmaga által kreált problémákat hazugsággal, elhallgatással, harccal, munkával.

Így le lehet élni az életet, de vajon megéri úgy élni, hogy soha nem érek rá, és még sosem volt kész a szívem Istent magasztalni? – hangzott a kérdés. Végül arról beszélt az igehirdető, hogy ez a nap a készenlétről szól. A vendégek és szolgálattevők készen állnak Isten dicsőítésére, megvallani nevét, hirdetni, hogy szeretete az égig ér, hűsége a fellegekig. Ma szeretnénk tanítani és tanulni, szeretni és szeretve lenni, megtapasztalni és megtapasztaltatni a szeretetet és a hűséget.

Könyörögjünk élő hitért

Az áhítatot Kincses Tímea, a tiszabökényi családtípusú gyermekotthon nevelőszülője bizonyságtétele követte, mely a nagycsalád áldásairól szólt. A nyolcgyermekes családanya elmesélte, hogyan gyarapodott otthonuk erős, jókedvű vagy éppen törékeny és sérült gyermekekkel. Kincses Tímea vallja, élete célja, hogy enyhítse az árvaság fájdalmát, mert a gyermek Isten ajándéka.

A család az az elsődleges közösség, ahol kiábrázolódik a Krisztus. Az a vitathatatlan érték, mely Isten teremtési rendjének része. Ez az a hely, ahová áldást akar adni – hirdette Steinbach József, a Dunántúli Református Egyház püspöke a családi nap központi előadásán.

Isten áldása érkezik, ha a családunkra Isten ajándékaként tekintünk, de egyben felelősséget is érzünk iránta. Ha a család a legszűkebb, legbensőségesebb szeretet-, élet-, sors-, élmény- és lelkigondozói közösség. Ha a családunk Isten gyülekezete.

A püspök arról is szólt, ami különösképp veszélyezteti a családokat. Ez pedig, mint mondta, az emberben meghidegült hit. Ahol nincs Jézussal való kapcsolat, életünk értelmétől távolodunk el. Könyörögjünk élő hitért, mert ahol ez jelen van, ott lesznek élő családok is – biztatott.

Újjászületett ember

A délelőtti szemináriumok hét helyszínen zajlottak. Ismerkedés és együtt járás címmel ifj. Pocsai Sándor lelkipásztor tartott előadást azoknak a szülőknek, kiknek gyermekei a párválasztás küszöbén állnak. A fiatalházasok számára Lőrincz Krisztina adott útmutatást ahhoz, hogyan tegyék a mézesheteket mézesévekké. Taracközi Gerzson és Taracköziné Nemes Mónika lelkészházaspár a gyermekáldás örömeiről tett bizonyságot, míg a kamasz gyerekek neveléséhez Gogola István pszichológus adott tanácsokat. Dr. Steinbach József püspök feleségével a házasélet küzdelmeiről, Dr. Kónya József lelkipásztor előadása pedig az elengedés tudományáról szólt. Gulácsy Lajos ny. püspök az öregségről is mint áldott állapotról beszélt Jó az öreg a háznál címmel megtartott előadásában.

Kétszázötven gyermeket foglalkoztatott a Gyermek Evangelizációs Közösség, izgalmas kikapcsolódást, családi játékokat rendezett a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet.

Az egész nap folyamán gazdag programmal szolgált a KRE cigánymissziója az óvoda és a mező területén. Itt a gyermekvállalásról, a családi krízisek megoldásáról, a közösségben betöltött szerepekről szóltak az igemagyarázatok.

A központi evangelizáción Steinbach József az újjászületett emberről beszélt, akinek a kapcsolata rendben van Istennel, önmagával s az embertársaival is. Állítsátok helyre a rendet magatok között – biztatott az ige szavaival a püspök.

A szolgálatokat színesítették a mezőváriak gyermek, illetve felnőttkórusának szolgálatai, az Ébredés és az Üvegtenger együttes, valamint Pintér Béla koncertje.

Az ebédről a mezővári gyülekezet gondoskodott, maradéktalanul.

reformatus.com.ua/Soós Katalin, fotó: Fábián Zoltán

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió