Mentőöv és örökbefogadás a kilakoltatott családokért

2012. március 19., hétfő

„Nem csónakként szolgál a vízi közlekedésben, hanem a felszínen tart” - így summázta a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) tavaly decemberben útjára indított Mentőöv lakbér-támogatási programját Osgyán Dániel, az MRSZ vészhelyzet-kezelési és nemzetközi fejlesztési igazgatója interjúnkban. A program azokat segíti, akik nem tudták törleszteni devizahitelüket és így, önhibájukon kívül elvesztették otthonukat. A Mentőövet az MRSZ idén márciusban kibővítette „Fogadj Örökbe egy kilakoltatott családot” nevű kampánnyal is.

Hány családot támogat a Mentőöv program?

Jelen pillanatban 14 család vesz részt aktívan a programban, további 4 család közvetlen belépés előtt áll, néhány héten belül költözhetnek új helyükre albérletbe, és jó néhányan várnak arra, hogy elbíráljuk kérelmüket. Igyekszünk azokat a családokat bevonni a Mentőövbe, akik önhibájukon kívül, a gazdasági válság, a munkahely elvesztés, az árfolyam-növekedés miatt kerültek abba a helyzetbe, hogy nem tudták tovább fizetni a felvett hitelüket.

Amikor eldöntik, megadják-e a támogatást, mit vizsgálnak?

Az az első és legfontosabb, hogy megállapítsuk, miért veszítették el a családok az otthonukat. Feltétel, hogy ennek oka a devizahitel legyen. Azt is megpróbáljuk megvizsgálni, hogy amikor felvették a hitelt, mennyire volt az felelősségteljes döntés. Vajon abban az időben tudták fizetni rendesen a törlesztő részleteket, valóban a jövedelmüknek megfelelően mérték fel, mekkora plusz terhet vállaltak magukra?

Osgyán Dániel

Hogyan segítik a családokat?

A Mentőöv egy ideiglenes megoldás, nem csónakként szolgál a vízi közlekedésben, hanem egy nehéz élethelyzetben néhány pillanatra tart a felszínen. Vagyis a kereteket szeretnénk megteremteni ahhoz hat hónap alatt, hogy a családok újra tudják indítani az életüket. A célunk, hogy amikorra kikerülnek a programból valóban ismét önálló lábra tudjanak állni. Ehhez a jövedelmüket kell helyre állítanunk. Így nem csak pénzbeli támogatással és a lakhatás megoldásával segítünk, hanem életvezetési tanácsadást is nyújtunk. Feladatunk, hogy egyensúlyba hozzuk a bevételeiket és a kiadásaikat. A családfőknek, a kenyérkeresőknek segítünk munkahelyet keresni, majd beilleszkedni. A napi költségeiket is átnézzük, és ez alapján igyekszünk tanácsot adni abban, hogy mire költsenek és mire ne.

Minden esetben Budapestre költöztetik a kilakoltatottakat?

Nem. A fővároson kívül többek között Debrecenbe, Miskolcra, Zalaegerszegre és Bácsalmásra is költöztettünk már családot.

Amikor bevonjuk a családokat a programba, már akkor abban gondolkodnunk, hol és hogyan fogják tudni magukat fenntartani. Mielőtt megkeressük a megfelelő helyet számukra, figyelembe vesszük a lehetőségeket. Sok mindennel kalkulálunk, például azzal, hogy a családfőnek és a felségnek mi a végzettsége. Ez előrevetíti a maximális várható bevételt. Az is befolyásoló tényező, hányan élnek a családban. Csak ezen és még számos más ismérv összhangba hozása, megismerése után válhat realitássá az, hogy később nélkülünk is boldogulni tudjanak.

Mi a financiális háttere a Mentőöv programnak?

Létrehoztunk egy Mentőöv alapot, ami egy bázist képez ahhoz, hogy a családokat el tudjuk indítani a programban. Úgy szoktunk számolni, hogy egy család körül-belül fél millió forintba kerül félévre. Emellett most indítjuk el a „Fogadj Örökbe egy kilakoltatott családot” nevű kampányunkat. Ennek keretén belül hathónapos időtartamra, jelképesen örökbe lehet fogadni egy olyan családot, amelyik elvesztette otthonát.

Ki lehet örökbefogadó?

Három lehetőséget kínálunk. Az első, hogy élelmezési támogatást vállal át valaki. Ez azt jelenti, hogy hat hónapon keresztül 5000 Forintot fizet, ezzel könnyítve kicsit a család anyagi terhein. 
A második kategória a rezsi hozzájárulás, ami havi 15000 Forint.
A harmadik kategória, a lakhatási támogatás. Ez azoknak szól, akik megtehetik magánemberként, vagy cégként, hogy egy család teljes költségét felvállalják, azaz havi 80ezer Forint fizetését.

Tarthatja az örökbefogadó a kapcsolatot a családdal?

Igen, a támogató megkapja az általa támogatott család elérhetőségeit, adatait. Megkérdezheti, hogy megkapta-e a család a támogatást, akár meg is látogathatja, baráti kapcsolatot alakíthat ki vele. Amikor 2010-ben volt hasonló kezdeményezésünk, a Fogadj Örökbe egy árvízkárosult családot elnevezésű, nem is egy esetben megtörtént, hogy a támogató megkereste a családot. Most is ezt reméljük.

Kováts Annamária

További információ: jobbadni.hu.
Számlaszám: 10702019-85008898-51100005 (a közleményben kérik feltüntetni: Fogadj Örökbe).

Az interjú többek között a Magyar Televízió Református magazinja által készített felvételek felhasználásával készült.

Istent keresem

Józs 5

„Ma hárítottam el rólatok az egyiptomi gyalázatot.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink