Kálvin halálának 450. évfordulója

2014. május 27., kedd

150 éve emlékeztek először a magyar reformátusok Kálvin János 1564. május 27-én bekövetkezett halálának évfordulójára.

Kálvin János halálának háromszázadik évfordulóján a magyar reformátusság szervezetileg öt, egymástól teljesen független egyházkerületbe tartozott. Az egyházkerületek önállóan döntöttek minden, az egyházkerület egészét érintő, kérdésben, így a Kálvin-jubileum megünneplésének a módjáról is. 1864-ben több ünnepély tartásával emlékeztek meg a magyar reformátusok Kálvin János halálának háromszázadik évfordulójáról. Legelsőként 1861-ben a Dunántúli Református Egyházkerületben foglalkoztak az 1864-es ünnepség megszervezésével, és külön bizottságot hoztak létre az ünnepség megrendezése céljából.

Az évfordulóra jelent meg Révész Imre debreceni lelkipásztor „Kálvin élete és a kálvinizmus" című munkája, amely az első magyar nyelven írt Kálvin-életrajz. Olyan sikeres volt a könyv, hogy 1864-ben, kétszer is kiadták. A 334 oldalas mű részletesen bemutatta a genfi reformátor életét és röviden a református hitelveket való egyházak életét. A könyv 1909-ben történt újbóli megjelentetése mutatja azt, hogy a XIX. század második felében milyen jelentős hatást gyakorolt a magyar reformátusságra.

Bár a Dunántúli Református Egyházkerületben három évvel az évforduló előtt elkezdődtek a jubileumi ünnepségek előkészületei, a többi magyar református egyházkerületben az 1864-es év elején foglalkoztak csak a május végére eső évforduló megünneplésének gondolatával. Pápán a református templomban 1864. május 29-én került megrendezésre, külsőségektől mentesen a Kálvin- ünnepség, amelyre a környező településekről sokan eljöttek. A megemlékezésen részt vettek egyházi vezetők, jeles személyiségek. Az ünnepségen elhangzott Stettner Ignác lelkipásztor ez alkalomra írt dicsőítő ódája.

Komáromban 1864. június 5-én rendezték meg a Dunántúli Református Egyházkerület másik központi ünnepségét. A város református templomát fekete lepellel vonták be. Az ünnepi beszédek között a komáromi dalárda szolgálata hangzott el, ami azért volt figyelemre méltó, mert a kórusban a katolikus felekezetűek voltak többségben. A Dunamelléki Református Egyházkerület egyik legjelentősebb egyházközségében, a kecskemétiben 1864. február 23-án határozta meg az egyháztanács az ünneplés menetét, amely két alkalomból állt. Május 27-én, Kálvin halálának napján a kecskeméti református főiskola nagy termét jelölték ki az ünnepség helyszínének. Ekkor leleplezték le azt az olajfestményt, amely Kálvint életnagyságban ábrázolja. A megemlékezésen az egyházközség lelkipásztora imával, a főiskola igazgatója pedig emlékbeszéddel szolgált. Ezen kívül döntött az egyháztanács arról, hogy Kálvinnak 1864-ben Strassbourgban megjelent munkáit a könyvtár részére az ünnepségig díszkötésben beszerezzék.

Pesten Török Pál a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a Kálvin téri református templomban tartott istentiszteleten nem csak a Kálvin János halálának jubileumáról emlékezett meg, hanem a Második Helvét Hitvallás és a Heiderbergi Káté elkészítésének háromszázadik évfordulójáról is. Az egyházkerület vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a svájci hittestvérek a reformációt, mindig pünkösdöt követő vasárnap ünneplik, mert az 1517-től kezdődő bibliai igazságokhoz visszatérő mozgalom egy második pünkösd volt a kereszténység életében.

A Tiszántúli Református Egyházkerület 1864. április 7-12. között tartott közgyűlésén arra az álláspontra helyezkedett, hogy Kálvin János halálának háromszázadik évfordulóján semmiféle ünnepi megemlékezést nem kíván tartani: „Minthogy a dicső emlékezetű reformátor semmiféle külön ünnepélynek sem volt barátja, annyira, hogy még azt is előre megrendelte, hogy sírja felett semmi emlékoszlop,avagy sírkő ne állítassék, annálfogva az iránta táplált kegyes tisztelet, az ő szellemének és akaratának követése által is kimutatandónak tartván, az ő halála háromszázados évfordulati napján, az ő emlékére semmiféle ünnepélyt sem kíván egyházain által tartani közgyűlésünk."

Erdélyben a központi ünnepséget 1864. június 6-án az erdélyi református egyház zsinati alkalma keretében tartották Kolozsváron a Farkas utcai református templomban. Bodola Sámuelnek az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének imádsága és prédikációja után Nagy Péter városi lelkész mondta Kálvinra emlékező beszédét: „Egy koporsó és egy bölcső áll előttünk, melyek közül mindenikhez nagy és szent eszmék tartanak lekötve. 300 esztendő fekszik azon koporsó és azon bölcső között. A koporsóban Kálvin János halt teste, és a bölcsőben reformálta anyaszentegyházunknak ugyanazon időtájban törvényes becikkelyezése, s püspök választási joga fekszik. Kálvin teste a koporsóban rég elporladt, de volt valami benne mi meg nem semmisülhetett, miről mint a szent asszonyok Krisztus koporsójánál. Mi is elmondhatjuk: nincsen itt, mert feltámadott, ez Kálvin szelleme volt!  

Kálvin János hosszas betegség után 1564. május 27-én hunyt el. Tuberkulózisban, tüdővérzésben szenvedett. Külső segítség nélkül már nem tudott betegágyából kilépni. Élete utolsó heteiben írásban és szóban is elbúcsúzott a városi tanács tagjaitól, lelkészkollégáitól, munkatársaitól és barátaitól. Kálvin életének fontosabb jeleneteit, csak a XIX. században kezdték el ábrázolni. Joseph Hornung svájci festő (1791-1870) 1831-ben készítette el a Kálvin halálos ágyán című olajfestményét, amely elsőként ábrázolta a halálra készülő reformátort. A fehér hálóköpenyben ülő Kálvin a körülötte lévőkhöz beszélve egyik kezével a mellette lévő asztalon elhelyezett Bibliára mutat. Hornung festménye alapján a XIX. században számos rézmetszet készült.Az ábrázolás elterjedté válását nagyban segítette, hogy Kálvin halálának háromszázadik évfordulóján, 1864-ben Európa reformátusai a genfi nagy reformátorról számos helyen megemlékeztek.

Millisits Máté

Istent keresem

Jn 21,20–25

„...hát vele mi lesz?” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →